Sokfélét lehet gondolni a belügyminiszter iskolai mobilhasználattal kapcsolatos rendeletéről és arról is, hogy mennyire vált be, de az biztos, hogy a telefon problémaforrás. A saját iskolámban, hiába vagyunk digitális iskola, ahol a diákok felszerelésének része a laptop, tapasztaltuk, hogy milyen rossz lehet, ha a diákok a telefonjukba temetkeznek minden szabad pillanatukban (és nem egyszer azokban a pillanatokban is, amikr mást kellene csinálniuk). Évfolyamom idén tizedikes, az osztálytermeik mellett egy tágas tér, a diákterasz is található, a fiúk egy nagyobb csapata már hetedikes korától itt tölti a szüneteket. Hetedikes koruk óta próbálunk valamit kezdeni azzal, hogy többnyire a telefonjukba temetkezve ülnek. Egy időben még fényképeztük is napról napra a jelenetet, ahogy mindenki csak a telóját nyomkodja.

Őszintén szólva tanácstalannak éreztük magunkat, észérvek nem hatottak, a rendelet bevezetése után pedig egyfajta rabló-pandúr helyzet alakult ki, ahol a rajtakapott gyerekekkel elrakattuk a szekrénybe a telefonjukat, de ez nem jelentette azt, hogy másnap, vagy akár egy órával később ne lenne újra a kezében. Közben voltak sokan az évfolyamon, akik sokkal kevésbé voltak a mobiljukhoz kötve, de ez a két társaság szeparálódott is egymástól. A diákterasz a mobilozós fiúk helye lett és maradt.

Aztán egyikőjük egyszer csak behozott egy darts táblát, otthon feleslegessé vált és kirakta a falra egy olyan helyre, ahol kisebb volt az esélye, hogy egymást találják el a nyilakkal, és ettől minden megváltozott. Pár napig vidáman dartsoztak, elkezdtek bajnokságot szervezni. Megjelent egy csocsó is, de mi is szereztünk mindenféle érdekes játékot. Felcsavaroztunk egy kosárpalánkot és szereztünk hozzá szivacslabdát, hoztak spikeball-t. A mobiltelefonokat alig láttuk a gyerekek kezében és sokan becsatlakoztak közéjük, akiknek korábban nem volt szimpatikus a kinti társaság hangulata. Mi tanárok pedig azon keseregtünk, hogy egy ilyen megoldás miért nem jutott eszünkbe hamarabb?

Mindezek kapcsán jutott eszembe egy híres kísérlet, amit a 70-es évek végén végzett el a kanadai Bruce K. Alexander. Pár évvel korábban nagy port kavart az a kísérlet, ami a morfium hatását vizsgálta patkányokon. Az állatokat berakták egy ketrecbe, ahol két itató is volt, az egyikben víz, a másikban morfiumos víz. A kísérleti álatok szinte kizárólag a morfiumos vizet itták, nem egyszer olyan sokat, hogy a túladagolásba bele is haltak. A következtetés egyértelmű volt, a morfium rettenetes anyag, ami súlyos függőséget okoz. Alexander azt gondolta, hogy a következtetés nem állja meg a helyét. Jól ismerte ugyanis a patkányokat és tudta, hogy ezek érzékeny, kíváncsi, intelligens állatok, amik kifejezetten komplex szociális életet is élnek. A patkányok számára az, hogy egyedül vannak, egy olyan ketrecben, ami szűk, nincsen benne búvóhely, nincsen benne semmi érdekes és ráadásul erős fényben is vannak a stressz netovábbja, nem véletlen, hogy a szorongásuk oldásához a morfiumot választják. Hogy ellenőrizze az elképzelést felépítette a patkány parkot, a park kétszázszor nagyobb volt egy ketrecnél, húsz állat lakott benne, voltak játékok, búvóhelyek, kellemes félhomály. A hely maga volt a paradicsom a patkányok számára. Itt is kétféle itató volt, az egyik morfiumos vízzel, a másik tisztával, de itt az állatok nem nagyon ittak a kábítószeres léből, egyszer-egyszer kipróbálták, de egyáltalán nem szoktak rá. Ugyan Alexander elsődleges célja az volt, hogy bemutassa, a patkányokkal végzett kísérleteknél oda kell figyelni az állatok igényeire, a függőségekkel foglalkozó szakemberek számára is tanulságos volt a vizsgálat. Egyértelművé vált ugyanis, hogy addikciók esetében nem lehet kizárólag az adott anyagra koncentrálni, legalább ilyen fontos, hogy milyenek az adott személy körülményei.

A mi spontán kísérletünkből (legalábbis az elmúlt fél évben) az derült ki, hogy a mobiltelefon-addikciónál nagyon lényeges, hogy milyen a környezet és előfordulhat, hogy a környezet változtatásával sokkal többet lehet elérni, mint a tiltással.

Rengeteg előadást, képzést, workshop-ot tartunk, és most egy érdekes jelenséget kezdünk tapasztalni - ez pedig nem más, mint a mesterséges intelligenciával kapcsolatos egyre erősebb türelmetlenség. Most, ohgy sok mindent tud, már elvárás gyakran, hogy mindent tudjon, és azonnal. Mivel rengetegszer hallottuk már, elmondták különböző megoldások fejlesztői, tudjuk azt is, hogy a jól használt AI azonnal, és főleg a mi gondolataink hullámhosszára kapcsolódva, ad megoldásokat minden kérdésünkre. Ha ugyanis többet kell tölteni vele, akkor az már ablakon kidobott idő, ahelyett, hogy kávézhatnánk a kollégákkal, vagy játszhatnánk az udvaron a kutyával. Véleményem szerint ez egy elég veszélyes irány, azt is elmondom, miért.

A 2025-ös év szava az AI slop (AI moslék) lett. Ezt még tovább tudjuk pontosítani, hiszen egyre jobban terjed a ‘workslop’ - azaz kb. szakmai moslék - amely a munkahelyeken veszi át a produktivitás helyét. Most azt vizsgáljuk meg röviden, hogyan néz ki mindez az iskolában.

Az év szava (kifejezése) lett több nagy szótárnál is a 'slop', vagy bővebben 'AI slop', amit magyarul talán legtöbbször 'AI-mosléknak' fordítanak. Ebben a cikkben azt járjuk körül, vajon mi is ez, hogyan néz ki, majd arra teszünk kísérletet, hogy lebeszéljük olvasónkazt arról, hogy beálljanak a sorba, és ők maguk legyenek a pedagógiai 'AI-moslék' gyártói. Ugyanis az látszik, hogy erre igény erősen lenne.

A klasszikus svéd gyermekvers így hangzik:

"Bélyeget gyűjtöttem.
Apám egyszer hozott egy kilót.
Azóta nem gyűjtök bélyeget."

Mintha nagyon hasonló helyzet alakulna ki az AI-generált tartalmakkal, ráadásul minden korábbinál gyorsabb ütemben. Saját magamon tapasztaltam, hogy milyen gyorsan lesz elegem az AI által generált dolgok esztétikájából, milyen gyorsan jön el a pillanat, amikor már kifejezetten zavar az, ami pár hónappal, héttel korábban még csodának tűnt.

A lapozás után egy igen érdekes, ám nem kevésbé ijesztő pedagógiai kísérletről számolunk be. A napokban Párizs mellett egy kisvárosban tartották a francia Erasmus+ országos konferenciáját, ahol nekünk is volt lehetőségünk részt venni, sőt, három vibe kódolás workshop erejéig képviselni is a magyar innovatív pedagógiát. Rengeteg hasznos dologról értesülhet ilyenkor az egyszeri tanár, és folyamatosan fogunk - szerintünk - érdekes taapasztalatokat megosztani. Ebben a cikkben egy holland pedagógiai kísérletről számolunk be, ami nem kevesebbet próbál elérni, mint bevezetni egy AI avatar tanárt/asszisztenst a tanórán. A hologram-tanárt mi is megnéztük, és sok szempontból lenyűgöző valóban. Tapasztalataink és egy rövid videó a működéséről a lapozás után, illetve a TanárBlog Oktatási Hírcsatorna zárt csoportjában megosztva. Ha érdekel a cikk, de nem szeretnél (még :) előfizetni, csatlakozz a zárt csoporthoz, és döbbenj meg velünk együtt :)

Az egyre jobban duzzadó AI az oktatásban, vagy a mesterséges intelligencia és a tanítás keresztmetszetében található online fórumokat böngészve egy érdekességre lettem figyelmes: ismét mintha az lenne, hogy egyre inkább informatikusok mondják meg, hogy mit és hogyan is kellene tanítani, illetve ezeknek az eszközöknek hol lehet az oktatásban a helye.

Ebben néha felmondják a kötelező ‘projektek’ (leginkább előadott prezentációkat értve ez alatt), vagy éppen ‘kollaboratív felület’ mantrát, de valójában az, amiért igazán és őszintén tudnak lelkesedni az a Notebook LM, hiszen ott bármilyen dokumentumból pillanatok alatt készíthetünk podcast-ot, videót, sőt, és ez most az abszolút nagy újság , infografikát.

