Február elején, amikor végre leesett a nagy hó, nagyobbik fiam boldog volt: lehet szánkózni! Mivel már nagy gyerek (10 éves) és kora reggeltől nyaggatott minket, hát kiengedtük, hogy egyedül menjen el a domboldalra. A domboldal a házunk mellett van, az ablakunkból rálátni, egy óra múlva ki is néztem hát. Kisebb csapat gyerek volt ott, felnőtt egy se és rendületlenül szánkóztak. Néztem a fiamat, ahogy maga mögött húzva a műanyag szánkót botorkált fel az addigra már jeges, keményre fagyott, meredek hegyoldalon. Elsett háromszor és kétszer orra bukva visszacsúszott pár métert. Nem zavarta. Öt perc alatt felmászott, aztán három másodperc alatt lecsúszott és indult újra. Néztem, ahogy megint nekivág, volt benne valami a nagy felfedezők, a Hillaryk és Nansenek elszántságából.

Délután azután a kisebbik fiút néztem, ő hét éves, ahogy építkezni kezdett a LEGO-ból. Bonyolult űrhajót készített, aminek valamiért egy magas tornya is volt. Az építkezés közben a torony leglább harmincszor ledőlt, ő mindannyiszor egy kicsit javított rajta és folytatta a munkát. Másfél óra elteltével készen volt egy teljesen szimmetrikus, bonyolult szerkezet, kezdődhetett a nagy csata. Ahogy néztem a fiúkat azon gondolkodtam, hogy mi az az erő, mi az az energia, ami mozgatja őket. Hogyan képesek ilyen elszánt, a kudarctól egy pillanatra sem megriadó munkára, mi az a jutalom, mi az a cél, ami hajtja őket. És hol van ez a hajtóerő az iskolákban?

Vajon ki a jó tanár? Mit kell tudnia a jó tanárnak? Hogyan mérjük, hogy valóban jó-e az, aki jónak tartja magát (vagy mások őt). Szabad-e a diákok eredményei alapján ítélni, mint New York-ban, ahol 15 000 tanár munkájának a hatékonyságát mérték a 'hozzáadott érték' nem egyértelmű alkalmazásával? Hogyan érzik magukat a tanárok az iskolában, és mit gondolnak a vezetők a tanárok képességeiről? Egyáltalán milyen készségekre, képességekre van szüksége egy tanárnak manapság? És hogy el ne felejtsük: végül akkor hol is hatékonyabb a közoktatás a világon? Ezekre a nem elaprózott kérdésekre keres választ az OECD TALIS kutatása. A Microsoft Innovatív Tanárok Fórumának európai döntőjén erről beszélt Kristen Weatherby, a kutatás egyik vezető elemzője. A lapozás után ezzel kapcsolatban szeretnék néhány talán érdekes adatot, helyenként kifejezetten hangulatkeltőnek szánt felvetést megosztani.

Érdekes cikket találtam a 'Using ICT for Teaching, Learning and Management'-ben. Kínáról szól, és azt fejtetegeti, hogy mitől lesz hatékony, vagy kevéssé hatékony az IKT eszközök használatának elsajátítása később tanítani kívánó egyetemi hallgatók esetében. A cikk kapcsán elgondolkodtam arról is, hogy mitől lesz hatékony bármilyen képzés ... azt állíthatom, hogy a sikeresség és szakmaiság fokmérőjének a visszajelző kérdőívek nem a legjobb eszközei. Én is tartottam olyan képzést, ahol egész egyszerűen nem volt internet (ami IKT képzés esetén elég kínos), azaz szinte semmit nem tudtunk csinálni, mégis 90% feletti volt a kérdőívben az elégedettségi ráta. Mert az emberek kedvesek, főleg, ha tanárok, és látják, hogy más tanár - önhibáján kívül - szenved. A lapozás után néhány szubjektív, ámde hangulatkeltő gondolatot szeretnék mindezzel kapcsolatban megosztani.

