• Híres márkák

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A híres márkákról beszélgettünk angolórán, és csináltam egy feladatot, ami nagyon bejött, ÉS nem csak angolosoknak lehet hasznos. Szóval a mellékelt interaktív táblás anyagban összesen három kép van, a harmadikkal (vagy az elsővel) szoktam kezdeni. Itt egy ábécét láthatunk, amelyben minden betűt egy-egy híres márka logoja képvisel. Már az is elég vicces, hogy megpróbálták kitalálni, hogy melyik melyik, aztán választaniuk kellett három olyan márkát, ami menő és három olyat, ami ciki (a feladat segített, de bármilyen egyéb márkát választhattak, és választottak is). Végül meg kellett győzniük egymást arról, hogy az ő 'jó' márkáik tényleg jók. Ez elég sokáig tartott, és volt olyan csoport, ahol akár 20 percet is elbeszélgettek erről nagyon lelkesen - angolul. Ha valakinek esetleg nincs SMART Notebook szoftvere, a Bing-en is megtalálhatja a képet, méghozzá IDE KATTINTVA, vagy egy másik hasonlót a Flickr-en (ez pedig ITT TALÁLHATÓ).

  • Virtuális séta Londonban

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Nagyon kreatív (és bár nem mai csirke) kiválóan használható a 'Virtuális séta Londonban' nevű tananyag. Egy valódi sétát tehetünk Londonban, miközben egy kellemes női hang mesél nekünk arról, hogy mi mindent láthatunk a városban, valamint feladatokat is ad (pl. kattints a batman logora). Nagyon profi módon van összerakva, nemek nagyon tetszik. Ráadásul nem szükséges hozzá internetkapcsolat sem, akár innen, a TanárBlogról is letölthető, csak ki kell csomagolni a fájlt, és már lehet is játszani.

    Bővebben...

  • Vizualizáció II - tananyag

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A PIL Akadémia mostani tananyaga folytatja a vizualizációk témáját. Ezúttal arról lesz szó, hogy mi magunk miként manipulálhatjuk a képeket és hogyan készíthetünk akár magunk is filmeket. Természetesen az adotok látványos megjelenítéséről is szót ejtünk. A témához illendően most a szokásosnál is több videó mutatja be az egyes programok és alkalmazások használatát.

  • Gamification - tananyag

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A PIL Akadémia legújabb tananyaga arról szól, miként alkalmazhatjuk a játékok elemeit a mindennapi tanításban. Túl azon, hogy számítógépes játékok kerüljenek elő az órán, szó lesz arról, hogy miként készíthetünk magunk játékokat és arról is, hogy a tanítás egész rendszerében hogyan hasznosíthatjuk a játékok elemeit.

  • Fizikához minden

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Egészen nagyszerű oldal a Fizkapu (IDE KATTINTVA), a kicsit idejétmúlt arculat senkit ne tévesszen meg, minőségi tartalom rejetzik mögötte. Van itt minden, ami a fizika tanításához hasznos és érdekes lehet. A békéscsabai Zátonyi Sándor gyűjteménye igazi kincsesbánya.

    Van itt több óravázlat, ábragyűjtemény és filmek is szép számmal. Ezek közül sok olyan jelenségeket mutat be, amikhez nincsen feltétlenül eszköz minden iskolában. Van itt még egy nagy link tár is, mindenféle fizikás honlapokkal. Hosszan lehet csemegézni a jól átláható, rendezett gyűjteményben. Fizikát tanítóknak és tanulóknak kihagyhatatlan. De, hogy mi nyűgözött le engem a legjobban, azt a bővebben után mutatom meg:

    Bővebben...

  • Elsősegély tananyag ingyen

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Az elsősegély oktatása azon dolgok közé tartozik, aminek a fontosságában mindenki egyetéert, de valahogy soha nem jut rá idő (ilyen még az állampolgári ismeret vagy a pénzügyi alapismeret is). Természetesen egy interneten elérhető tananyag nem helyettesítheti az alapos pedagógus képzést (olyat például IDE KATTINTVA találhatunk), de azért nagyon hasznos lehet. Ezért is üdvözölhetjük az Országos Mentőszolgálat és az Alternatív Közgazdasági Gimnázium közös kezdeményezését, hogy egy teljes elsősegély oktatócsomagot tettek elérhetővé (IDE KATTINTVA TALÁLHATÓ).

