Termtud anyagbázis
Hírek - 16 éve
Tanulni sokféleképpen lehet, iskolában és iskolán kívül is. A természettudományokban különösen nagy szerepet játszahat a tantermen kívüli tanulás például a múzeumokban, tudományos kiállításokon. Az Európai Unió azért indított egy projektet, hogy az ilyen tantermen kívüli oktatás során felhalmozódott tananyagokat gyűjtse egybe. A projekt mostani állapotában ITT TALÁLHATÓ.
A projektben résztvevők szeretnék, ha a megszülető tananyagbázis valóban olyan lenne, amilyet mi tanárok szeretnénk, ezért kérdezik meg a véleményünket, mire lenne nekünk szükségünk. A Bővebben után található egy kérdőív, ami csak 5-10 percet vesz el az életünkből, de a kitöltésével hozzájárulhatunk ahhoz, hogy valóban olyan gyűjtemény szülessen meg, amilyenre szükségünk van.
Géptermi órát tartani veszélyes, főleg akkor, ha nem az egész idő alatt foglalkoztatjuk a gépen a diákokat. Az internet hatalmas lehetőség, a diákoknak pedig könnyen elkalandozik a figyelme: csak megnézi a leveleit, csak frissíti a Facebook oldalát, csak ránéz egy híroldalra és már el is ment az óra anélkül, hogy megcsinálta volna, amit kellett. A tanár persze közben ellenőrizheti folyamatosan, hogy ki mivel foglalkozik éppen, de hát nem lehet minden pofon mellé közlekedési rendőrt állítani, ezt már Fülig Jimmytől is tudjuk.
Az EcoNet ökoszisztéma szimulátorral könnyen és egyszerűen készíthetjük el táplálkozási hálózatok szimulációját (
Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. eLearning Igazgatósága IKT módszertani munkatársat keres. Az új munkatárs feladata a számítógéppel segített oktatást és a digitális kompetencia fejlesztését támogató projektekben való részvétel a tervezéstől a lebonyolításig, egy csapat tagjaként. A meghirdetett állás főállás, a munkavégzés helyszíne pedig a cég székhelye. Részletek a lapozás után.
A 2. nap szókincsfejlesztő faladatlap szintén a 'beszél(get' témakörben próbál érdekességekkel szolgálni. Megtanulhatjuk - többek között - hogy miként lehet valakit 'kibeszélni', hogy 'szól a fáma', vagy éppen hogyan 'lelkiznek' angolul. Most sem maradhat el a szokásos flash animáció, ahol egy autóverseny keretében tesztelhetitek le a megszerzett tudást.
Most egy kezdő(bbek)nek szóló anyagot ajánlunk - az egyszerű jelen, illetve a folyamatos jelen igeidőket hasonlíthatjuk össze egy rövid, de akár 45 percig is foglalkoztató tananyag segítségével. Az érdekesség az anyagban az, hogy a nyelvtani szabályokat animációkkal, mozgó képekkel mutatja be, illetve mág az is, hogy gyakorlatilag fénymásolás nélkül is remekül működik az óra - pusztán az interaktív táblát használva.
Önismereti, talán már középszinten is használható (de biztonsággal legalább B1+ kell hozzá) tananyagot ajánlunk most. Rengeteg melléknevet taníthatunk vele, nem is beszélve az önismereti játékok dömpingjéről! Akár 2x45 percnyi anyag is kijön belőle, őszintén ajánljuk, nekem nagyon működik! Fontos viszomt, hogy nem mindent érdemes úgy megscinálni, ahogy az anyagban van, erről részletesebben szólunk a vázlatban!
Ma a személytelen szerkezetekkel segítünk megismertetni - angolul. Van benne gyakorlás, de vicces hírekkel játék is. Összesen kb. 45 perces órát ad ki, emelt szintű érettségire, vagy felette kiválóan működik- bár azért kőkemény nyelvtan az anyag, ezt tudni kell :)
A Dear America (