Diákjaim között egy új mánia terjed, a Minecraft nevű játék (ITT TALÁLHATÓ), első pillantásra a dolognak semmi köze nincsen a tanításhoz, de azt gondolom, hogy annál több köze van a digitális nemzedékhez, a játékélményhez, sok olyan dologhoz, amivel akár tetszik nekünk, akár nem foglalkoznunk kell majd. Biztos mindenkinek vannak World of Warcraft fanatikus diákjai, olyanok, akik napokat képesek eltölteni a játék előtt. És természetesen olyanok is, akik valamilyen lövöldözős játék megszállotjai. Ezeket a játékokat hatalmas csapatok fejlesztik, a produkció költségvetése (és a haszon is) összemérhető a hollywoodi szuperfilmekével. A Minecraft nem ilyen.

Ezt a játékot egyetlen ember írta (játékbeli neve Notch, egyébként úgy hívják Markus Persson, Svédországban él és 8 éves korában programozta az első játékát. A Minecraft nem akar szépségben versenyezni más játékokkal, kifejezetten csúnyácska, amíg az ember bele nemszokik a világba. Mindezzel szemben viszont fantasztikus szabadságot ad a játékosoknak. Nincsen egyértelmű cél, nincsen történet, amit végig kell követni, nincsenek küldetések és nincsen a játéknak vége sem. Ehelyett van egy hatalmas, kockákból álló világ, amit mindenki a kedve szerint formálgathat. Bányászthat, feltalálhat dolgokat, építhet kastélyokat és házakat, bonyolult szerkezeteket, amit csak kedve tartja.

Érdekes dilámmával küzd a fejlett világ: miközben gazdasági és technikai előnyét elsődelegesen a műszaki és természettudományok terén elért fejlettségének köszönheti, ezek a szakmák egyre kevésbé népszerűek. Az oslói egyetemen végzett ROSE vizsgálat tapasztalata szerint a tudományok népszerűsége fordítottan arányos az ország fejlettségével és az adott ország természettudományos oktatásának sikerességével. Régóta tudható, hogy az USA-ban például csak a nagyfokú brain drain tölti fel az egyetemi helyeket, kutatói állásokat. Valamit tenni kell.

Egy megoldás lehet a felvételi keretszámok átírása, de nem mindenhol gondolják úgy, hogy attól, hogy csak mérnöknek lehet ingyen tanulni majd remek mérnökeink lesznek. Sok helyen gondolják úgy, hogy szükség lenne a tudományos, műszaki pályák népszerűsítésére. Az elmúlt hétvégén egy ilyen eseményen vehettem részt Németországban, Cottbusban. A Lego robotépítő liga (ITT A HONLAPJA) közép-európai döntőjén voltam, az AKG-Graphisoft csapattal. Hatalmas élmény volt látni, hogy ennyi remek, okos és érdeklődő gyerek dolgozik együtt, talál élvezetet a kutatásban és a technikában. (A kíváncsiak kedvéért, 6. helyezést értünk el, robottervben harmadik díjat kaptunk, így éppen csak lemaradtunk a világbajnokságról.)

Az év elején egy kísérletet kezdtem, és akkor megígértem azt is, hogy a félév befejeztével megírom, mi lett belőle. A 'kísérlet' lényege annyi csupán, hogy megkértem 4 csoportnyi gyereket, hogy hetente egyszer - ha van kedvük - a Ning oldalunkra posztoljanak ki egy olyan weboldalt, videót, vagy bármit, ami foglalkoztatja őket, kapcsolódik az angoltanuláshoz, és esetleg mások számára is érdekes lehet. A lapozás után összegyűjtöttem egy csokorra valót ezekből. Szerintem érdekes olvasmány.

Konnektivizmus, 21. századi készségek, paradigmaváltás az oktatásban, netgeneráció stb. Megannyi fontos, hasznos, az életünket (egyre jobban) befolyásoló kulcsszó. A kérdés az, hogy vajon mindezt hogyan lehet az iskolai tanórák mindennapjaiban is megvalósítani. Hol van és mi a szerepe a tanárnak ebben az új világban? Mit és hogyan kell tennünk ahhoz, hogy sikeresek legyünk, és a szép elméleteket, gondolatokat átültessük a pedagógiai gyakorlatba. Nemrég olvastam egy blogbejegyzést, ahol egy tanár ír elég elkeseredetten arról, hogy hiába a szabadság, a tanulói autonómia, a világ közös felfedezésének az igénye, bizony a diákok teszteket, számonkérést, szigort, rendszert akartak. Sokat gondolkoztam azon, hogy egy ilyen pozitív gondolat miként pattanhat le a valóság tűzfaláról. A lapozás után erről található pár hangulatkeltő gondolat.

Több érdekes vita is kirobbant, és / vagy folyik folyamatosan arról, hogy mi is a helye az iskolában a Facebook-nak. Most, hogy volt időm végigolvasni a vonatkozó írásokat, arra gondoltam, hogy én szívesen megkérdezném a gyerekeket arról, hogy milyen ajánlásokat, ha úgy tetszik 'közlekedési szabályokat' fogalmaznának meg a Facebook oktatási felhasználása, illetve a Facebook-on a tanár / diák kapcsolata vonatkozásában. És láss csodát, egy csomó érdekesség kiderült. A lapozás után szerkesztetlenül, javítások, kozmetikázás nélkül adjuk mindenki tudtára, hogy ez a kb. 70 gimnazista diák (14-18 éves korúak) miként gondolkodnak arról, hogy mit szabad/nem szabad, vagy éppen illik/nem illik tennünk (vagy tenniük) a facebook-on. Tanulságos olvasmány, ajánlom mindenkinek. Hogy hol? még egyszer: a lapozás után a Bővebben- re kattintva!

A Tisztaszoftver.hu oldalon megjelent tájékoztatás meglepetésként érhet sok szereplőt a közoktatás és a felsőoktatás szereplői közül. A közlemény többek között az alábbiakat tartalmazza: “Az NFM szakmai álláspontja szerint a köz- és felsőoktatási intézmények igényeit – néhány speciális esettől eltekintve - képesek kielégíteni az ingyenesen használható nyílt forráskódú szoftverek is. Ezért a jövő évi költségvetés költség alapú tervezése során a Tisztaszoftver program költségei nem lettek betervezve, így az érintett oktatási intézmények 2012. március 1-ig használhatják jogszerűen a program keretében a Microsofttól bérelt szoftvereket.” Azaz március 1-től nem járnak Microsoft termékek az iskoláknak. Természetesen sok byte lefolyik még az interneten március 1-ig, mi most a nem IT-guru tanár szemével próbáljuk mindezt nézni.  Lapozás után a részletek:

A cím 'szélsőséges' (talán azért csak kissé 'hangulatkeltő' :), mindenesetre némileg túlzó. Ilyenkor, Karácsony táján az embernek kedvesebbnél kedvesebb gondolatok cikáznak a bejglitől felpuhult, az M1 karácsonyi koncertje által eltompított, már-már teljesen vészleállított agyában. Olvasni is van egy kis idő talán, olyasmit is, amit egy ideje a polcon tárolunk, mondván 'egyszer majd elolvasom'. Szégyen, de sok szakmai cikk, tanulmány is erre a sorsra kárhozott az elmúlt félévben nálam. Most viszont előkerültek, és gondoltam írok reflexiót rájuk - nem elsősorban mint tanártovábbképző, inkább egész állásban, heti 22 órában tanító gimnáziumi tanárként. Először az angoltanárok angol nyelvű lapját, a mELTing pot Extra októberi kiadását olvastam át, hiszen sok mindenben szól hozzám, IKT-t használó, és használni szerető tanárhoz. A téma 'tanuló(i) közösségek volt, és sok érdekességet találtam. A lapozás után a Facebook iskolai használatáról írt cikkhez készítettem lábjegyzeteket. Tehettem mindezt azért is, mert a szerző valóban konkrét ötleteket is ad, ami - tapasztalataim szerint - nem nagyon gyakori. Szóval itt egy Facebook cikk, amivel gyakorló tanárként is tudok mit kezdeni. Lássuk!