Rengeteg kérdést, egyben lehetőséget hoznak életünkbe a ChatGPT-hez hasonló AI alkalmazások. Ezekről ír cikkében Kőműves Edina. Nagy örömmel osztjuk meg és ajánljuk írását.

A ChatGPT egy nagy nyelvi modell, amelyet az OpenAI fejlesztett ki, és a GPT-3.5 architektúrára épül. Ez a modell képes szöveges kommunikációra, és az emberekkel való interakcióra, hasonlóan egy chatbot-hoz. A ChatGPT a gépi tanulás és az AI (mesterséges intelligencia) területén található fejlett technológiák felhasználásával működik, és képes széles körű információkra adni választ a felhasználók kérdéseire.

Elindult a jelentkezés a Képességmátrix Óralemező Excel (KéÓEx) megszerzéséért (természetesen ez továbbra is nyitott, IDE KATTINTVA lehet nevezni). Azt találtuk ki, hogy mindent ingyen adunk ebben a képzési rendszerben, cserébe viszont némi 'munkát', befektetett energiát kérünk - aminek az eredményét megosztjuk a közösséggel, és közösen épülünk belőle. Alig pár óra alatt közel 170 jelentkezést kaptunk, ezt nagyon köszönjük! A KéÓEx-ért egyébként egy egyszerű jelentkezési lapot kell kitölteni. Ezután pár napon belül elküldjük az Excel-t, és a továbblépéshez egy pár kérdésből álló kérdőívet kell kitölteni - visszajelzést adni a felhasználásról. Ha nem működött valami, hiányzott belőle egy szempont, netán nem volt érthető egy elem, akkor közösen még jobbá tehetjük. Akik ezt a visszajelző kérdőívet is kitöltik, beléphetnek az digitális pedagógiai önfejlesztés eleddig példa nélküli világába :) - ahogy mi azt elképzeljük. A lapozás után az általatok feltett kérdésekre próbálunk meg röviden válaszolni a KéÓEx kapcsán.

Csak akkor kritizáljon, ha tud jobbat csinálni - hangzik el gyakran a nem éppen magasröptű internetes vitákban és ugyan igaz, hogy ahhoz sem kell tudni tojást tojni, hogy eldöntsük, melyik a záp, valami igazság mégiscsak van a dologban, egy kritika akkor ér valamit, ha azt is megmutatja, hogyan lehetne valamit jobban csinálni. Mi itt a TanárBlogon már pár hete erősen kritizáltuk, azt, amit a Belügyminisztérium tanári teljesítményértékelésnek nevezett el, de valójában sokkal inkább tűnik egy nagyon szoros póráznak, amin a tanárok még jobban foghatók és irányíthatók. Megírtuk, hogy mi a baj az alaphelyzettel, mik a konkrét bajok a tervezettel és milyen elvek mentén lehetne egy jobb, hasznosabb rendszert kiépíteni. Most még tovább megyünk, kidolgoztunk ugyanis egy olyan eszközt, ami lehetőséget ad arra, hogy valaki a saját óráit legyen képes értékelni elemezni. Ez az eszköz segítséget adhat ahhoz, hogy valaki meg tudja határozni, mi az, amiben esetleg fejlődnie kellene, mi az, amivel jobbá tudja tenni az óráit, de arra is hasznos lehet, hogy mások számára megjelenítse, milyen is egy adott óra.

Ostobaság lenne azt gondolni, hogy a tanároknak nincs szükség arra, hogy fejlődjenek, tanuljanak. Miközben a csapból is az folyik, hogy a 21. században milyen gyorsan változik a világ, milyen gyorsan strukturálóik át az, hogy mi a fontos, értékes tudás, azt állítani, hogy egy tanárnak bizonnyal elegendő, amit az egyetemen megtanult nem tűnik vállalható álláspontnak. A szakmai fejlődésnek az alapja pedig az, hogy tudjuk és lássuk, hogy állunk, mi az, amiben fejlődnünk kellene, egyszóval egyfajta állapotfelmérés, ha úgy tetszik értékelés. A tanári munkát értékelni, azt visszajelezni tehát szükséges, de nagyon nem mindegy, hogy miként. Korábban már írtunk arról, hogy milyen gondok vannak a Belügyminisztérium által meglebegtetett tervezettel, most arról töprengünk, hogy milyen lehetne egy ideális rendszer.

A politika számára sokszorosan nehéz terep az oktatás. Viszonylag sok pénzt felemészt (a skandináv országokban a GDP 8%-át, nálunk 5-öt sem), minden családot érint, szinte mindenkinek van vele kapcsolatban első kézből élménye, viszont a valós eredmények eléréséhez nagyon hosszútávú és alapos gondolkodás kell, az oktatáspolitika igazi dimenziói messze túlnyúlnak a politika jellemzően négy éves, választástól választásig tartó horizontján. Így válik az oktatás a látványos gesztuspolitizálás ideális terepévé, az érdemi intézkedések helyett a hangzatosak kerülnek előtérbe, így lesz sokkal több szó arról, hogy melyik író legyen a kötelező olvasmányok között, mint arról, hogy egy megváltozott világban milyen készségekre lesz majd szüksége a gyerekeknek és miként kellene az iskolának erre felkészítenie őket. Bő negyven éve az oktatáspolitika egyik kedvenc szava az elszámoltathatóság, azaz az igény, hogy a tanárok valamiképpen legyenek felelősek a tetteikért. Többek között ezzel a jelszóval vezették be az Egyesült Államokban a standardizált tesztelésnek azt a rendszerét, ami azóta látványosan rontott az oktatás helyzetén, de majdhogynem lehetetlenné teszi, hogy bármilyen másfajta oktatáspolitikáról egyáltalán szó lehessen. A Pintér-éra intézkedései tökéletesen megfelelnek ennek a mintázatnak, az évekénti mérések mellett a tanári önértékelésnek nevezett rendszer is elszámoltathatóvá kívánja tenni a tanárokat, úgy, hogy az a fizetésben is meglátszódjon. A tervezett rendszerrel sok probléma van:

Az új pedagógus teljesítményértékelő rendszer egy olyan tervezet, amely a TanárBlogon két versengő elméletet hívottt életre: 1. ennyire cinikus, vagy 2. ennyire dilettáns. Megpróbáljuk összefoglalni egy cikk-sorozatban, miért gondoljuk ezt. Az első rész a leegyszerűsített problémákról szól. Lapozzatok, olvassátok, szóljatok hozzá!

Válasz Prievara Tibor kritikájára

Írta: Fridrich Máté

fridrich.mate@pte.hu

2022.12.05.

Prievara Tibor Tanárblog.hu-n közölt vezércikke a gamifikációval kapcsolatos felvetéseimre adott válaszként fogalmazódott meg, azonban számos pontatlanság és félreértés övezi az írást, amely jól kirajzolja a gamifikációval kapcsolatos nemzetközi és magyar diskurzusban megjelenő félreértéseket és kérdésköröket. Az alábbi válaszcikk ezek tisztázását célozza.
A teljes cikk az alábbi linken érhető el: A párbeszéd és a tudományos háttér szükségességéről a gamifikáció kutatása és gyakorlata kapcsán - Válasz Prievara Tibor kritikájára

Fridrich Máté Phd Hallgató több cikkben értekezik a gamifikáció megvalósulásának elméleti lehetőségeiről. Ez egy fontos hiányossága a hazai gamifikációval foglalkozó közösségnek, tanároknak, kutatóknek, fejlesztőknek. Nagyon fontosnak érzem, hogy ezek a szereplők egymást támogatva, egymást segítve, konstruktív szakmai vitában és együttműködésben segítsenek a gamifikációt hatékony és skálázható módszerré tenni a köznevelésben (és azon túl is esetleg). Fridrich Máté több írást is publikált, többek között a konstruktivizmus, konstruktivista pedagógiai és a gamifikáció lehetséges kapcsolódási pontjait bemutató cikkét ITT Az írás jó szívvel ajánlható mindenkinek, aki szeretné tudományos alapossággal megközelíteni a gamifikáció témáját, esetleg szeretné látni, hogy miként illeszthető a modern pedagógiai diskurzusba. Az alábbiakban Fridrich egy másik írásáról értekezem kicsit részletesebben, mivel az elméleti alapokon az általam kidolgozott, és sokak által használt rendszert veszi górcső alá, és illeti kritikával.

Sokszor kritizáltuk már azt a gyakorlatot, amikor a diákoknak a mobiljainkat le kell adniuk amikor belépnek az iskolába és csak akkor kapják vissza, amikor hazamennek. egyszerűen pazarlásnak tűnik, hogy egy ilyen remek eszközt, ami kifejezetten elősegítheti a modern oktatást kitiltunk a tantermekből. Természetesen érthető, hogy miért, az a félelem, hogy a tanóra nem tud versenyezni a diák figyelméért mindazzal, amit a telefon kínál. Pedig ez nincs így, ha érdekes az óra, ha izgalmas a feladat, ha látható a tanulás értelme, a diák örömmel tanul. Tanulni mindenki szeret, nem lehetetlen konkurálni a mobil-világgal. Az utóbbi időben azonban azt látom, hogy nem is ezért lehet gond a mobil az iskolában, hanem egy másik szempontból, ami sokkal inkább a szünetekben, mintsem a tanórákon jelent problémát.

Emlékszik még valaki a Hot Potatoes szoftverre? 1998-ban jelent meg és valami egészen fantasztikus dolgot tudott: többszörös választásos teszteket lehetett készíteni vele! Azóta eltelt 24 év és a szoftver még mindig él és virul, már éppen a hetedik verziójánál tart. A szoftverrel persze nem csak A, B, C, D választásos kérdéseket lehet már készíteni, hanem párosítást, sorba rendezést és szövegkitöltést is. Aztán 2012-ben megjelent a LearningApps (a keresztségben a Tankockák nevet kapta), amiben már sokkal szebben néztek ki a többszörös választásos, esetleg a sorbarendezős vagy szövegbehúzogatós feladatok. Egy évvel később pedig már publikus volt a Kahoot! is, amiben a többszörös választásos teszteket versengve lehetett megoldani. És azóta is se szeri, se száma az olyan digitális eszközöknek, amik tulajdonképpen többszörös választásos tesztek valamiféle körítéssel (ilyen például a Duolingo vagy a Xeropan, ami várhatóan a nyelvoktatás problémáit fogja megoldani kis hazánkban). Az oktatás digitalizációjának fő csapásiránya ez immár negyedszázada.