Három hete tart már a karantén és három hete oldják meg az iskolák különféle módszerekkel az oktatást. Sokan sokfélét mondtak már arról, hogy mi a jó és mi nem, mit kellene csinálni és mit nem. Hirtelen mindenkiből digitális oktatási szakértő lett, még abból is, aki nem szeretett volna az lenni. beszélt már államtitkár, Pedagógus kar, szakszervezetek, szülők képviselői és persze a facebook népe. Akinek viszont kevésbé lehetett hallani a hangját, azok maguk a diákok, ezért is gondoltuk, hogy talán érdemes megkérdezni őket. 1300 választ a kérdőívünkre, amit a TanárBlog Facebook oldalán tettünk közzé és kértük meg a kollégákat, hogy továbbítsák azt a diákjaiknak. Tudjuk, hogy egy ilyen felmérés nem reprezentatív, azt is, hogy fájóan hiányoznak belőle azok, akikhez nem jut el az internet és az 1300 sem túl sok a diákok teljes létszámához képest. Mégis talán érdemes megnézni, hogy mit mondanak a gyerekek erről az új helyzetről.

Ahogy telik az idő, és az első sokkon talán kezd mindenki túllenni, újabb és újabb kihívások előtt állunk. Eddig az volt a kérdés, hogy vajon lesz-e élelmiszer, és hogyan néz ki az, hogy mindenki egy lakásban van 0-24-ben összezárva. Nemsokára olyan kérdések is felmerülnek, hogy 'vajon mikor tudok fodrászhoz menni?', vagy 'hogyan szervezzük a nyaralást?'. Minden iskola, tanár, diák és szülő küzd jelenleg azzal, hogy kialakuljon egy olyan életritmus, a mindennapi tevékenységeknek egy átalakuló rendje, amelyben a körülményekhez képest értelmesen és hasznosan lehet eltölteni az időt. Az elmúlt hetek tapasztalatait összefoglalva megpróbálunk pár kérdést és lehetséges megoldást is a TanárBlog olvasói elé tárni.

Ez most amolyan filozofikus bejegyzés lesz, de ígérem, hogy a végére nagyon konkrét következtetésekre is eljutok. Így a digitális munkarend második hetének végén talán nem árt egy lépést hátra is tenni és onnan rápislantani arra, mit is csinálunk most.

Egy ideális világban a lehetőség és a felelősség kéz a kézben jár, ahogyan ezt már Pókember is megtanulta: A nagy hatalom nagy felelősséget is jelent. Akiknek sok lehetősége van, sok döntést kell meghozniuk, azok ezért nagy felelősséget is viselnek, akiknek keveset, azok meg nem. De mi történik akkor, ha felborul az egyensúly?

A klasszikus iskola védelmében gyakran hangzik el, hogy nem csak a tanulás színtere, hanem egyben szocializációs tér is, az a hely, ahol a diákok megtanulják a közösségi lét szabályait. Valóban, a legtöbb embernek az iskolához kötődnek a barátságai, szerelmei. Itt tanult meg játszani, várni a sorára, szövetséget kötni, pletykálni, veszekedni és kibékülni. Egyre alaposabb a gyanúm, hogy az online oktatásra áttéréssel nem is az a legnagyobb gond, hogy mit fognak megtanulni a gyerekek, hanem hogy mi marad ki nekik a társas kapcsolataikból.

Elkezdődött hát, nyakunkon az első hét vége, amikor digitális munkarendben dolgozik tanár, diák, és - lássuk be - sok szülő. Mivel rengeteg emailt, üzenetet kapunk, és azt látjuk, hogy egyre többen kezdenek emiatt egyre feszültebbek lenni, megpróbáljuk gyakorlati tanácsokkal segíteni az otthontanulás szervezését. Ebben a rövid írásban például nem teszünk mást, mint leírjuk egyetlen tantárgy egy hónapjának a megszervezését. Talán érdemes elolvasni és hasznos lehet másoknak is.

