Az IKT jobbágyfelszabadítása
Internet a tanórás - 16 éve
Az utóbbi időben már mintha kevesebbet kellene azon vitatkozni, hogy van-e bármi tere is a számítógépnek, az IKT eszközöknek a tanításban. Elfogadott, hogy az új technológiák segíthetnek az oktatás érdekesebbé, színesebbé, hatékonyabbá tételében. A legnagyobb lépés, hogy ezeknek az eszközöknek a használata már nem az informatika tanárok belügye, a modern 8elsődlegesen a webkettes) eszközök már nem kívánnak meg komolyabb informatikai tudást a felhasználótól, mint egy irodai programcsomag, így egy egyszeri biológia vagy angoltanár is nekiállhat használni őket.
Van azonban egy olyan akadály, amibe szinte mindig belefut az ember: olyan nehéz megszerezni a infó termet más órára. Valóban, az informatika teremben többnyire informatika órák vannak, ahogyan a tornateremben is testnevelés folyik. De miért kellene az IKT-nak a számtech laborba szorulnia? Több iskolában is, amikor megkaptak egy interaktív táblát, azt automatikusan az infó terembe szerelték fel, hiszen valamiféle számítástechnikai izé ez is. Márpedig ez az a hely, ahol a legkevésbé van szükség egy ilyen berendezésre (igen, még a menzán is több hasznát lehetne venni). Clemenceau szerint a háború túl komoly dolog ahhoz, hogy a katonákra hagyjuk, ugyanígy az IKT is túl sok lehetőséget rejt magában ahhoz, hogy csak az informatika tanárok ügye legyen.
eTanulás Szakmai kollégium - Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. eLearning Igazgatósága az eTanulás Szakmai Kollégium projekt részeként pályázatot ír ki a digitális kompetencia fejlesztését szolgáló oktatási, pedagógiai jó gyakorlatok készítésére és továbbfejlesztésére. A suli.net.tan senior pályázatban gyakorló pedagógusok, míg a suli.net.tan junior pályázatban tanárjelöltek jelentkezését várjuk.
Interkulturális készségek fejlesztése diákcsoportok között on-line, angol órai feladatok segítségével
Most találtam meg egy videómegosztón azt a filmet, ami idén az animációs rövidfilmek Oscar díját nyerte el. Címe Logorama (
Megpróbálunk mindig hasznos, értelmes és érdekes oldalakat, alkalmazásokat ajánlani a TanárBlogon. Most eltérünk az elveinktől, ugyanis olyasmit ajánlunk, amivel egyszerűen muszáj játszani egy picit, de azt nem tudtam kitalálni, hogy az oktatásban hogyan lehetne használni. Valószínűleg sehogy. Na mindegy, most már biztosan mindenki nagyon izgatott, úgyhogy nem is fecsegek tovább. Az oldal neve Flame (
A Popular Science magazin és a Google összefogásának eredményeképpen a Popular Science 137! évfolyamának teljes anyaga hozzáférhetővé vált, ha letölthetővé nem is (mégpedig
A Heifer village - Nepal (
A 1000 words oldalán (
Számítógépek az oktatásban? Merünk-e tovább is menni (vagy akár idáig el mertünk-e menni)? Mi lenne, ha számítógépes játékokat is felhasználnánk a tanításban. Mit jelent ez? Mik lehetnek az előnyei? Vannak-e veszélyei? Mit tegyünk? Ezekre a kérdésekre próbál ez a cikksorozat választ, válaszokat keresni - ha szerencsések vagyunk, az olvasóval együtt. A lapozás után az első rész!




