Pedagógiai világutazás
Vezércikk - 12 éve
Már korábban is hírt adtunk arról, hogy a Microsoft innovatív tanár összejövetelét idén Barcelonában tartják. Összesen mintegy 200 izgalmas (ún. 21. századi) projektet állítottak ki tanárok a világ minden tájáról. Be kell vallanom, hatalmas élmény volt beszélgetni ezekkel a kollégákkal, annyira más és más minden ország oktatása. Az ábécé úgy hozta, hogy eleve Hing Kong és India közé keveredtem, és velük ismerkedtem össze legelőször. Ezután körbejárva beszélgettem hosszasabban maláj, amerikai, angol, salvadori, finn, dél-afrikai, taiwani és még legalább egy tucat országbeli tanárral arról, hogy ők mit hogyan, miért csinálnak. A tapasztalataim szubjektív összefoglalása következik a lapozás után.
A brit Guardian lap kezdeményezése az az online újságíró kurzus és applikáció, amit StoryMaker névre kereszteltek. Az elsődleges cél érezhetően az volt, hogy eszközt adjanak olyanok kezébe, akik nem könnyen tudják hallatni a hangjukat, talán ezért is készült el az angol mellett arabul az applikáció. A projekt oldala
Ugyan csak 12-én lesz, de azért már most is írunk róla, hogy esetlegesen fel lehessen rá készülni. Hamarosan itt az iskolához kapcsolódó népszokásunk, a Gergely-járás ideje. Ezen az ünnepen az iskolás diákok toborzót tartottak, végig járták a falut, énekeltek és a tanító számára adományokat gyűjtöttek. Minderről részletesebben ír a Néprajzi Lexikon (
Az értékelés/visszajelzés a tanítás egyik olyan területe, ahol a technika valóban nagy változásokat hozhat. Lehetőséget ad arra, hogy előtérbe kerüljön a minősítő helyett a segítő értékelés, olyan eszközöket kaphat a tanár, amivel azonnali visszajelzést kaphat arról, hogy miként boldogulnak a diákok. Korábban említettük a
A szerves kémiában nagyon hasznos, ha sikerül térben is elképzeltetni a diákokkal, hogyan épülnek fel a molekulák. Sokat segít a molekulamodellező készlet, a kalott modell, de arra is szükség lehet, hogy a molekulákat a monitoron, interaktív táblán mutassuk be. Ebben segíthet a Virtual CHemistry oldal (
Gyakran hangzik el az a vád, hogy kevés igazán hasznos, a gyakorlatban is hasznosítható ismeretet ad az iskola. Tény, hogy a nálunk végzettek gyakran a leghasznosabb dolognak azt tartják egész sulis pályafutásukból, hogy megtanultak tíz ujjal gépelni. Szóval nem baj, ha az elmélet mellett jut hely a gyakorlatnak is. Ilyen hasznos dolog lehet, ha a diákjainkat megismertetjük a KRESZ alapjaival. Egyre többen és egyre többet bicikliznek, gyakran anélkül, hogy tisztában lennének a legelemibb szabályokkal is. Ennek megtanításában lehet hasznos segítség a Közlekedésbiztonsági Akcióprogram oldaláról elérhető ingyenes Kreszfelfrissítő e-learning tananyag (
Nem minden gyereknek megy könnyen a verstanulás, van aki kifejezetten nehezen birkózik meg vele. Nem könnyíti meg ezt az sem, hogy a kötelező versek nyelvezete gyakran távol áll a maitól, néha kifejezetten nehezen érthető a gyerekek számára. Sokan vannak, akiknek az olvasás utáni tanulás okoz nehézsége. Magam is emlékszem arra, hogy a legjobban az alatt tanultam meg a verseket, amíg a többiek feleltek belőle, ha harmadik-negyediknek szólítottak fel, nem volt gond. Ha elsőnek, akkor igen. Azoknak a diákjainknak, akiknek komoly segítség lenne, ha hallanák is a szöveget, nem csak olvasnák ajánljuk bátran, hogy keressék meg a művet a YouTube-on valamelyik jeles színész előadásában és onnan hallgassák meg többször. Fantasztikus segítség tud lenni a tanulásban.




