Mese-mese-mátka
Letölthető anyagok - 14 éve
Mesékre mindig szükség van, akár az irodalom tanításához, akár idő kitöltésre, akár önálló feladatnak. A mesék jelentik a gyerekek számára a belépést az irodalomba, de a felnőttek se nagyon lehetnek meg nélkülük. Jó, ha mindig elő tudunk kapni egy-egy az alkalomra való mesét.
Ebben segít a most bemutatott három oldal is. A Mesélj minden nap! (IDE KATTINTVA) kifejezetten látványos oldal. A mesék között keresgélhetünk az életkor, a szereplők és a tanulság szerint is (kifejezetten vicces elképzelni, hogy valaki gyorsan keres olyan mesét, amiben szerepel egy farkas, nyolc éveseknek való és az a tanulsága, hogy jótett helyébe jót várj). A Mesetár (ITT VAN) kinézetében visszafogottabb, de több mesét tartalmaz és itt hangállományokat is találunk. Az előbbi oldal elsődleges célja ugyanis, hogy elősegítse, hogy a szülők meséljenek a gyerekeknek, így természetes, hogy ott nem olvassák fel nekünk a történeteket.
Végre ez a pillanat is eljött. Az igazság az, hogy mostanában egyre többet használunk Microsoft szoftvereket, hiszen a cég üzletpolitikájának része, hogy elhalmozza a tanárokat ingyenes szoftverekkel. Ez kedves tőle, persze, az pedig még inkább az, hogy ezek a szoftverek kifejezetten használhatóak, értelmesek, és még a munkánkat is megkönnyíthetik. A gond eddig ezzel csak annyi volt, hogy ezer helyről kellett összevadászni a szoftvereket, és külön-külön kellett letöltögetni őket. Én például kimondottan sokat használom, és szeretem a Photostory-t, az AutoCollage-t, vagy a Mouse Mischief-et, de beszélhetnénk akár a Kodu-ról, amellyel gyerekek pillanatok alatt megtanulhatják - játszva -a programozás alapjait. Most viszont megtörtént a csoda - az összes hasznos, ingyenes szoftvert egyetlen kattintással, egy letöltéssel a gépünkre varázsolhatjuk. A link pedig
A Pulitzer center rengeteg témához kínál óravázlatokat. A témák aktuálisak, és jó minőségben dolgozták fel őket. Sokszor jelent gondot, hogy egy aktualis eseményből hogyan készítsünk a tanórán valóban használható tananyagot, óravázaltot. Ebben segít az oldal, amely
Könyvekről, olvasásról, borítókról tanultunk, és én megpróbáltam összegyűjteni néhány kreatív és kevésbé sikerült könyvborítót. Többé-kevésbé sikerült is, de elég sokat szenvedtem vele. Gondolhattam volna, hogy lesz olyan tanítványom, aki tudja a megoldást. A Bad book covers oldalán (
Nagyszerű kis program a Kerbal Space Program (
Mindig nagy meglepetés, ha olyan dolgot találunk, ami ingyenesen nyújt valami olyasmit, amiért mások sok pénzt kérnek. Még érdekesebb, ha ez a valami eddig is ott volt a szemünk előtt, csak észre kellett volna venni. Ilyen a Microsoft Interactive Classroom, amiből a számítógépteremből egy csapásra varázsolhatunk interaktív osztálytermet. Az ingyenes kiegészítés (
Ma jelentették be, hogy 2011-ben az orvosi Nobel-díjat megosztva kapta Bruce A. Beutler, Jules A. Hoffmann és Ralph M. Steinman a természetes immunitás kutatásban elért eredményeikért. Az alábbi prezi (
Nem tudok készülni, az iskolában hagytam a könyvet! - sóhajtottam fel a minap. És sajnos valóban ez történt, hiszen valaki kölcsönkérte, majd kicsit arrébb tete le, én meg az asztalon hagytam. Node mire való az internet, ha nem erre - gondoltam magamban. A Scribd nevű oldalon (már írtunk róla 