    11 témakörbe gyűjtötték össze a legfontosabb és legérdekesebb ismereteket a vérzésektől és a mérgezésektől egészen a mentőautók ismertetéséig. Az egyes anyagoknál találunk képeket, ppt-ket az órai előadáshoz, feladatlapokat és online teszteket. Igazán ki van szolgálva az a tanár, aki elszánja magát arra, hogy komolyan tanítja az elsősegélynyújtást. Ha másért nem, azért is érdemes végignézni az anyagot, mert tanárként gyakran kerülhetünk iolyan helyzetbe, hogy szükség van ezekre az ismeretekre.

  • Okostelefon, GPS, tanulás

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Bár eddig nagyon ügyeltünk arra, hogy csak olyan alkalmazásokról írjunk, amiket magunk is próbáltunk már, most mégis kivételt teszünk. Mégpedig azért, mert olyan érdekes dolgot sikerült találni, ami csak iPhone-on működik, de mégis nagyon érdekesnek tűnik. Sokat volt már szó arról, hogy miként lehet az okostelefonokat, a geolokációs alkalmazásokat értelmesen használni a tanításban és végre itt egy igazán ígéretes példa. A projekt neve ARIS (ITT TALÁLHATÓ) és a rendszer tulajdonképpen három részből áll.

    Van egy iPhone telefonokra letölthető alkalmazás, amivel lejátszhatjuk az elkészített játékokat. Vannak az előre elkészített játékok és van egy szerkesztő, amivel magunk is készíthetünk ilyen játékokat. Ezek a játékok kihasználják, hogy a telefon pontosan tudja, hol van (erre kell a GPS) valamint képes hangot, képet és videót lejátszani. Egy-egy játékoban különböző helyekre mehetünk el, ahol megnézhetünk egy adott videót, dönthetünk, hogy mit akarunk csinálni, megszerezhetünk virtuális tárgyakat, amiket a telefon tárol. Ennyi elég is a kalandhoz.

    Bővebben...

  • Értékelés - tananyag

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Nincs tanítás osztályzás nélkül. Vgay mégis van? És hogy jön ide az IKT? Minderről szó lesz ebben az anyagban, ahol megismerkedhetünk a folyamatos értékeléssel, az osztálytermi visszajelzéssel és a digitális portfoliókkal is.

  • Infografika online közösségi életünkről

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Na nem mindenről, csak amit néhány közösségi oldalon (pl. YouTube, Twitter) követünk el. Az Intel izgalmas kis alkalmazásával felmérhetjük (és vizuálisan is elraktározhatjuk), hogy mi mindent tettünk, kivel beszélgetünk sokat, mit fogyasztunk. Ijesztőnek tűnhet talán, de nem az, hanem vicces és érdekes. Ezt kell tennünk, hogy nekünk is legyen 'Hát én?' képünk: a) IDE KATTINTANI, hogy az oldalt meglátogathassuk; b) bejelentkezni - attól függően, hogy melyik oldalakat szeretnénk felvenni a listára, mindenhová be kell jelentkeznünk (pl YouTube, Twitter, Facebook - eleve Facebook-kal lehet elindulni, szóval az kell hozzá!), és már készen is vagyunk. Az eredmények nagyon érdekesek, hasznos lehet középiskolásokkal, vagy felső tagozatos általános iskolásokkal megcsináltatni, hadd lássák, hogy mennyi minden kiderül róluk!

  • Learners TV - ilyen (is) lesz az oktatás?

    Letölthető anyagok - 14 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Egyre többet hallani a kifordított osztályterem elvéről és gyakorlatáról (mi is szóltunk már róla ITT és ITT), ehhez érdekesen kapcsolódik a (sajnos angol nyelvű) Learners.tv (ITT TALÁLHATÓ), ahol teljes egyetemi kurzusok elérhetőek rengeteg témában (elvégezhetünk egy kémia, fizika, vagy éppen kommunikációs tanfolyamot a videók segítségével). A koncepció hasonló: mi lenne, ha az előadásokat, illetve mindent, ami 'tényanyag' száműznénk az előadókból (ezt fel lehet venni egyszer, és feltenni a hallgatóknak), és a közösen töltött időt gyakorlásra, beszélgetésre, egyéb készségek fejlesztésére használnánk? A koncepció fontos része, hogy nem a személyes, emberi kapcsolatot száműzné a tanteremből, hanem azt másra használná, mint az anyag 'leadására', arra pont jó egy videókamera.