Ilyen projektet csinálnak a diákok, ha hagyják őket
21. századi tanár - 12 éve
A 21. századi pedagógiáról szólva gyakran hangzik el, hogy milyen remek dolgokra is képesek a technikával a diákok, ha hagyjuk őket dolgozni. Most erre szeretnénk egy remek példát bemutatni. Iskolánkban hosszú évek óta csinálnak diákvállalkozást a 10.-esek (16 évesekről van szó), az egész éves projektben kitalálnak egy (vagy több) terméket, legyártják, értékesítik, majd az év végén fel is számolják a céget (lehetőleg nyereséggel). Az idei évben az egyik cég egy mobiltelefonos ötlettel állt elő.
Korábban is többször írtunk már a
Mi lenne, ha lenne egy olyan konferencia, ahol megfordulnak kicsit a szerepek, és a diákok adnának elő, és a tanárok lehetnének a hallgatóság. Ezen gondolkodtunk egy koratavaszi napon, majd összefogtunk a jelenlegi egyetlen magyar StudentsMeet csapattal (már írtunk róluk, mégpedig
Az iskolaújság nagyszerű dolog lehet, Amerikában az egyetemi felvételiknél komoly jó pont, ha valaki ilyennek volt a szerzője, esetleg a szerkesztője. Láthatóan hazánkban is virul a műfaj (legalábbis ez látszik
A
Az történt a napokban, hogy nagyon szerettem volna egy tananyaghoz szkennelt PDF fájlokat szerkeszthető Word dokumentummás alakítani. A megoldásokat keresve először maga a Word program kínálkozott, hiszen a 2013-as Office-ban a Word már meg tud nyitni PDF fájlokat (figyelmeztet, hogy nem lesz 100%-os, de azért már így is nagy szó). Szóval ez a megoldás tökéletes, ha szövegből készült PDF-ről van szó, nem pedig egy PDF dokumentumban képként elmentett szövegről. Ilyenkor egyszerűen elmenti képként, ami nem segít rajtam. Szerencsére találtam megoldást, mégpedig a 