Eddig a TanárBlogon elsősorban az iskolák, tanárok felkészülését próbáltuk információkkal, ötletekkel, tapasztalatokkal támogatni. Most már ott tartunk sok iskolában, hogy a digitális menetrend kialakul, el kell kezdődnie a tanulásnak. Itt elsősorban az a kérdés, hogy a hirtelen jött digitális átállás terhét kire tesszük? A tanárokra, a szülőkre vagy a gyerekekre. Nyilván mindháromra, és az is egyértelmű, hogy a szülő-gyerek szempontok fedik egymást sokban, ugyanakkor az arányok rendkívül fontosak. Mennyi rugalmasságot várunk el a diákjainktól és az ő szüleiktől, illetve mennyit magunktól, pedagógusoktól, iskoláktól. Attól tartok, a digitális tanulás sikerét alapvetően fogja ez meghatározni.

Mit tegyen a testnevelő tanár a karantén idején? Szomorúan tűárja szét a karját, hogy akkor neki nincs mit tennie vagy gondolkodjon el azon, hogy miként lehet a digitális iskolában megoldani a mozgást. A mi iskolánkban az utóbbit tették és létrehoztak csoportokat a diákoknak, ahol maguk vezethetik a heti edzéstervüket és azt, hogy mit sikerült belőle megvalósítaniuk. Ha kell segítséget kapnak a gyakorlatokhoz, esetleg videón küldik el a tanároknak, hogy mit csináltak. A lényeg megint a bizalom és a tanárok és diákok közös munkája. Az alábbiakban közöljük Teremy László kollégám levelét, amit a 11. évfolyam diákjainak írt:

Rengeteg eszközzel öntöttek nyakon minket, pedagógusokat az elmúlt pár napban. Egy oldalon szavazás indult, hogy ki melyiket használja, pillanatok alatt 65 eszköz gyűlt össze, és szavaztak szépen rá a kollégák. Egy pillanatra beleképzeltem magam egy pánikban lévő, digitális nem affinis tanár helyébe, és teljesen elveszettnek éreztem magam. Próbáljuk ki mind a 65 alkalmazást? Hogyan fogom ezeket összekapcsolni, hogy derül ki, hogy melyik jó nekem és melyik nem? És ha nem jó valamelyik, akkor majd váltok? Ma még a Quizleten, holnap a Redmentán, aztán a Google Forms-ban értékelek? Az alábbiakban eltekintenénk a konkrét eszközöktől, és javaslunk egy lehetséges 'üzletmenetet', rendszerben, úgy, hogy az mindenki számára érthető, vehető legyen, legyen hol segítséget kérni, tudjunk értelmes és élhető rendszert kiépíteni magunk köré, ahol a diákok számára is hasznos és nem kaotikus digitális oktatási (vagy még inkább tanulási) rendszert tudunk kiépíteni.

Hihetetlen az aktivitás a pedagógustársadalomban, valóban történelmi perceket élünk. A digitális oktatásra készülődés közben arról szeretnék pár gondolatot megosztani, hogy talán hogyan lenne érdemes ezt az időszakot kihasználni, mire jó, és mire nem a digitális környezet. A legelső jellemző kérdés felénk az volt eddig, hogy 'hogyan tudok pont úgy tanítani, ahogy eddig, csak online?'. Ez persze érthető, de lehet, hogy már középtávon ez lesz a legnehezebb út. Ez az az út, amikor megpróbáljuk pont ugyanazt csinálni, amit eddig, csak egy egészen más közegben. Ebben a cikkben arra próbáljuk a választ keresni, hogy mit lehet, és érdemes egy digitálsi iskolában csinálni, illetve milyen folyamatokat nem tud helyettesíteni egy digitálizált modell. Konkrét tippek, ötletek a lapozás után!

Miközben mindenki gőzerővel készül a digitális oktatás megvalósítására az egyik leggyakrabban felmerülő kérdés: hogyan lesznek így a dolgozatok? Tény, a számonkérés az a része a tanításnak, amit a legjobban állít kihívás elé állít ez a helyzet. A diákoknak valahogy visszajelzést kell kapniuk a munkájukra, sőt vannak, akiknek hamarosan majd érettségizniük is kell, szóval az értékelés semmiképpen sem nélkülözhető, de hogyan lehet ezt megoldani az online térben?

Két lehetőségünk van: vagy a megszokott paradigmában maradunk, vagy kilépünk belőle. Talán nem meglepő, ha eláruljuk, hogy mi a második megoldás hívei vagyunk, de tudjuk, hogy nem mindenki lépne túl nagyot pont most, amikor amúgy is elég nagyokat kell lépkednie és amúgy is elég távol van a saját komfort zónájától. Mit lehet tehát tenni?