Itt van! Megérkezett! És marad is! Hosszas tervezgetés, rengeteg befektetett energia és munka után nemrégen elindult a HASHTAG.SCHOOL névre keresztelt vadonatúj e-learning keretrendszer. A legnagyobb újítás talán az benne, hogy tanárok találták ki, és nem a technológia felől közelíti a tanítást és a tanulást. Szerettem volna minél hatékonyabban beépíteni az IKT-t tanulásba. Úgy, hogy abban és akkor segítsen, amiben és amikor kell, egyébként pedig integráltan, egymásba kapaszkodva nyújtsa mindazon szolgáltatásokat, amelyeket használni szeretnék a munkámban. Ha tanulókártyákat használnék, azt, de legyen benne saját közösségi oldalam is, hogy ne kelljen a Facebook-ot használnom, valamint tananyagokat, teszteket, videókat, feladatlapokat tudjak egyetlen kattintással megosztani - és mindehhez kapcsolódjon egy olyan gamification alapú értékelőrendszer ahol minden online tananyag elvégzését automatikusan rögzíti a rendszer, de bármikor és bármiért tudok én is pontokat adni. Ráadásul legyenek kollaboratív feladatok is, segítse az oldal a tudásépítést, legyen változatos a visszajelzés rendszere. Mindehhez még elkészült a Beadandók felülete is, ahol már most gyorsabban lehet online javítani a beadott esszéket, fogalmazásokat, mint eddig. Ráadásul a diákok azonnal látják a pontjaikat is. és mindez csak a jéghegy csúcsa, hiszen akár online tanórákat is tarthatunk a digitális osztályteremben, ahol online fehértábla vár minket. Nem hiszi? Nem csoda, leírni is sok. Ezért hát azt javasoljuk, amit a mesében is: járjon utána. Egy tipp: ezen a felületen lépésenként, videók segítségével magyarázzuk el az oldal használatát.

Közhely, hogy az iskoláról, oktatásról mindenkinek van véleménye, az utóbbi hónapokban azonban kifejezetten látványos is volt. Pártok, tanárok és diákok szervezetei állnak elő a követeléseikkel, néha pontokba szedve, néha folyószövegben, esetleg dalban mondva el, hogy minek kell másképp lennie. Vannak olyan elemek, amik több listából is visszaköszönnek, sokak vágyai, elvárásai között szerepelnek: legyen az iskola modern, legyen 21. századi, fejlesszen képességeket, csökkenjen az óraszám és a tananyag, legyen a mindennapi életben használható, praktikus, amit tanulnak. Sokszor köszön vissza, hogy a csekk befizetését vagy az adóbevallás kitöltését is tanítsák meg (konkrétan erről ITT ÍRTUK MEG a gondolatainkat). De mi történne, ha jönne egy oktatáspolitikai aranyhal és bármilyen kívánságot teljesítene? Hova jutnánk?

Kedves Lelkes és Kitartó olvasóink! Az elmúlt időszakban kicsit szórványosabban jelentek meg itt, a TanárBlogon a posztok. Ennek nem a lelkesedésünk hanyatlása volt az oka, hanem az, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket: úgy döntöttünk, lassan itt az ideje, hogy a 21. századi pedagógia talaján szilárdan megvetve a lábunkat olyan kézikönyvet írjunk, amely segít abban, hogy a lassan minden intézményben bekövetkező digitális transzformáció valódi pedagógiai haszonnal mehessen végbe.

A 21. századi iskola három részből áll: először az elméleti hátteret szedtük össze, ahol többek között diákközpontú oktatásról, 21. századi képességekről, digitális tanulókról, a 21. századi tanításról, gamification-ről szólunk . Ezt követi az elvek gyakorlatba való átültetésének a több lehetséges módja. Itt már digitális tanórákról, tanulásszervezésről, óravázlatokról stb. van szó. A harmadik rész pedig még ennél is konkrétabb lehetséges terveket javasol, lépésről lépésre bevezethető módon.

A könyv tehát mindkét végén elkezdhető: lehet a gyakorlati lépések tanórai vetületeit tanulmányozni a fontosabb pedagógiai elvek alapján, de el lehet kezdeni az elméleti alapoknál, majd megnézni, hogy mindez hogyan változtatja meg az iskolai gyakorlatot, végül kísérletezni ezek bármelyik elemével a harmadik rész útmutatója alapján. Fontosnak érezzük, hogy arról is beszéljünk, hogy pontosan milyen elvek alapján érdemes egy ilyen folyamatnak nekifogni, és azt is jó látni, hogy milyen nehézségekkel, buktatókkal kell szembenéznie annak, aki erre vállalkozik. Mivel mindketten, akik szerzői vagyunk a műnek (Nádori Gergely és Prievara Tibor) már elég régóta a digitális transzformáció pedagógiai megvalósításán dolgozunk a saját iskolánkban, bőven tudunk érdekes tapasztalatokkal szolgálni - akár azzal, hogy leírjuk azt is, hogy nekünk mi nem működött. :) A könyv a TanárBlogon lesz rendelhető már tavasszal, a részletekről később értesítjük minden kedves olvasónkat.

Az internet tele van veszélyekkel - hallhatjuk egyre többször, és egyre hangosabban. Lassan számontartani is nehéz a rengeteg programot, amelyek mind-mind megvédeni hivatottak minket ... és gyermekeinket. Ne mondd el idegeneknek, hol laksz, ne add ki szüleid bankkártyájának az adatait, ne beszélgess idegenekkel csetszobákban - hallhatjuk, olvashatjuk sokszor. És ez mind igaz is, ezek reális veszélyek. Azon azonban érdemes elgondolkodni, hogy ezek-e a legnagyobb veszélyek? A közösségi oldalak abból élnek, hogy minket aktivitásra bírnak, és minél hosszabb ideig az oldalon tartanak. Ez rendben is van, csak nagyon nehéz tudatos közösségi média használatról beszélni, ha egyik oldalon egy 13 éves gyerek van, a másikon pedig egy Facebook méretű cég, aki módszeresen próbálja ezt a gyereket manipulálni. Vajon ki fog győzni? Továbbgondolva, a valódi veszély a közeljövőben talán máshonnan les ránk. Sokkal ártatlanabb, nem tiltott, sőt, iskolákban is szorgalmazott módon.

Minden évben vannak jól tapintható trendek a londoni BETT Show-n . Pár éve az interaktív táblák voltak divatosak, aztán a tartalomfejlesztés, vagy a VR tört előre látványosan. Idén a kódolás, a maker szemlélet volt kétségtelenül az előtérben. A közel 850 kiállító standját végigböngészve azonban egy dolog teljesen világos volt: szinte senki, semmilyen szinten nem számol az mLearning-gel, azaz a mobiltelefonos tanulással. Magyarországon valamiért még mindig sokakban erősen tartja magát az a hit, hogy a mobiltelefonok órai alkalmazása lesz a jövő útja (ami persze nem kizárt), de ezt az IKT eszközök és rendszerek tervezői, gyártói jelenleg egyáltalán nem jelzik vissza. Egyetlen olyan 'appokat' készítő céggel sem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy erre lenne érdemes tovább haladni. Szinte kizárólag nagyobb rendszerek (pl. e-napló, vagy szülő/tanár/diák kommunikációs szoftverek) értesítéseit küldik csak mobilra, illetve az egyre kevesebb kiállító tartalomfejlesztő cég fejleszt ún. reszponzív weboldalakat, amelyek alkalmazkodnak a képernyő méretéhez, így akár telefonon is használhatóak.

A londoi BETT Show nulladik napján lehetőségünk nyílt egy London melletti iskolát, bizonyos Danesfield School-t, meglátogatni. A történet amerikai filmekből ismerős lehet: lecsúszott, az alsó 10%-ban lévő iskola közössége összeül, 'kitalálja' az iskolát, bevonja a szülőket gyerekeket, és a 4 év alatt az Ofsted ellenőrzése során már kiemelkedő iskola lesz, eredményei pedig a felső 5%-ba repítik. A program kezdete (az igazgatónő elmondása szerint) 2014, és a legutóbbi eredmények alapján mondható el mindez. Szóval van itt egy iskola, ahol minden órán (szinte) IKT eszközöket használnak, a kompetenciaméréseken és a tantárgy felméréseken kiválóan szerepelnek. És mindezt pár év alatt fordították meg. Nézzük hogyan!

Szegény kovalens kötés, ha bárhol bárki azt akarja példázni, hogy milyen sok értelmetlenséget kell megtanulni az iskolában a kovalens kötés kerül elő példaként. A mai (január 19.) diáktüntetésen is tábla hirdette, hogy Ňem tudok adózni, de azt tudom, mi a kovalens kötés! Az, hogy az iskolában az adóbevallás kitöltését kellene megtanulni mindenféle listákon is megjelenik (pl. itt), amik aztán nagyon sok megosztást és lájkot kapnak. A kovalens kötésről, mint értelmetlen dologról még mémek is születnek, például az itt látható is. Ez az érvelés legalább olyan ostoba, mint az a tananyag, amivel szembe kíván szállni. Nem csak arról van szó, hogy igenis tanítani kellene a kovalens kötést, hanem arról is, hogy kifejezetten értelmetlen dolog lenne az adóbevallás kitöltését oktatni.

Az ember nem lehet elég óvatos, félti a gyerekeit, tanítványait, vagy akár saját magát is a közösségi oldalak árnyoldalaitól. Természetesen a kritikus szövegértelmezés rendkívül fontos, mégis néha beszippant minket a pánik egy pillanatra. Mivel többet foglalkozunk itt, a TanárBlogon (immár 11 éve) mindazzal, ami az online térben történik, igyekszem figyelni arra, hogy ilyen témákra, cikkekre 'ugrunk'. Történt a minap, hogy egy digitális pedagógia szakértő a Facebook-on megosztotta EZT A CIKKET, amely egy kegyetlen játékról, az ún. 48 órás kihívásról szól, ahol gyerekeket arra vesznek rá, hogy eltűnjenek két napra, és a szüleiknek ne szóljanak. A szabály egyszerű: minél többen, minél jobban aggódnak érte, annál több pontot kap. Állítólag valaki számolja azt is, hogy hány Facebook-poszt, megosztás komment érkezik. Ez egy olyan kegyetlen játék, ami állítólag futótűzként terjed a tinédzserek között. És ez sajnos igaz is: a média, és a felelőtlen Facebook megosztások nyomán! Rövid oknyomozás következik a lapozás után.

Most már lassan fél éve, hogy minden Facebook csoportom megszűnt, amely iskolai csoport volt, és - meg kell, hogy mondjam - az életem sokkal egyszerűbb lett. Nem az volt természetesen az alternatíva, hogy megszűnik köztem és diákjaim között a kommunikáció, hanem az, hogy egy zárt, biztonságos, mégis egyszerűen használható felületre tereltem a szakmai kommunikációt. Erre a Microsoft Teams lett a megoldás (ami egyébként ingyenesen használható minden magyar iskolában). Mivel mostanra teljesen világosan látszik, hogy mi minden változott meg, gondoltam, talán hasznos lehet összegezni pár rövid pontban.

Hollandia nem kiemelkedő az atlétikában gondolhatná a felületes szemlélő. Alapozhatná ezt arra a megfigyelésre, hogy az olimpiákon alig nyertek ilyen érmeket, Rióban összejött egy ezüst női 200 méteren, de azelőtt csak Barcelonában volt érmük (női 800-on egy arany). Szóval nem az atlétika a hollandok erőssége állíthatnánk, ha nem tudnánk, hogy Fierljeppen-ben minden világrekordot holland tart és minden komolyabb versenyt is holland nyer (pontosabban fríz, de tényleg ne legyünk szőrszálhasogatók). Az, hogy a fierljeppen nevű csatornaárugrást, ahol egy, a csatornába állított tíz méteres pózna felhasználásával kell minél messzebbre ugrani, szóval a tény, hogy ezt a sportot a világon sehol máshol nem űzik semmit nem von le a teljesítmény értékéből. Nézzük csak meg, miről is van szó: