Zaklatás a kibertérben - tényleg ennyire kitettek a gyerekek?
Vezércikk - 11 éve
Ki vagyunk téve rosszindulatú emberek zaklatásának mindannyian. Felnőttek és gyerekek egyaránt. Azt gondoljuk, hogy a diákjaink, gyermekeink végképp. Gondoljuk, mégpedig azért, mert nem tudjuk szülőként, tanárként pontosan megítélni. Kétségtelen tény, hogy a zaklatás nagyon komoly probléma, a kiber-zaklatás szintén. Ugyanakkor a kérdésen kicsit elgondolkozva és az adatoknak utánanézve a kép árnyaltabb talán, mint amit sok ilyen jellegű írás, szervezet sugall. Gimzanistákkal (nem reprezentatív minta!) beszélgetve azt találtuk, hogy a diákok ebben a korban sokkal tudatosabban védik a magánszférájukat, mint pár évvel ezelőtt, és az is nagyjából kiderült, hogy az ijesztgetés a legkevésbé hatékony módszer arra, hogy biztonságosabbá tegyük online életüket. Az utolsó, kutatások által is megerősített, következtetés az volt, hogy a szülőktől, tanároktól hiába is várnak segítséget.
Új kedvenc oldalam lett mától! Csak abban bízom, hogy sok TanárBlog olvasónak is. Sajnos angolul kell tudni hozzá, de még azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy elkészítjük a magyar verziót. A TED videók fordítóinak lett egy zseniális ötlete. Mi lenne, tették fel a kérdést, ha a saját nyelvük legérdekesebb idiomatikus fordulatait lefordítanák? Vicces lenne, pl. már azon is nevetnek külföldiek, hogy mi a @-t kukacnak hívjuk. De ez ennél sokkal érdekesebb. Sok nyelvről tanulhatunk. Pl. a Bagoly mondja verébnek ... Koreában úgy hangzik, hogy a Az összekakált kutya beszél a kukuricacsutkásnak. Ha azt szeretnénk kifejezni, hogy 'ez a világ rendje', azt Hollandiában megtehetjük úgy, hogy a kiscica mindig bejön a kicsi ajtón. Az oldal
Az Egyesült Államokban mostanában tartják az Olvasás heteit és ehhez a programhoz csatlakozott a Skype in the classroom is. A széles körben használt videótelefon alkalmazás oktatási változata írókat kínál, akikkel közös beszélgetést szervezhetünk meg. Mindehhez
Emlékszem, milyen csodálattal töltött el a Star Wars fimekben az, ahogyan videókonferenciákat tartottak a sötét oldalon, illetve milyen izgalmas tudományos fantasztikus élmény volt a Bábel halról olvasni, amely (ha bárki a fülébe tette) bármilyen nyelven képes volt kommunikálni Douglas Adams klasszikusában. Igaz, ott hozzátették, hogy a Bábel hal azzal, hogy a kommunikációs korlátokat elsöpörte (de pl. a kulturálisokat nem), több háborút eredményezett, mint bármi addig az univerzumban. Aztán meg azon gondolkodtam, hogy amikor a csodák megvalósulnak, csak egyszerűen csendben természetessé válnak. Most már nem megy csodaszámba a videókonferencia pl. Skype-on, vagy Hangouts-ban, és a fordítók is egyre ügyesednek. Most a Skype translator eljövetelét jelentették be, előzetest már most is láthatunk belőle, és a lapozás utűn azt is elmeséljük, hogy mit tud és mivel fogja (a fejlesztők szerint) megváltoztatni az életünket.
Érdekes és meglehetősen egyszerűen használható a
Remek gyűjtemény a Hooda Math matekos játékokból (
A Tisztaszoftver Program keretében a felsőoktatási hallgatók is ingyenesen tölthetik le 5 számítógépre, laptopra, és további 5 mobil eszközre a Word, az Excel, és a PowerPoint legfrissebb változatát – jelentette be Kara Ákos infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár 2015. február 17-én, a győri Széchenyi István Egyetemen. A Tisztaszoftver Program lehetőséget ad a köz- és felsőoktatási intézményekben dolgozók és a diákok számára bizonyos Microsoft termékek és nyílt forráskódú szoftverek otthoni, ingyenes használatára. A program bővülésével minden diák 1 terabyte tárterületet is kap a Microsoft felhőjében. A Microsoft felajánlásának összértéke közel 8 milliárd forintot tesz ki évente a magyar felsőoktatásban.
Egyre egyszerűbben, jobban, hatékonyabban hozhatunk létre tartalmat online. Ez a trend kedvező, hiszen sokkal kevésbé vagyunk a technológia kiszolgáltatott rabjai, viszont egyre szabadabban szárnyalhat kreativitásunk. Ennek egy remek példája a Clyp (
Egy bolond százat csinál - ez jutott eszembe miközben részt vettem Turán az ott rendezett IKT délutánon. A környező iskolákból érkeztek pedagógusok szép számmal, hogy meghallgassák két projekt rövid beszámolóját és az azt követő teachmeetet (tényleg kellene már valami jó magyar név ennek...). A délután házigazdája, szervezője, motorja Benedekné Fekete hajnalka volt, aki már többször szerepelt itt a TanárBlog hasábjain is. A cím is rá utal, hiszen látványos volt, hogy az ő lelkesedése milyen fertőző lett az iskolájában. A két projekt is izgalmas volt, Hajni számolt be arról, hogy miként használják a pályázaton nyert tableteket (sokféleképpen és kihasználva, hogy mobil eszközökről van szó, minél többet viszik ki az osztályteremből), Kovács Zsolt pedig a galgamácsai 1:1 programról beszélt. A Microsoft támogatásával kapott egy hatodik osztály minden tagja hibrid gépet (tablet és laptop) és ezek október óta használatban is vannak. Zsolt elmondása szerint az út amin járnak rögös, de a pozitív élmények kárpótolnak mindenért. Az előadások után következett a teachmeet és nekem bizony PiL Akadémia déjá vu élményem volt.




