Pár napja írt nagy vihart kavart cikket a blog másik szerzője a feleltetésről. Noha már maga a cikk sem állítja, hogy ne lenne szükség arra, hogy a diákok szóban is megnyilvánuljanak, mégis sok kritika érte mondván nagyon fontos, hogy legen olyan alkalom, amikor a verbális készségeiket fejleszthetik. A kérdés csak az, hogy erre mennyiben alkalmas a klasszikus feleltetési szituáció. Egyfelől a szűkös időben elég pazarlónak tűnik, hogy 5-10 percig csak egy diák dolgozik, csak egy készségei kerülnek a középpontba, főleg, hogy a többiek afeletti megkönnyebbülésükben, hogy nem őket szólították fel, nem feltétlenül a társuk teljesítményére fognak figyelni. Másfelől az is kérdéses, hogy a felelés mennyire formatív, mennyire ad lehetőséget arra, hogy a diák fejlessze magát, főként ha visszajelzés nem több, mint egy szám egy és öt között. Szerencsére a technika kifejezetten jól használható arra, hog a felelésnek ezeket a hátulütőit kiküszöböljük.

Még mindig erősen tartja magát a szóbeli feleltetés, mint pedagógiai eszköz. Ami engem illet, én nem szoktam feleltetni, mégpedig jó okkal. Arra gondoltam ugyanakkor, hogy érdekes lehet végignézni a szóbeli feleltetés mellett szóló érveket és azok cáfolatát. Itt is, mint szinte minden pedagógiai gyakorlatban, a legfontosabb szerepe annak van, hogy a tanár milyen 'hittel' végzi a munkáját. A pedagógiai hit igen erős, mélyen rögzült és nehezen módosítható erőtér, amelyben minden elem szorosan kapcsolódik egy, a tanításról (jobb esetben a tanulásról) kialakult képhez a tanár fejében. Erre természetesen rátevődnek a pedagógus személyiségjegyei, amelyek szintén befolyásolják szakmai működését, Nézzük, hol a feleltetés helye ebben a gyakorlatban.

Sokan emlékeznek még biztosan a Google é társaik első szövegfelismerő szoftvereire. Többet kellett a rosszul felismert szöveggel dolgozni, mint amennyi idő lett volna eleve begépelni az egészet. Mára nagyot fordult a világ, szinte bármelyik telefonnak lehet (akár magyarul is) e-mailt, sms-t diktálni, és hiba nélkül kapjuk meg az írott verziót. Ennél is tovább megyünk, hiszen a hangszintetizátor alkalmazások is elég viccesek voltak akár csak pár éve. csakhogy eltelt pár év. A Sound of text (IDE KATTINTVA található) a Google szövegfelismerő rendszerét használja, amelynek segítségével bármilyen szöveget beírhatunk (miután pl. angolból kiválasztottuk a számunkra megfelelő akcentust), és ezt ki is mondathatjuk a géppel. A legszebb azonban mégis az, hogy mp3 fájlokat csinál a Text os sound nekünk, amelyeket le is tölthetünk, ha tetszett, amit hallottunk. És igen, működik magyarul is, érdemes kipróbálni :)

A NASA Voyager száguld egyre messzebb a Földtől, és a fedélzetén 116 képet tartalmaz mindarról, amit szeretnénk) vagyis a NASA szeretne a nevünkben) egy esetlegesen az űrszondával találkozó intelligens földönkívüli civilizációnak elmesélni magunkról. Kik vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk, és miről ismerszünk meg. A 116 képet a Vox egy YouTube videóban (ITT TALÁLHATÓ összefoglalta, és 5 percben fogyaszthatóvá tette. Mondanunk sem kell, hogy egy nyelvtanárnak (de nem csak neki!) micsoda aranybánya lehet ez a rövid videó. Érdekes lehet akár köré egy teljes projektet szervezni, ahol a diákoknak egy időkapszulát kell összeállítaniuk mindazokkal a képekkel, amelyeket jelenleg ők küldenének az űrbe, és a földi civilizációról szólnak.

Az Emberi jogi nevelők hálózata, azaz EJHA egy elég részletes Tudástárat rakott össze, tele hasznos, vagy annak tűnő emberi jogi órai aktivitásokkal és érdekes háttéranyagokkal. Mindezt egy megosztott Google Drive-ban találhatjuk, mégpedig IDE KATTINTVA. Találhatunk példásul roma holokauszt, vagy éppen gyűlöletbeszéd témában is érdekes, mindkét nyelven elérhető forrásokat. A gyűlöletbeszédről készített tananyag (Tool kit) nem csupán hátteret ad, hanem segít a téma interaktív feldolgozásában is. Vita, definíciók, óravázlat található a tananyagban. Emellett is természetesen rengeteg egyéb témáról is tájékozódhatunk, és ha esetleg akár magyarul vagy angolul szeretnénk órákat szervezni, ehhez is sok izgalmas ötletet kaphatunk.

