Mit olvassunk? Angol nyelvű szépirodalom, nem csak diákoknak!
Nyelvoktatás - 14 éve
Sokszor gondolkodom arról, hogy milyen jó is, ha sikerül a formális és az informális tanulás határait elmosni. Ennek kétségtelenül az egyik legegyszerűbb módja, ha könyveket, filmeket ajánlunk a diákoknak, amit érdemes elolvasniuk. Nekünk is vannak jól bevált, remek kis könyveink, amelyek sok diákot tanítottak helyettünk, ugyanakkor úgy éreztük, hogy érdemes összefogni szakemberekkel is. Így hát megszületett a Famulus idegennyelvű könyvesbolt és a TanárBlog együttműködése, amelyben folyamatosan frissülő kortárs angol nyelvű irodalmat ajánlunk - kifejezetten olyan műveket, amelyeket diákok haszonnal forgathatnak. Természetesen nem minden könyv megfelelő minden diáknak, ezért érdemes akár a könyvesbolt szakembereinek a segítségét kérni, vagy előolvasni a műveket. A lapozás után az első, kb. 30 címet tartalmazó lista található. A kommentekben nagyon szívesen veszünk véleményeket, esetleg további műveket, ajánlásokat!
Kedves Kollega!
Vitán felül áll, hogy az utóbbi évek legnagyobb szenzációja a Curiosity marsjáró küldetése. A korábbi élet nyomai, a Mars múltja után kutató szerkezet minden eddigi eszköznél bonyolultabb, amit valaha is a vörös bolygóra küldtünk. Jó alkalom lehet ez arra is, hogy felkeltsük a diákok érdeklődését a kutatás, amérnöki munka iránt. Különösen azért, mert a NASA is felismerte, hogy milyen fontos a népszerűsítés, így bőségesen áll rendelkezésünkre anyag. Lássuk, hogy mik:
A TanárBlog és az Egyszervolt.hu újabb tananyaggal kedveskedik tanító kollégáinknak. Most egy 2. osztályos matematika vázlatot teszünk közzé, bónusz interaktív táblán használható SMART Notebook anyaggal. Amiről a mellékelt letölthető fájlokban szó lesz: "egyszerű kombinatorikai feladatok, logikus gondolkodást igénylő feladatok megoldása." Mindehhez sok informatikai eszközt is használhatunk, de sok nem IKT ötlet is található a vázlatban. Lapozgassuk együtt!
ÚJ!! FONTOS!! A szervezők általunk (is) üzenik, hogy a budapesti elődöntőre a jelentkezést meghosszabbították! Érdemes előkapni egy érdekes projektet, és sok innovatív tanárral találkozni. Jó ez a csapat!
Tananyag: A fény tulajdonságai (2X45 perces óra) Oktatási cél: Fényforrások, fényjelenségek. Az anyagok és a fény kölcsönhatása. Az árnyék keletkezésének okai. A fényvisszaverődés. A kísérletezés gyakorlása, a szükséges szokások alakítása. Egyszerű kísérleti eszközök használatának gyakorlása, egyre nagyobb önállóságra törekedve. A folyamatok, jelenségek, változások kísérleti körülmények között való megfigyelése, értelmezése, következtetések megállapítása tanítói segítséggel. Oksági összefüggések keresése a kísérletek tapasztalatai és a mindennapi tapasztalatok között. Rövid szóbeli beszámoló a tapasztalatokról. (A tananyaghoz a letölthető óravázlat mellett SMART Notebook tananyag is található - a szerk.).
Véget ért a PIL Akadémia a Microsoft és a TanárBlog közös, majdnem fél éves képzése, amiben 200 tanár ismerkedhetett meg az IKT használattal és a hozzá társuló pedagógiával is. Záró konfrenciánk csúcspontja egy közel húsz szereplős Teachmeet volt, ahol az akadémia résztvevői osztották meg egymással pár percben ötleteiket, sikeres tanítási gyakorlataikat.
Az elmúlt napok (és remélhetően az elkövetkező évek) nagy tudományos szenzációja a Curiosity Mars-küldetése. A NASA mindent elkövet, hogy az űrkutatást népszerűsítse és ehhez jó partnerre talált a Kodu program készítőiben. Erről az ingyenesen letölthető programról már többször szót ejtettünk (például
Az ESOL Courses oldalát (
Szerencsére még elég sok hátra van a nyári szünetből így akár egy nyári képzés is beleférhet. A SMART 30 órás interaktív tábla képzése eddig is sok pedagógusnak segített, és ha valakinek még az elmúlt tanévre van szüksége továbbképzési órákra, csatlakozhat az augusztus végi tanfolyamhoz. A részleteket




