Kedves Lelkes és Kitartó olvasóink! Az elmúlt időszakban kicsit szórványosabban jelentek meg itt, a TanárBlogon a posztok. Ennek nem a lelkesedésünk hanyatlása volt az oka, hanem az, hogy nagy fába vágtuk a fejszénket: úgy döntöttünk, lassan itt az ideje, hogy a 21. századi pedagógia talaján szilárdan megvetve a lábunkat olyan kézikönyvet írjunk, amely segít abban, hogy a lassan minden intézményben bekövetkező digitális transzformáció valódi pedagógiai haszonnal mehessen végbe.

A 21. századi iskola három részből áll: először az elméleti hátteret szedtük össze, ahol többek között diákközpontú oktatásról, 21. századi képességekről, digitális tanulókról, a 21. századi tanításról, gamification-ről szólunk . Ezt követi az elvek gyakorlatba való átültetésének a több lehetséges módja. Itt már digitális tanórákról, tanulásszervezésről, óravázlatokról stb. van szó. A harmadik rész pedig még ennél is konkrétabb lehetséges terveket javasol, lépésről lépésre bevezethető módon.

A könyv tehát mindkét végén elkezdhető: lehet a gyakorlati lépések tanórai vetületeit tanulmányozni a fontosabb pedagógiai elvek alapján, de el lehet kezdeni az elméleti alapoknál, majd megnézni, hogy mindez hogyan változtatja meg az iskolai gyakorlatot, végül kísérletezni ezek bármelyik elemével a harmadik rész útmutatója alapján. Fontosnak érezzük, hogy arról is beszéljünk, hogy pontosan milyen elvek alapján érdemes egy ilyen folyamatnak nekifogni, és azt is jó látni, hogy milyen nehézségekkel, buktatókkal kell szembenéznie annak, aki erre vállalkozik. Mivel mindketten, akik szerzői vagyunk a műnek (Nádori Gergely és Prievara Tibor) már elég régóta a digitális transzformáció pedagógiai megvalósításán dolgozunk a saját iskolánkban, bőven tudunk érdekes tapasztalatokkal szolgálni - akár azzal, hogy leírjuk azt is, hogy nekünk mi nem működött. :) A könyv a TanárBlogon lesz rendelhető már tavasszal, a részletekről később értesítjük minden kedves olvasónkat.

Az internet tele van veszélyekkel - hallhatjuk egyre többször, és egyre hangosabban. Lassan számontartani is nehéz a rengeteg programot, amelyek mind-mind megvédeni hivatottak minket ... és gyermekeinket. Ne mondd el idegeneknek, hol laksz, ne add ki szüleid bankkártyájának az adatait, ne beszélgess idegenekkel csetszobákban - hallhatjuk, olvashatjuk sokszor. És ez mind igaz is, ezek reális veszélyek. Azon azonban érdemes elgondolkodni, hogy ezek-e a legnagyobb veszélyek? A közösségi oldalak abból élnek, hogy minket aktivitásra bírnak, és minél hosszabb ideig az oldalon tartanak. Ez rendben is van, csak nagyon nehéz tudatos közösségi média használatról beszélni, ha egyik oldalon egy 13 éves gyerek van, a másikon pedig egy Facebook méretű cég, aki módszeresen próbálja ezt a gyereket manipulálni. Vajon ki fog győzni? Továbbgondolva, a valódi veszély a közeljövőben talán máshonnan les ránk. Sokkal ártatlanabb, nem tiltott, sőt, iskolákban is szorgalmazott módon.

Minden évben vannak jól tapintható trendek a londoni BETT Show-n . Pár éve az interaktív táblák voltak divatosak, aztán a tartalomfejlesztés, vagy a VR tört előre látványosan. Idén a kódolás, a maker szemlélet volt kétségtelenül az előtérben. A közel 850 kiállító standját végigböngészve azonban egy dolog teljesen világos volt: szinte senki, semmilyen szinten nem számol az mLearning-gel, azaz a mobiltelefonos tanulással. Magyarországon valamiért még mindig sokakban erősen tartja magát az a hit, hogy a mobiltelefonok órai alkalmazása lesz a jövő útja (ami persze nem kizárt), de ezt az IKT eszközök és rendszerek tervezői, gyártói jelenleg egyáltalán nem jelzik vissza. Egyetlen olyan 'appokat' készítő céggel sem találkoztam, aki azt mondta volna, hogy erre lenne érdemes tovább haladni. Szinte kizárólag nagyobb rendszerek (pl. e-napló, vagy szülő/tanár/diák kommunikációs szoftverek) értesítéseit küldik csak mobilra, illetve az egyre kevesebb kiállító tartalomfejlesztő cég fejleszt ún. reszponzív weboldalakat, amelyek alkalmazkodnak a képernyő méretéhez, így akár telefonon is használhatóak.

A londoi BETT Show nulladik napján lehetőségünk nyílt egy London melletti iskolát, bizonyos Danesfield School-t, meglátogatni. A történet amerikai filmekből ismerős lehet: lecsúszott, az alsó 10%-ban lévő iskola közössége összeül, 'kitalálja' az iskolát, bevonja a szülőket gyerekeket, és a 4 év alatt az Ofsted ellenőrzése során már kiemelkedő iskola lesz, eredményei pedig a felső 5%-ba repítik. A program kezdete (az igazgatónő elmondása szerint) 2014, és a legutóbbi eredmények alapján mondható el mindez. Szóval van itt egy iskola, ahol minden órán (szinte) IKT eszközöket használnak, a kompetenciaméréseken és a tantárgy felméréseken kiválóan szerepelnek. És mindezt pár év alatt fordították meg. Nézzük hogyan!

Szegény kovalens kötés, ha bárhol bárki azt akarja példázni, hogy milyen sok értelmetlenséget kell megtanulni az iskolában a kovalens kötés kerül elő példaként. A mai (január 19.) diáktüntetésen is tábla hirdette, hogy Ňem tudok adózni, de azt tudom, mi a kovalens kötés! Az, hogy az iskolában az adóbevallás kitöltését kellene megtanulni mindenféle listákon is megjelenik (pl. itt), amik aztán nagyon sok megosztást és lájkot kapnak. A kovalens kötésről, mint értelmetlen dologról még mémek is születnek, például az itt látható is. Ez az érvelés legalább olyan ostoba, mint az a tananyag, amivel szembe kíván szállni. Nem csak arról van szó, hogy igenis tanítani kellene a kovalens kötést, hanem arról is, hogy kifejezetten értelmetlen dolog lenne az adóbevallás kitöltését oktatni.

Az ember nem lehet elég óvatos, félti a gyerekeit, tanítványait, vagy akár saját magát is a közösségi oldalak árnyoldalaitól. Természetesen a kritikus szövegértelmezés rendkívül fontos, mégis néha beszippant minket a pánik egy pillanatra. Mivel többet foglalkozunk itt, a TanárBlogon (immár 11 éve) mindazzal, ami az online térben történik, igyekszem figyelni arra, hogy ilyen témákra, cikkekre 'ugrunk'. Történt a minap, hogy egy digitális pedagógia szakértő a Facebook-on megosztotta EZT A CIKKET, amely egy kegyetlen játékról, az ún. 48 órás kihívásról szól, ahol gyerekeket arra vesznek rá, hogy eltűnjenek két napra, és a szüleiknek ne szóljanak. A szabály egyszerű: minél többen, minél jobban aggódnak érte, annál több pontot kap. Állítólag valaki számolja azt is, hogy hány Facebook-poszt, megosztás komment érkezik. Ez egy olyan kegyetlen játék, ami állítólag futótűzként terjed a tinédzserek között. És ez sajnos igaz is: a média, és a felelőtlen Facebook megosztások nyomán! Rövid oknyomozás következik a lapozás után.

Most már lassan fél éve, hogy minden Facebook csoportom megszűnt, amely iskolai csoport volt, és - meg kell, hogy mondjam - az életem sokkal egyszerűbb lett. Nem az volt természetesen az alternatíva, hogy megszűnik köztem és diákjaim között a kommunikáció, hanem az, hogy egy zárt, biztonságos, mégis egyszerűen használható felületre tereltem a szakmai kommunikációt. Erre a Microsoft Teams lett a megoldás (ami egyébként ingyenesen használható minden magyar iskolában). Mivel mostanra teljesen világosan látszik, hogy mi minden változott meg, gondoltam, talán hasznos lehet összegezni pár rövid pontban.

Hollandia nem kiemelkedő az atlétikában gondolhatná a felületes szemlélő. Alapozhatná ezt arra a megfigyelésre, hogy az olimpiákon alig nyertek ilyen érmeket, Rióban összejött egy ezüst női 200 méteren, de azelőtt csak Barcelonában volt érmük (női 800-on egy arany). Szóval nem az atlétika a hollandok erőssége állíthatnánk, ha nem tudnánk, hogy Fierljeppen-ben minden világrekordot holland tart és minden komolyabb versenyt is holland nyer (pontosabban fríz, de tényleg ne legyünk szőrszálhasogatók). Az, hogy a fierljeppen nevű csatornaárugrást, ahol egy, a csatornába állított tíz méteres pózna felhasználásával kell minél messzebbre ugrani, szóval a tény, hogy ezt a sportot a világon sehol máshol nem űzik semmit nem von le a teljesítmény értékéből. Nézzük csak meg, miről is van szó:

Sokat beszélnek/beszélünk arról, hogy vajon mennyire vagyunk kiszolgáltatva a közösségi oldalaknak. A válasz az, hogy valószínűleg nagyon, sőt, szinte teljesen, és egyre több olyan hangot hallhatunk, akik arra ösztönöznek bennünket, hogy óvatosak legyünk ezeken az oldalakon. Ez hasznos tanács, de csak annyira, mintha a csatába induló katonának tanácsolnánk azt, hogy vigyázzon magára. A közösségi portálok ugyanis úgy - és azáltal - működnek, hogy aktivitást végeznek az ott található emberek. Ha nem teszik, semmi értelme az egésznek, és az oldal elhal. Ezért elemi érdeke a fejlesztőknek, hogy minél izgalmasabbá, vonzóbbá és kifizetődőbbé tegye számunkra az aktivitást. Szóval a feladat adott: hogyan maradjunk életben egy csatában, ahol azt tanácsolják nekünk, hogy a 'legbiztosabb az, ha nem is lősz'.

Minden tanár (a legtöbb biztosan) szeretné, ha 'menő' lenne. Mindenki másképpen törekszik erre, de érthető és alapvető vágya mindenkinek, aki emberekkel dolgozik, hogy azok pozitívan jelezzék vissza a munkáját. Tanárként a 'menőség' elég logikus iránya manapság az IKT. Egy szakmai cikkben, ahol egy telefonos applikáció használatát mutatják be, a feladatot kitaláló tanár így ír a sikerről: "A diákok teljesen el voltak ragadtatva attól, hogy „milyen menő már a tanárnő” és engem is rendkívül boldoggá tett látni, hogy milyen élvezettel dolgoznak egy amúgy – mondhatni – nem túl érdekfeszítő feladaton." Azaz két szempontot emelt ki, amelyek miatt a tanóra sikeres, ezek pedig: 1) menőnek gondolták a diákok őt, 2) élvezettel dolgoztak egy egyébként unalmas feladaton. A következőkben egy fenyőfa történetén keresztül szeretnék az IKT szerepéről szólni, reflektálva az idézetben megfogalmazott két 'sikerkritériumra'. Azt gondolom ugyanis, hogy az IKT jövője (és talán már jelene is), valami egészen más irányban van.