• Vibe-kódolás plusz

    Letölthető anyagok - 4 napja

    Írta: Nádori Gergely

    kepEleddig főleg arról írtunk, hogy miként lehet egyszerű, vagy egyre összetettebb weboldalakat kódolni. Ehhez többnyire a html környezetet és a Javascript programozási nyelvet használtuk. Vagyik használta a mesterséges intelligencia, hiszen mi magunk egy bitnyi kódot sem írtunk, hanem abban segített nekünk a ChatGPT, a Gemini vagy éppen Claude. A vibe-kódolásra is igaz, hogy evés közben jön meg az étvágy, körülnéztem, hogy miknt lehetne ezeken a kereteken kicsit túllépni.

    Természetesen megint egy pedagógia helyzet volt az, ami miatt mesterséges intelligenciát ragadtam. Hetedikes diákoknak tanítottam 3D tervezést és a TinkerCad oldalon terveztek is maguknak állatfigurákat, de jó lett volna ezekkel kezdeni is valamit. Kinyomtatni nem feltétlenül lett volna értelme mindegyiket, jó eséllyel csak műanyagszemetet termeltem volna, de valahogy jó lett volna mégis használni a modlleket. Arra gondoltam, hogy jó lehetne egy lóverseny szerű játék, amit a saját modelljeikkel játszhatnak, de ilyet már az eddig megszokott technológiával nem lett volna könnyű megcsinálni. Mutatom, mi lett a megoldás.

    Bővebben...

  • Rendhagyó TanárBlog Szakmai nap - április 10.

    Hírek - 10 napja

    Írta: Prievara Tibor

    Megújul a tavaszi szünetben a TanárBlog szakmai Nap nevű, most már sokadik éve rendszeresen (mondhatjuk, hogy nagy sikkerel) megrendezett eseménye, ahol április 10-én, 10:00 és 15:00 óra között összesen ÖT modulból álló képzést rakhat össze minden kedves résztvevőnk magának (a kiajánlott hat modulból!). Ha már nincs szükséged bevezetésre, hagyd ki, foglalkozz helyette haladó vibe kódolással. ha tananygaot szerkesztenél, de nem érdekel a vibe kódolás, semmi gond - egyszerűen hagyd ki, ami nem szükséges, és tanuld azt, ami neked a leghasznosabb.

    Hogyan működik Mindez?

    Nos, készítettünk egy igényfelmérő kérdőívet, ahol ki tudjátok választani, hogy mely témák érdekelnek a leginkább titeket. Mindegyik témára 1-5 között tudtok 'szavazni', aszerint, hogy miről szeretnétek hallani. Mi összesítjük az eredményt, és megpróbáljuk úgy összeállítani a programot, hogy a számotokra leghasznosabb foglalkozásokra tudjatok menni, és ha valakit a kezdő lépések már nem érdekelnek, hanem kicsit bonyolultabb feladatokra vágyik, ne kelljen csalódnia.

    Az alábbiakban olvashatjátok a kínálatot, illetve az megadott linkre kattintva jelentkezhettek! A képzés mellé 3 kiadványunkat is elküldjük, megkaphatjátok az AI az oktatásban összefoglaló, komplex könyvünket, valamint a Kód helye című vibe-kódolásról szóló kiadványunkat, és - újdonságként - az 'Ötven vibe-kódolt alkalmazás nem csak nyelvtanároknak' című gyakorlati gyűjteményünket.

    A jelentkezési lap itt található:

    https://forms.gle/Dw1SjQeQbxUHYsdC6

    A Szakmai Nap árai:

    Éves előfizetőink számára ingyenes.

    Havi előfizetőnk számára 9900 Ft

    Ha még nem vagy TanárBlog előfizető: 12 900 Ft

    Az éves előfizetés 10 900 Ft, a havi előfizetés 990 Ft. Azaz: a képzés áránál kevesebbért hozzáférhetsz a TanárBlog összes tartalmhoz, a havi webináriumokhoz, és az évi 3-4 Szakmai Nap teljes tartaémához! Az előfizetésről itt tájékozódhattok

    Mi az AI, mi az AI helye az iskolában?

    Bevezetés az AI világába, hogyan működik, mire használható jól és mire kevésbé jól. Hogyan változtatja meg az iskola feladatát az AI megjelenése, Hogyan tudjuk bevezetni az iskolába az AI használatát?

    Vibe-kódolás alapok

    Hogyan készíthetünk egyszerű oktatásban használható programokat a mesterséges intelligencia segítségével. Hogyan tehetjük közzé, hogy a diákjaink használni tudják. milyen biztonsági lépéseket kell megtennünk, hogy az alkalmazásaink biztonságosak legyenek?

    Vibe-kódolás haladóknak

    Milyen lehetőségeink vannak az egyszerű html oldalakon túl? Hogyan használhatjuk a Google térképeket, más oldalakat API-n keresztül? Hogyan készíthetünk online adatbázisokat az alkalmazásainkhoz?