És valóban: fantasztikus, gyönyörű, és szakmailag is kifejezetten vállalható infografikák özönlötték el ezeket a csoportokat. Amikor esetleg felveti azt, hogy ‘no de ez akkor egy frontális óra lesz az infografikával, nem?’, akkor gyorsan jön a ‘kis csoportokban dolgozzák fel a gyerekek’ standard válasz, de valójában, azt gondolom, hogy nem csoportokban dolgozzák fel, hanem egy gyönyörű prezentációs eszközzel lettünk gazdagabbak.

Amikor utánanézünk, hogy ezeket az oktatási segédleteket előállító felhasználók kik is, sokkal gyakrabban találunk fejlesztőt, informatikust, vagy abból az irányból érkezőket, mintsem pedagógust. Ők pedig teljes mellszélességgel lelkesednek, hiszen a legutolsó emlékük talán az volt, amikor biológia órán egy unalmas fekete-fehér képen kellett bekarikázni a párosujjú patásokat. Ehhez képest pedig egy ilyen infografika maga a vizuális kánaán. Az egyik csoportban kifejezetten úgy írtak a Notebook LM infografikáról, mint az oktatásban a ‘hiányzó láncszem’-ről. És bár kétségtelen, hogy az a pillanat, amikor Comenius kitaéálta, hogy metszeteket tegyenek a tankönyvekbe szemléltetésként, a pedagógia történetének meghatározó pillanata volt, nem gondolom, hogy mostanra a szemléltető ábrák hiánya, minősége okot adna erre a lelkesedésre. Tudniillik nem az a kérdés, hogy mi ez, hanem az, hogy mire jó? Nagyon izgalmas oktatási eszköznek tűnt az interaktív tábla annak idején, többen pedagógiai paradigmaváltást kiáltottak - mint kiderült azóta: hiába. És nem azért, mert az interaktív tábla önmagában egy rossz eszköz, hanem azért, mert nem, hogy nem új paradigma, hanem kifejezetten a frontális prezentációk támogatására alkalmaz, azzal segít egy már meglévő, és nem pont túl progresszív, paradigma még mélyebb beágyazásában.

Hasonlóképpen imádják sokan a Kahoot-ot, és társait. Ami valójában nem tesz mást, mint a feleltválasztós teszteket kicsit izgalmasabbá, online, és csapatokban elvégezhetővé teszi. Azaz: pontosan ugyanaz a paradigma, mint a papíron kiadott feleletválasztós tesztek esetében. Ez ugye a csokival leöntött brokkoli esete, amikor egy a diákok számára (szerintünk) kedves, élvezhető mázzal öntjük le a ‘nehéz’, ‘unalmas’ tananyagot. Ami véleményem szerint tévút: nem arra kellene erőfeszítést tennünk, hogy minél finomabb legyen az a csoki, hanem arra, hogy kitaláljuk, hogyan lehetne elérhetővé, érthetővé (netán szerethetővé) tenni azt, amit tanítani szeretnénk.

Szintén sok tesztkészítő szakértő nőtt ki az AI bugyraiból, hiszen sokan kifejezetten büszkén dicsekszenek azzal, hogy egy AI alkalmazás milyen jó kis tesztsort csinált. Aki foglalkozott tesztkérdések készítésével, írásával, tudja, hogy egy tesztkérdést így, AI-val elkészíteni jó minőségben (elsőre) szinte lehetetlen. Olyan kérdéseket lehet generálni, amelyek tényszerűen ‘visszakérik’ a tananyagot, pl. azt, hogy mikor született egy költő, vagy mikor ért véget egy háború. Arról, hogy mennyi valós tudás van emögött (pl. összefüggések értelmezése) már sokkal kevesebbet tudhatunk meg. A probléma az, hogy a közepesen rossz minőségű,valójában értelmetlen teszteket generálni nagyon egyszerűvé vált. Régen még igaz volt az a mondás, hogy ‘egy rossz pörköltet megfőzni kb. annyi idő, mint egy jót’, de ez mára közel sincs így. Bárki 3 perc alatt bármilyen tankönyv szövegéből képes számtalan tesztkérdést generálni - a kérdés az, hog ymiért, és ez mit mond el a tanulók tudásáról. Én azt gondolom, hogy igaz az az állítás, hogy minél könnyebb egy tesztkérdést automatizálni, annál kevesebb valódi információt ad a válasz a tanulók tudásáról. És akkor most a tesztkérdések validálásáról nem beszélek, és nem lepődünk meg, ha egy feladatban az egyik oszlopban évszámok vannak, a másikban pedig események, és össze kell párosítani az 1848-as évszámot az ‘1848-as forradalom’ eseményével. Az AI ugyanis nem gondolkozik - ezt a tesztet publikálóknak illene.

