Mire lehet jó az érintőképernyő?
Letölthető anyagok - 11 éve
Az érintőképernyők mindennapos dolognak számítanak. A telefonoknál már szinte nincs is olyan, aminek ne lenne piszkálható a képernyője, de a laptopoknál is kezd az alapfelszereltség részévé válni, hogy tapizni lehessen. Azon túl, hogy írhatunk rá, meg rakosgathatunk mindent ide-oda azért még bőven mit kitalálni arról, hogy is lesz ez jó nekünk. A Northwestern University kutatócsoportja is gondolkodott ezen és így született meg a CogSketch nevű program (INNEN LETÖLTHETŐ). A programban a tanár elkészíthet egy vázlatot akár egy meglevő ábrára (pl. térképre) rajzolva és elhelyezhet rajta feliratokat. A diák megkapja az ábrát és neki kell bejelölnie az egyes dolgokat és elhelyeznie a feliratokat. A program intelligensen értelmezi a rajzokat, felismeri a nyilakat, összeköttetéseket.
A pár hete megrendezésre került Digitális Nemzedék konferencia egyik előadásáról készült a Dívány-on
Nem először írunk az Office Sway alkalmazásról (pl.
Milyen jó is lenne, ha egy Powerpoint vetítése közben szabaon mászkálhatna az ember a teremben, nem kellene mindig visszaszaladnia a géphez vagy az interaktív táblához! Léteznek olyan kütyük, amik ezt teszik lehetővé, de igazából kinek van kedve emiatt még valamit cipelni és jó eséllyel ott felejteni a teremben? Pedig közben ott van a zsebünkben a mobiltelefon, ami jóval többet tud, mint egy kis USB-s távirányító. Erre jöhettek rá az Office fejlesztői is, így készülhetett el az Office Remote nevű alkalmazás. A program maga két részből áll: egy a számítógépre telepítendő bővítményből (
Szeretjük a panorámaképeket, mert jó bejárni velük a világot. Az Airpano (
Nyakunkon az angol érettségi, de a május a nyelvvizsgák szezonja is. Hogyan készülhetünk hatékonyan a szóbelikre? Nos, erre sajnos általános receptet nem tudunk adni, de annyit megtehetünk, hogy ajánlunk pár oldalt. Ha tanárként, tematikus anyagokat keresünk, érdemes 