    Vibe-kódolás túl a html-en

    Hogyan lehet más programnyelveket, programozási környezeteket használni? Készítsünk statisztikai programokat R-ben, komolyabb alkalmazásokat Pythonban! használjuk az MIT Godot programozási környezetét! Használjunk a vibe-kódoláshoz olyan alkalmazást, ami a tesztelést is megoldja nekünk!

    Személyre szabott AI

    A saját igényeinknek megfelelő AI-t hozhatunk létre, amivel biztosíthatjuk, hogy a diákjaink úgy használják az AI-t, ahogyan mi azt elterveztük.

    Tanári munka AI-val

    Hogyan lehet a tanári munka hatékony segítője az AI? hogyan tudunk feladatokat, tananyagot, óravázlatokat készíteni mesterséges intelligenciával?

    Bízunk benne, hogy érdekes programmal sikerül titeket a képernyők elé szögezni április 10-én.

    Bővebben...

  • Alternatív történelem - mi lett volna, ha? Saját világok

    Internet a tanórán - 15 napja

    Írta: Prievara Tibor

    Mi lett volna, ha ...? Teszi fel a kérdést sok híres könyv, sci-fi film, vagy sorozat. Az Ai világában mindez már nem csupán a saját fantáziánkra van hagyva, hanem egy külön oldalt fejlesztettek, ahol különböző altervatív történelmi szcenáriókat tudunk tesztelni, természetesen úgy, hogy az AI segít abban, hogy minél izgalmasabb, részletgazdagabb, vagy éppen realisztikusabb legyen a saját világunk. Én kipróbáltam, kifejezetten érdekes, bár, őszintén, ugyanezt el lehetne játszani úgy is, hogy Custom GPT-t, vagy gem-et fejlesztünk, és azzal játszunk. Természetesen kényelmesebb, ha ez már megcsinálták helyettünk. Az ötlet mindenesetre érdekes, akár egy remek iskolai projektet is lehetne erre felfűzni.

    Bővebben...

  • Adj gázt ... - AI és a tolakodó türelmetlenség

    Vezércikk - 17 napja

    Írta: Prievara Tibor

    Rengeteg előadást, képzést, workshop-ot tartunk, és most egy érdekes jelenséget kezdünk tapasztalni - ez pedig nem más, mint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos egyre erősebb türelmetlenség. Most, ohgy sok mindent tud, már elvárás gyakran, hogy mindent tudjon, és azonnal. Mivel rengetegszer hallottuk már, elmondták különböző megoldások fejlesztői, tudjuk azt is, hogy a jól használt AI azonnal, és főleg a mi gondolataink hullámhosszára kapcsolódva, ad megoldásokat minden kérdésünkre. Ha ugyanis többet kell tölteni vele, akkor az már ablakon kidobott idő, ahelyett, hogy kávézhatnánk a kollégákkal, vagy játszhatnánk az udvaron a kutyával. Véleményem szerint ez egy elég veszélyes irány, azt is elmondom, miért.

    Bővebben...

  • Hogyan könnyíti meg a munkánkat az AI

    Letölthető anyagok - egy hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    kepMár nekem is nehéz visszaemlékeznem rá, de valamikor 2001 környékén kötöttem szorosabb barátságot a Macromedia cég Flash nevű alkalmazásával. Akkor kezdtem el a Sulinetnél a biológia rovat vezetőjeként dolgozni és kerestem egy olyan programot, amivel könnyen tudok animációkat csinálni, azt gondoltam ugyanis, hogy egy internetes oldalnak többnek kell lennie, mint amit egy nyomtatott lap adni tud és az, hogy a képek meg is tudnak mozdulni pont ilyen dolognak tűnt. Az első animáción, amit készítettem egy 500 millió éve élt őslény úszott át a képernyőn.

    Aztán egye jobban fejlődött a Flash és vele együtt én is, kiderült, hogy nem csak animálásra használható, hanem a saját programnyelvével, az Actionscripttel még interaktívvá is tehetőek a dolgok. Így már még izgalmasabbnak tűnt a dolog és nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a Flash programozásba, bármiféle komolyabb programozási ismerete nélkül. Az egyik legkomplexebb program, amit készítettem egy idegi hálózatokat szimuláló programocska volt. A felhasználók szabadon rakhattak le és köthettek össze idegsejteket, ezzel működtetve egy kagyló két érzéksejtből és két izomból álló rendszerét. Emlékeim szerint egy héten át dolgoztam minden délután és éjszaka rajta. A végeredményen még lehetett volna javítani, de én már nem bírtam cérnával, amúgy is elég jól használható volt a tanórán is.

    Aztán először megszűnt a Sulinet, majd a Flash is. Ma már nem elérhető a cikk, emlékét megőrizte a Wayback Machine (IDE KATTINTVA), de az animáció ott sem elérhető.

    Bővebben...

