Emberi jogok
Letölthető anyagok - 14 éve
A történelem, társadalomismeret tanításában az állampolgári ismeretek, az emberi jogok nem kapnak túl nagy szerepet. Gyakran a tananyag végén találhatók csak meg és az időszűkében levő tanár kihagyja ezt a témát. Máskor maguk a diákok mondják azt, hogy inkább olyasmival foglalkoznának, ami biztosan benne lesz az érettségiben. Pedig ha egy kicsit belegondolunk, beláthatjuk, hogy nagyon fontos témáról van szó. Olyan témáról, amit érdemes színesen és korszerűen feldolgozni, akár osztályfőnöki órán is.
A Fiatalok az emberi jogokért oldal (IDE KATTINTVA) ehhez ad bőséges segítséget. Az oldalon találunk harminc videót, amik az egyes emberi jogokat illusztrálják, ezen túl megtalálható az emberi jogok bővebb kifejtése, az emberi jogi harcosok arcképcsarnoka, foglalkozások iskolák számára, hírek az emberi jogokról és még sok egyéb is. Ami pedig a legjobb hír, hogy a teljes oktatócsomagot (könyvvel, DVD-vel) tanároknak ingyenesen el is küldik ha azt az oldalon megrendelik. Érdemes.
Ebben a tananyagban nem az IKT használathoz adunk gyakorlati tanácsokat, hanem azt járjuk körbe, hogy mit is jelent az oktatésban megfelelni a 21. század elvárásainak. Természetesen azért most sem lesz kézzelfogható tanácsok nélkül az, aki átolvassa a dokumentumot, a mellékelt anaygok között megtalálhatja egy nemzetközi kutatás eredményeit részletesen és olyan Excel fájlokat is, amikkel saját maga értékelheti tanári munkáját, mennyiben felel meg az új kor elvárásainak.
Érdekes vállakozás a Lumisonic (
Nagyon sok egyszerű, nem IKT-val segített órán is gyakran használt játék létezik, amit annyira szívesen átemelnénk a digitális osztályterembe csak hát - Forgó-morgót idzve a nyolcvanas évekből: kinek van erre energiája? Most egy ilyen ötletet nyújtunk át szeretettel Toró Csilla billenytűzetéből, letölthetően, elvihetően, továbbfejleszthetően, SMART Notebook fájl formájában. Hogy Csilla miként használja mindezt a tanórán, arról a legutóbbi TeacMeet-en beszélt, erről egy videót is meg lehet tekinteni,
Korábban már említettük a Java alapú természettudományi szimulációk fantasztikus gyűjteményét a PhET-et (ha máshol nem, hát a
2012 január 28-án startolt el a Microsoft PIL Akadémia, ahol 200 tanár ismerkedik meg az IKT hatékony tanórai használatával. A két hetente megjelenő tananyagokat (rövid, gyakorlat orientált írásokat), itt a TanárBlogon is közzé tesszük. Az egyre bővülő gyűjtemény minden tanár számára érdekes lehet.
Gyakran fellángol a vita arról, hogy az informatikán belül mit kell tanítani és mit nem. Vannak vélemények, hogy igazából csak a felhasználói szintű ismeretekre van szükség, az informatika egy gyakorlati tárgy, amiben a cél a számítógéphasználat megtanítása. Eszerint az elképzelés szerint nincs szükség hardver ismeretekre és fájlstruktúrák tanítására, a cél, hogy egy irodai szoftvercsomagban és a böngészőben jól eltájékozódjon a gyerek.
Nagy örömmel mutatunk be egy nem túl új, ámde annál hatásosabb programot, ami elsősorban a tanítók és a gyógypedagógusok számára lehet érdekes. A Szegedi Egyetem munkatársai készítették el a Beszédmester programot (