Összefoglalva, érdemes lehet az AI hihetetlen forradalma mellé helyenként egy kis pedagógiai tudást és gondolkodást is tenni.

A mesterséges intelligencia iskolai alkalmazása joggal ver egyre nagyobb hullámokat. Minél inkább érezzük, hogy elkerülhetetlen lesz, annál jobban tartunk tőle, hogy miként is fog ez pontosan kinézni. Azt gondolom, hogy a korlátlan AI-optimizmus általában nem pedagógusok, hanem a technológia oldaláról érkezők sajátja. Salman Khan (a Khan akadémia atyja) elsőként kezdte el beépíteni a ChatGPT-t a saját online oktatási rendszerébe (ez a Khanmigo), és erről egy erősen elfogult, lelkesítőnek szánt (de tanárok számára gyakran talán felületes) könyvet is írt. Mi azt gondoltuk végig, lassan 2 év intenzív AI-val eltöltött idő után, hogy lehetne-e vajon olyan ajánlásrendszert kidolgozni, ami nem borítja fel azonnal az iskolai rendet és folyamatokat, ugyanakkor óvatosan kijelöli az AI helyét (jelenleg) az oktatásban. Ezt teszteltük, vannak iskolák, ahol bevezették, most megosztjuk az olvasóinkkal is.

Mi a közös a NAT vizsgában, a ‘laptopos képzés’-ben, magában a NAT-ban, a TÉR rendszerében, valamint egyre több leadott pályázati anyagban?

Nem más, mint a következetlenség. Egyre inkább úgy érezhetjük, hogy bármit kérnek tőlünk, pedagógusoktól, azt azok sem gondolják komolyan, akik a feladatokat kiadják. Nem az számít, hogy ki mit értett meg, sajátított el a NAT-ból, hanem az, hogy ki lehet-e pipálni valahol azt a rubrikát, ahol ‘százezer tanár képzése NAT-ból’ sor található. Senkit nem érdekel az, hogy a digitális kompetenciák végül is fejlődnek-e, vagy éppen hol és milyen módon fejlődnek, tökéletesen elég, ha beleírják a NAT-ba, hogy ezt minden szakórán fejleszteni kell. És ezzel be is fejezhetjük az ezzel való foglalkozást.

Itt volt az a fantasztikus ‘laptopos képzés’, talán emlékeztek még rá, ha nem tévedek, kb. 120 000 tanárnak kellett ezen a képzésen végigszenvednie magát (halkan jegyezzük meg, hogy egy évvel, vagy akár évekkel a laptopok kiosztása után). Nem is tudom, miért lepődtem meg, amikor a bevezető fejezetben a saját és a TanárBlog írásait láttam visszaköszönni szóról szóra. Azon pedig végképp nem lett volna szabad meglepődnöm, hogy a bevezető pedagógiai fejezeteket olyan ‘gyakorltai’ eszközbemutatók követik, amelynek semmilyen kapcsolata nem volt az elvi háttérrel - azt gondolom, mások is írták, illetve egyáltalán nem lehetett szempont, hogy új, koherens képzési anyagot írjanak - egyszerűen nincsen erre igény . Legyen valami maszlag a 21. századi pedagógiáról az elején, aztán meséljük el, hogy az erettsegi.com oldalon mi minden van (ez egy statikus oldal, nagyrészt összelopott tartalommal - ha fizettek azért a katyvaszért, akkor innen is megkövetem őket), vagy a Tankockát milyen klasszul lehet …. mire is használni magoláson kívül?

A TanárBlog hírcsatornán nemrég jelentette be egy lelkes fejlesztő, hogy egy AI eszközt fejlesztett arra, hogy tanárok óravázlatokat készítsenek AI segítségével. Kipróbáltuk, megnéztük, írunk róla egy rövid recenziót, elemzést. Az, hogy valaki a szabadidejében, és ingyen eszközöket fejleszt pedagógusok részére, feltétlenül örvendetes, és fantasztikus dolog. Ezért is van, hogy a linket itt megosztjuk, az elemzést azonban a kattintás után előfizetőink olvashatják. A rengeteg előnye mellett a központi kérdése az ilyen fejlesztéseknek, hogy mit és mennyire segítenek. Attól, hogy valami jóindulattal készült, nem biztos, hogy jó irányba hat. Az oktatás olyan, mint a foci, mindenki ért hozzá, és mindenkinek van véleménye, és tudja, hogyan kell csinálni. Azért, hogy ezt részletesen bemutathassuk, kipróbáltuk az alkalmazást, ami nagyon jó ötleteket adott arra, hogy megnézzük, mit is ajánlanak az ilyen fejlesztések. Részben nagy segítséget adnak, részben szerintem a rossz irányba hatnak.