  • Vajon működhet-e egy AI detektor? Újabb próbálkozás a lehetetlenre

    Tippek, trükkök - 2 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Érdekes kérdés, hogy lehet-e majd egyszer (vagy akár már most?) olyan alkalmazást fejleszteni (természetesen AI segítségével), amely valóban képes lesz arre, hogy elcsípje az AI által generált szövegeket, képeket, videókat stb. Nos, ezek a megoldások hihetetlenül magabiztosan, százalékban adják meg gyakran, hogy mennyire eredeti az éppen vizsgált mű. A probléma ezzel csak az, hogy ugyanakkor rendkívül pontatlanul, gyakran AI-nak mondva egy csomó olyan szöveget, amit valójában egy ember írt - évekkel ezelőtt lehetett hallani sok olyan történetet, hogy egy szabadúszó, pl. újságíró, által leadott írást visszadobtak azzal, hogy Ai detektoros vizsgálaton megbukott. És ehhez persze járult a vonatkozó megalázás is - és nem tudták azt bizonyítani, hogy ez emberi teljesítmény. Manapság az AI detektoroknak ez a fétise már mintha kevésbé lenne elterjedt, de ettől függetlenül jönnek az újabb és újabb, magukat őszinte hittel megbízhatónak gondoló megoldások. A lapozás után egy magyar fejlesztést mutatunk be, próbáljátok ki, nézzétek meg, hogy nektek működik-e.

    Bővebben...

  • Remekül működő vibe kódolt alkalmazás angolosoknak - kiss, marry, kill

    Nyelvoktatás - 2 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Szint minden diák ismeri a 'kiss-marry-kill' nevű játékot, ahol három embert kapnak, és el kell dönteniük, hogy melyikkel mit csinálnának. Mivel ezek randoom nevek, elég vicces viták tudnak kialaulni ebből. Természetesen nem PONT ezt a játékot játszottuk, de a mechanika hasonló volt. Először is kapott mindenki 3 országot (random, de kivettem azokat belőle, amelyekről jó eséllyel nem is hallottak, így maradt olyan 70 0 végére), és 3 kategóriát. Így előállhat pl. hogy Egyiptom, USA, Vatikán közül kell választaniuk abban, hogy pl. hol lehetne a legjobban menekülni zombi apokalipszis esetén, hol nyitnának éttermet, és hol tartanák az esküvőjüket. Meglepően szerették, és nagy elánnal beszélgettek a diákok akár 15-20 percig is, ha hagytam. A kódolás viszonylag egyszerű volt, természetesen át lehet alakítani, és bármilyen témához (pl. történelmi személyiségekről) igazítani. A lapozás után mutatom a játék linkjét, illetve azt is elmondom, hogy lehet a forrásfájlt letölteni. Jó lesz, vagyon jól működött - nálam gépek előtt ültek a gyerekek, de akár egy vetített verzió is elég lehet projektoron.

    Bővebben...

  • Jó AI - rossz AI

    Vezércikk - 2 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    A 2025-ös év szava az AI slop (AI moslék) lett. Ezt még tovább tudjuk pontosítani, hiszen egyre jobban terjed a ‘workslop’ - azaz kb. szakmai moslék - amely a munkahelyeken veszi át a produktivitás helyét. Most azt vizsgáljuk meg röviden, hogyan néz ki mindez az iskolában.

    Bővebben...

  • A Nagy Testvér figyeli az AI-t

    Letölthető anyagok - 2 hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    big brotherNagyon sok dolgot változtatott meg az AI megjelenése az iskolákban, ezek közül az értékelés az egyik elsődleges. A házidolgozatnak egyre kevésbé van értelme, senkinek sincs kedve a ChatGPT által írt szövegeket olvasgatni, főleg javítani. Még a rendes dolgozatok esetében is elterjedt, hogy a diákok stikában lefényképezik a dolgozatot a mobiltelefonjukkal, aztán elküldik az AI-nak, hogy oldja meg. Még nagyobb a kísértés, ha úgynevezett nyitott könyv dolgozatot akarunk íratni, olyat, amihez bármilyen forrás, az internet is használható. Miközben pont az ilyen típusú dolgozat tudná jól ellenőrizni, az olyan típusú tudást, ami a leginkább szükséges lehet már a közeljövőben is, éppen az AI jelenléte miatt. Ahogyan fejlődik a mesterséges intelligencia, egyre magasabb szintű feladatokat lesz képes jól megválaszolni, már most sem könnyű olyan középiskolás feladatot találni, amire ne lenne képes. Természetesen visszatérhetünk a papíron írt dolgozatokhoz a lezárt szobában, csak úgy még távolabb kerül az, amit ellenőrzünk attól, amire majd később a diákoknak valóban szüksége lesz.

    Bővebben...

  • Karaoke AI

    Tippek, trükkök - 3 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    MIndannyian sejthettük, hogy csak idő kérdése volt, hogy megérkezzen a mesterséges intelligencia a karaoke világába is. Minden a személyre szabhatóságról, az egyéni igényekről, az egyszerű hasznláhatóságról szól itt is. Kattintunk, feltöltünk egy hangfájlt, megkapjuk a letisztított, 'karaokézható' verziót, és már indulhat is az önfeldet zúzás a házibuliban. A lapozás után mutatjuk a linket is - vannak ingyenes lehetősége kis, kipróbálni, vagy egy-két számot generálni feltétlenül elég - ha pedig őrült mennyiségben szeretnénk gyártani a számokat, meg is érheto az előfizetés akár.

    Bővebben...