Az elmúlt napokban sok mindent olvastam, sokakkal beszélgettem (részben az Educatio kiállításon) és egy számomra elég furcsa gondolat kezdett körvonalazódni, amit most leírok: lehet, hogy az e-learning visszaállítja (vagy inkább konzerválja) az ipari forradalom által létrehozott iskolát? Hogy mire is gondolok? Előszöris a Facebookon ajánlott Bujtás Barbara (köszönöm!) egy videót, ahol Alvin Toffler beszélt arról, hogy az oktatási rendszert miért szükséges kidobni, és teljesen újat csinálni helyette. Az ipari forradalom - így Toffler - megkívánta, hogy az iskolák fegyelemre tanítsák az embereket (fontos lett, hogy a futószalagok mellett mindenki időben ott legyen, mert nem tudott gördülékenyen folyni a termelés - a földeken 15-20 perc, lássuk be, nem számított). Ebben jók is az iskolák - időre megyünk, beosztja a napunkat, rendszerezi az életünket. Mindent megtanít, amit egy gyárban tudnunk kell. Természetesen más típusú tudásra van szükség ahhoz, hogy a 21. század kihívásainak megfeleljünk. A kérdés, ami felmerült bennem: Nem lehet, hogy az iskolákban a digitális forradalom újratermeli az ipari forradalom által létrehozott osztályokat - a  szó mindkét értelmében?

Ha vannak ugye a digitális bennszülöttek, és vannak a digitális bevándorlók, akkor joggal feltételezhetjük, hogy létezik digitális kultúrsokk is. Ehhez kapcsolódóan lehet érdekes kezdeményezés az e-etikett nevű oldal, ahol 'Hazai szakértők, oktatók, kutatók, művészek kétnapos kerekasztal-beszélgetés keretében alkották meg a magyar digitális e-etikettet, amely gondolatébresztő ajánlásgyűjtemény az e-világban." Mivel nap mint nap van szerencsém tinédzserekkel kommunikálni - online is - arra gondoltam, hogy megkérdezem, hogy ők hogyan látják mindezt, ők mit tartanak fontosnak az online jelenlétük során. A lapozás után megosztjuk újabb (nem reprezentatív) felmérésünk eredményét. Tanároknak szerintem fontos tisztában lenniük azzal, hogy mit várhatnak el a gyerekektől, illetve mi mit jelent, ha a gyerek online mondja vagy teszi. Lapozás után a részletek.

Amikor arról beszélgetünk, hogy a tanításban hogyan lehetne használni az IKT eszközöket, gyakran előkerül a pansz, hogy milyen gyenge az iskolák eszközellátottsága. Alig van gép, alig van interaktív tábla, alig van sávszélesség. Tény, hogy az IKT használat technikai feltételekhez kötött. Ezért is örvendetes, hogy régen várt pályázatok részeként kezd javulni az iskolák eszközparkja. Itt van például ez a hír az Indexről: Kecskemét mindegyik iskolájában van már digitális tábla. Megtudhatjuk belőle, hogy a megyeszékhelyen 350 millió forintot költöttek digitális táblákra és hordozható számítógépekre. Gondolhatnánk, hogy ez remek, de ahogyan lenni szokott, itt is a végén jön a fekete leves: A legtöbb eszköz informatikai szaktanterembe került. Az informatikai eszközöknek eszerint tehát az informatika teremben van a helye. Borzasztó szemlélet ez, az egyik legnagyobb akadálya annak, hogy az IKT valóban része legyen az oktatásnak.

A napokban be kellett járnom Budapestet - tömegközlekedéssel. Összesen 2.5-3 órát töltöttem a belvárosban, és (részben unalmamban), elkezdtem számolni, hogy hány alkalommal kerültem /kerülhettem volna kapcsolatba gépekkel, a digitális világgal - azaz a virtuális valóság és a valós valóság mezsgyéjén egyensúlyoztam. Tapasztalataim rövid leírását poszt formájában nyújtanám át minden kedves TanárBlog olvasónak. És hogy mindez miért egy IKT blogon jelenik meg, és nem a saját 'én-blogomon'? Nos, ennek két oka van: egyrészt nincs 'én-blogom', másrészt egy nagyon fontos gondolatot (megközelítést) szeretnék illusztrálni mindezzel, amit sajnos nem vagyok képes lefordítani, angolul 'digital fluency' a neve, és rendkívül frappáns megfogalmazás, magyarul talán 'digitális folyékonyság' lehetne, amiről nekem egyrészt a Terminátor 2, másrészt egy olvadó televízió jut eszembe. Pedig a digital fluency jobbat érdemel! Lapozás után jön az útibeszámoló.

Tegnap érdekes vitába bonyolódtam arról, hogy vajon mekkora lehetőségek rejlenek a mobil tanulásban. A telefonjaink valóban egyre okosabbak lesznek és egyre több diák zsebében lapul ott egy-egy ilyen kütyü. A mobiltanulás kezd valamifajta új hívószó lenni, olyan, mint pár éve volt az IKT vagy a webkettő. Mégis, a beszélgetőtársaim elég szkeptikusak voltak. A majdhogynem egyhangú vélemény szerint a mobilok sosem lesznek olyan sokrétűek, mint a akár a netbookok vagy a táblagépek. Ráadásul ahhoz képest, ami a hozzáadott érték lehetne kifejezetten sok a macera azzal, ha ezeket az eszközöket akarjuk használni a tanításban.

Most jön a töredelmes vallomás: én éppen a napokban lettem okostelefon tulajdonos. Többek között pontosan azért, mert azt gondolom, a mobiloknak igenis van komoly lehetősége a tanításban. Ahogyan a számítógépnek is meg kellett és mind a mai napig meg kell találni a helyét az oktatási folyamatban, úgy kellene elgondolkodnunk a mobilokról is. Mára talán már mindenkinek világos, hogy a számítógép nem helyettesíti a korábbi pedagógiai eszközöket, hanem szélesíti a palettát, új lehetőségeket nyit meg. Így kellene gondolkodnunk a mobilokról is.

Nagyon megörültem ma, amikor egy kollégám javaslatára a Bioetika Blog oldalára keveredtem (ITT ÉRHETŐ el az oldal). Amellett, hogy mindnekinek ajánlható szerintem olvasgatásra a blog, egy gondolatot ébresztett bennem, vagyis egy kérdést kellett feltennem magamnak: miért is örülök én ennyire ennek? Magánemberként kétségtelenül érdekes cikkeket, linkeket találtam, jó volt olvasgatni. De az öröm érzése azért türemkedett fel lelkem mélyéről, mert angolos óravázlatokat éreztem meg az oldalon lapozgatva. Ez tényleg lehet így? Gimnáziumi tanárként nekem bioetikának kell örülni, hogy tudjak mit tanítani az órákon? Hát akkor ezt most így hogy? Lapozás után magvas gondolatok!

Néhány éve, még a webkettő alkonyán sorban jöttek létre az oktatási blogok (legalábbis az angolt tanítók táborában). Sokakat megszédített a lehetőség, hogy végre valóban leírhatják, hogy mit gondolnak, illetve megoszthatják a világgal tapasztalataikat. Ez egyébként nagyon hiányzik a közoktatásból. Nincs (vagy nem nagyon volt) olyan fórum, ahol a tanárok kérdezhetnek, megoszthatják kételyeiket, gondjaikat, sikereiket a világgal. A blogok egy csapásra megoldották a gondokat, lehetett szellőztetni az agyunkat. A minap viszont azt olvastam, hogy az edublogok száma elkezdett drámaian csökkenni. Vajon miért?

A Facebook mindent visz, legalábbis a közösségi oldalak tekintetében. A menő csávók csak legyintenek az iWIW-re, a MyVip pedig egyenesen ciki, a Facebook viszont tuti, oda írja ki az ember a fontos dolgokat, amik történnek vele és ott tölti online idejének nagy részét. A kérdés jogos, hogyan használhatja a tanár ezt az eszközt, hogyan integrálhatja a tanításba.

A lehetőségek nagyok, hiszen egy olyan eszközről van szó, amit a diákok alapvetően szeretnek, szívesen foglalkoznak vel, érdemes lenne hát a tanítás szolgálatába is állítani. Bőven találhatunk olyan oldalakat, amik segítséget adnak abban, miként használhatjuk a tanításban a Facebookot. Csak néhán példa: Facebook in Education, 100 ways to use Facebook in your Classroom, Don't Be Afraid of Facebook. A dolog persze nem teljesen egyértelmű mint ITT IS OLVASHATÓ. Az én személyes vélerményem az, hogy a Facebook nem a tanításba való.

A Sulinet új projektje sok szakmai blogot hívott életre egy csapásra. A Suli.net.tan kezdeményezése érdekes, számomra is tanulságos. A lapozás után szeretném megosztani olvasóinkkal szigorúan személyes véleményemet. Hangsúlyozom, hogy TanárBlog szerkesztőként már most szeretnék elhatárolódni magamtól! Jöjjenek tehát a leleplező sorok ...

Kérdés, hogy mi is ez, illetve hogyan lehetne fejleszteni. Komolyaabb elvi fejtegetésekbe nem szeretnék most belemenni, erről lehet például a Sulinet IKT Műhelyében részletesebben olvasni (ITT TALÁLHATÓ a tanulmány). Praktikusan közelítve a dolgot, engem az foglalkoztat most, hogy mit kell tudnia a tanárnak ahhoz, hogy TELJESEN felkészülve tudjon a 21. század iskolájában tanítani. A lapozás után egy lista található, azokkal a képességekkel, amelyekkel egy profi, képzett tanárnak IKT vonalon rendelkeznie kell(ene). Természetesen fontos, hogy mikor írjuk ezt a listát, komolyan hiszem, hogy évente át kell dolgozni, és újra meghatározni az IKT kompetencia fogalmát. Hangsúlyozom: mindez vitaanyag - érdekelne, hogy más mit gondol erről!