Tanártípusok
Vezércikk - 13 éve
Feladatul kaptam, hogy reflexíve vizsgáljam meg eddigi tanáraimat, majd válasszak egy tucatot közülük, akik valamiért (negatív vagy pozitív irányban) kiálltak az átlagból. Miközben megpróbáltam megtalálni magamban a ’jó tanár’ ismérveit, számomra is meglepő eredményt kaptam. A lapozás után öntényfeltáró elemzés található.
Az első szempont – amiért is azt gondoltam, hogy talán a TanárBlogon is helye lehet egy ilyen (nem annyira IKT ihlette) cikknek, az az innováció. Lehet, hogy tévedek, de az innováció akkor válik létkérdéssé, ha a diákok oldaláról (tanulás, nem tanítás) közelítünk a hivatásunkhoz. Így lehetünk képesek érzékelni, ha egyes módszereket (tartalmakat) meghaladott a kor, vagy csak megváltoztak a körülmények. Könnyű azt mondani, hogy ’rosszabb a gyerekanyag’, és nehezebb azon elgondolkodni, hogy miként tudna a tanár alkalmazkodni az új helyzethez. Ez gyakran a szakmai hitünk újragondolását is jelenti, ami kétségtelenül fájdalmas folyamat (is) tud lenni.
Nemrég mutattuk be a Moovly alkalmazást, amivel nagyon látványos animációkat készíthetünk egyszerűen (
Régi adósságunkat törlesztjük most, hiszen magunk is megdöbbenve tapasztaltuk, hogy a ClassDojo nevű (
Évekkel ezelőtt mutattuk be a Pivot programot, amivel pálcikaemberkékkel lehetett animációkat készíteni. Most itt van a továbbfejlesztett változata, a Stykz (
Megkeresett minket a Lingo Education egyik képviselője, azt kérve, hogy írjunk az alkalmazásról. Most hát megtesszük. A Lingo Education (
Ezúton szeretnénk felhívni minden kollégánk figyelmét, hogy a pedagógusok számára meghirdetett képzéssel párhuzamosan fut a 21. századi oktatási intézményvezetéssel kapcsolatos módszereket, ismereteket rendszerbe foglaló Microsoft Innovatív Iskola Program, amely az intézményi innovációs kultúra továbbfejlesztésében nyújt támogatást elsősorban az iskolaigazgatóknak és helyetteseiknek. A program az IKT-eszközök használatában, újfajta tanulási környezetek, közösségi terek megtervezésében és kialakításában, illetve a pedagógusok képzése, motiválása terén is követendő példákat kínál, lehetőséget ad a tapasztalatcserére, az egymástól való tanulásra, szakmai együttműködések kialakítására. A programokban résztvevő intézmények nemzetközi minősítést kapnak: Microsoft Partners in Learning Iskola, illetve Microsoft Innovatív Iskola. További részletek és jelentkezési lap az alábbi linken érhető el:
Három jópofa eszközt is találtam a Free Map Tools oldalon (
Egy kép felér ezer szóval tartja a mondás, ha ez így van, akkor egy animált kép pedig százezer szóval kell, hogy felérjen. nem véletlen, hogy az utóbbi időkben az internetet elárasztották a az aprócska mozgóképek. Technikailag a gif formátum képes arra, hogy rövid animációkat is tartalmazzon, animált gifnek hívják az ilyeneket. Legtöbbjük valamilyen film egy-két másodperces jelenete, ami remekül kifejez valamit.
Ma egy (sajnos angol nyelvű) oldalt ajánlunk, a neve Visir (
Ugyan a klasszikus informatika, technika vagy éppen fizika tananyagban nem sok teret kapnak a logikai áramkörök, mégiscsak érdemes rájuk némi időt szánni. Segíthetnek megérteni, hogy miként is épül fel a számítógép, mi az, amit ez a varázslatos doboz valójában csinál. Matematikából a logikai műveletek tanulásakor szintén érdekes lehet, hogy miként is működnek ezek áramkörök szintjén.