Milyen lehet egy repülőről készült képen benézni egy hatodik emeleti ablakon? Nos, egyes képek felbontása képes erre. Az ötlet egyszerű: csináljunk képeket 195 gigapixeles felbontásban. És lőn! IDE KATTINTVA egy Sanghaj-t ábrázoló óriásképet láthatunk. Ez egyébként már önmagában is elég lehet egy órán, hiszen a részletek leírásában hosszasan lehet tobzódni. Ha ebbe beleuntunk, fel lehet eleveníteni azt a népszerű térképes játékot, amit bizonyára sokan játszottunk napköziben még akkor, amikor nem volt mindenki kezében telefon: nem kellett mást tenni, mint megkeresni az iskolai atlasz egyik oldalán egy települést. Ezt a képpel remekül lehet játszani, hiszen nagyon nem egyszerű pl. egy bizonyos rendszámú autó megtalálása. Ehhez aztán lehet (célnyelven) instrukciókat adni, kicsit körbeírni, amíg a legügyesebb diákok meg nem találják a vágyott elemet a képen. Aki szeretné még több ilyen képet látni, ajánljuk a Billion Pixel Facebook oldalát

Amikor arról beszélünk, hogy valamiként változnia kellene az oktatásnak és tények tanítása helyett a képességeket kellene előtérbe helyezni, mindig fellángol a vita a tények fontosságáról és arról, hogy azok nélkül nem igazán lehet semmit megtanítani. A leglátványosabban talán a történelem atlasz körüli polémiában (jó-e, ha van kronológia az atlaszban és a diákoknak nem kell memorizálniuk minden évszámot). Ha nekem kell megvédenem az álláspontomat mindig azt szoktam hangsúlyozni, hogy nem arról van szó, hogy a továbbiakban nem kell tényeket, adatokat, konkrétumokat tanulni, hanem arról, hogy a tanításnak nem lehet célja ezek bemagoltatása és a tudás mérése sem alapulhat azon, hogy ezeket miként tudja rekonstruálni a diák. Gyakran még ez a moderált álláspont is botrányosnak hat, pedig lehet ennél radikálisabban is gondolkodni. Mint megtette ezt Szent-Györgyi Albert, aki 1964-ben írt a Science-be ezzel a címmel: Teaching and the Expanding Knowledge (A tanítás és a bővülő tudás). Az írás IDE KATTINTVA olvasható teljes terjedelmében, de pár gondolatot kiemelnék belőle:

Ha elhangzik az a szó, hogy evolúció, szinte mindenkinek valami az itt láthatóhoz hasonló kép jut az eszébe. Esetleg nem a csimpánztól, hanem halaktól kezdve egy csinos sor, aminek a végén ott van az ember. Kevés ennél félrevezetőbb ábra van, ami hihetetlen erővel képes rögzíteni egy alapvetően rossz koncepciót. Az evolúció ugyanis minden csak nem ilyen egyenes út, az ember felé vezető diadalmenet. Sokkal inkább egy útvesztő, rettentő sok elágazással és még több zsákutcával. Az ember fejlődése sem fogható fel valamiféle lineáris folyamatnak, még akkor sem, ha a tankönyvek előszeretettel egy sor egymásra következő elemeiként mutatják be az elődeinket (Australopithecus, Homo habilis, Homo erectus, Homo sapiens szerepel a sor a legtöbb tananyagban). A valóság, mint szinte minden esetben, sokkal bonyolultabb és sokkal izgalmasabb is. Szerencsére már akkor is jól megismerhető, ha valaki 6 percet szán rá.

A szünetben talán mindenkinek lesz egy kis ideje arra, hogy kimozduljon és ledolgozza a töltött káposzta-bejgli kombináció következményeit. Ebben egyre több telefonos alkalmazás is a segítségünkre lehet, ezek közül mist kettőt mutatunk be a Természetjáró, a túravezető (ITT TALÁLHATÓ) és az Országos Kékktúra (IDE KATTINTVA) nevűeket.

Egy öt napos projektről szeretnék beszámolni, ami az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban valósult meg öt nap alatt. A cél az volt, hogy természettudományos ismereteiket valamilyen aktív formában hasznosítsák és dolgozzanak valamilyen általuk választott témakörben. A keretet egy természettudományos játszóház felépítése adta, amit az iskola alsó tagozatosainak készítenek el a tizedikes diákok. Számomra is meglepő volt, hogy a diákok milyen önálló munkára voltak képesek, milyen sokrétű ötletekkel álltak elő és milyen magas színvonalon valósították meg azokat. Mindezt szinte minimális tanári vezetéssel. Az alábbi videón láthatóak a megvalósult projektek és talán kedvet ad a cikk további részeinek elolvasásához is: