Termtud filmekkel
Oktatóvideók - 14 éve
Izgalmas és mindenképpen tanulságos próbálkozás volt a 2011-es SciCast verseny, amit érdemes megnéznie minden természettudományokat tanítónak (IDE KATTINTVA). A diákok között versenyt hirdettek, hogy készítsenek olyan rövid videókat, melyek valamilyen tudományos fogalmat, koncepciót mutatnak be. Vannak köztük komoly kísérletek és vicces dalok egyaránt, a lényeg, hogy mindegyiket diákok készítették.
Ma már annyira könnyű filmet készyíteni, hogy nyugodtan feladhatjuk a diákjainknak hasonlók készítését. A nyomás fogalmáról készítették például az én diákjaim az alábbit:
Már a tévében is reklámozzák, hogy milyen fontos a mindennapos testnevelés. Mit tehet ehhez hozzá egy IKT-val foglalkozó blog? Természetesen sokat, hiszten nem egy olyan alkalmazás létezik, amivel a testnevelést lehet játékosabbá, érdekesebbé tenni. A most bemutatott program a Runtastic (
Újabb tananyag készült el az
A OneNote igazi rejtett kincs, olyan, amiről kevesen tudják, milyen nagyszerűen használható, pedig egy egészen kiváló programról vanszó. Az Office csomaghoz járó jegyzetelő-program lehetővé teszi, hogy anyagainkat rendezve, átláthatóan, jegyzet formában tartsuk, legyen szó akár óravázlatokról, akár jegyzetekről. Diszgráfiás diákoknak, akik géppel jegyztelhetnek pedig nélkülözhetetlen. Wordben nem lehet igazán jegyzetelni, nem is arra való.
Az ingyenes, megbízhatóan működő, nagy tárhelyet adó szolgáltatások terén egy időben csak a Google volt (elég a Gmail kontra Hotmail viadalra gondolnunk). Pár éve azonban komolyan beszállt a Microsoft a versenybe, és megpróbált felzárkózni, helyenként még el is húzni. A Googe sites-ra azért nem talált még választ, de a Skydrive 25 GB-os ingyenes tárhelye már komolyabb fegyvertény volt. Sajnos ezt azóta aj felhasználók számára 7 GB-ra csökkentették, viszont a 'régiek' kérhették a 25 GB visszaállítását. A lapozás után a két nagy szolgáltató néhány újdonságát vesszük górcső alá, érdemes kattintani!
Blogunk most egy blogot ajánl, olyat, aminek az osztálykirándulások elkövetkező szezonjában jó hasznát vehetjük. Az őskövületek gyűjtése izgalmas program lehet minden kiránduláson és erdei iskolában egyaránt. Ugyan nagy figyelem és türelem kell ahhoz, hogy az ember megtalálja egy adott helyen az első izgalmas fosszíliát, de utána a többi már könnyedén meglesz. Az az érzés pedig, hogy sokmillió évvel korábban élt élőlények nyomait tarthatjuk a kezünkben semmi máshoz sem fogható. A jó őslény-vadászathoz azonban tudni kell, hogy hova menjen az ember, ebben segít az Őslénytani lelőhelyek blog (
Érdekes játékra akadtam a New York Times interaktív oldalai között. Azt is be kell vallanom, hogy megpróbáltam felnőni a feladathoz, de csúfosan kudarcot vallottam. Sebaj, majd a magyar gimnazisták megoldják, szeptemberben pont lesz ilyen témánk. A feladat rendkívül egyszerű, egy hat sávos autóúton haladunk, ahol a felvillanó számoknak megfelelő sávba kell mindig sorolnunk. Emellett a feladatunk rendkívül egyszerű: válaszolnunk kell néhány sms-re vezetés közben. A játék nagyon nehéz, főleg nekem, aki sem nem vezetek, sem sms-t nem szeretek írni, de nagyon tanulságos is (egyébként 
Figyelem, nagy dolgok történnek! A PIL Network a világ egyik legnagyobb tanár közössége, amelynek mindenki tagja lehet. De ez mind semmi, mert ha a TanárBlog regisztrációját választja, küldünk rengeteg ajándékot (ingyen!! :) Íme a felhívás:
Kedves TanárBlog olvasók! Nagyon nagy öröm számunkra, hogy a tavalyi sikeres 'szezon' után 2013 januárjában ismét lesz TanárBlog Microsoft PIL Akadémia! Külön jó hír, hogy az Akadémia továbbra is a Microsoft Magyarország támogatásával működik, azaz a résztvevők számára ingyenes! Az Akadémiáról részleteket 




