A digitális oktatásra átállás sok technikai kérdést vet fel, de legalább annyi pedagógiait is. A kettő közül valószínűleg ez utóbbi a kemény dió. Együttműködő gyerekekkel postagalambbal is lehet tanulni, olyanokkal, akik nem akarnak részt venni a dologban még a holografikus konferencia és mesterséges intelligenciával támogatott osztályfelügyeleti rendszer sem fog működni. Az első és legfontosabb tehát, hogy beszélgessünk a diákokkal arról, hogy mi és miért fog történni, lehetőség szerint közösen dolgozzuk ki az online tanulás és tanítás szabályait.

Néhány dolog, amire biztosan figyelni kell, amiről biztosan beszélni kell:

A Facebook falamat - ahogy gondolom sokunkét - az elmúlt időszakban két téma uralta mind felett: koronavírus ÉS távoktatás. Amiért az elmúlt 10 évben dolgozunk (az iskolai digitális transzformáció elősegítése) az egyik pillanatról a másikra égetően fájó, valóságos igénnyé vált. Gondolom, nem csak én, hanem mindannyian megkaptunk legalább tíz üzenetet, levelet, posztot a 'digitális eszközök'-ről, amelyek segíthetnek. Ebben a (elnézést, hogy kicsit hosszabb) posztban megpróbálom egy másik oldalról közelíteni a problémát - nem az eszközök, hanem a pedagógia oldaláról. Természetesen lesznek benne eszközök is, de minden esetben másodlagos szerepben.

Nagyon sokan kérdeztek az elmúlt napokban arról, hogyan tovább. Megpróbálom lépésekben leírni egy módját annak, ahogy a kialakult vészhelyzetet kezelni lehet.

A mostani vitákban, amik az új alaptanterv körül zajlanak oda-vissza előkerül annak hazafias jellege. Petíció indult azért, hogy azonnal vonják vissza és azért is, hogy támogassák hazafias szellemiségét. És ez az utóbbi az, amiről szerintem érdemes lenne egy kicsit gondolkodni. Kell-e hazafiasnak lennie egy tantervnek és vajon ez az alaptanterv hazafias-e?

Számos előfeltevés és széles körben osztott sztereotípiák birtokában az Egyesült Államok Ohio államába a híres-neves Kenti Egyetemre érkeztem az amerikai külügyminisztérium Fulbright kutatótanári ösztöndíjával, többek között médiatudatosságot és amerikai oktatási rendszert tanulmányozni 2019 őszén. A következő oldalakon kísérletet teszek tapasztalataim és első kézből szerzett ismereteim, benyomásaim minél tárgyilagosabb megosztására a kedves olvasókkal. Mint minden önmagára valamit adó ország, az Egyesült Államok is folyamatosan változik és az oktatási, illetve iskolarendszere is megpróbál lépést tartani a hihetetlen ütemű technológiai változásokkal, amelyek természetesen nem hagyják érintetlenül az emberi közösségeket így az iskolákat sem. Az amerikai oktatási rendszer igencsak sok változáson ment keresztül, ugyanakkor kijelenthetjük, hogy az alap jellemvonások nem változtak az utóbbi évtizedekben: helyi tankerületi szakmai és pénzügyi felügyelet, (full local control) tagállami és szövetségi kerettantervi iránymutatások (curriculum guidelines) és sok-sok központi szintfelmérő és rangsoroló teszt (advanced placement tests).

A technika iskolai megjelenésének egyik érdekes leírása a SAMR-modell. A modellt Ruben R. Puentedura dolgozta ki (pl. ITT), mi is ismertettük könyvünkben. Eszerint a technika kétféleképpen jelenhet meg az iskolában vagy bővíti vagy átalakítja a tanítás menetét. Mindegyik két szintje képzelhető el: a bővítés esetében a helyettesítés és a kiterjesztés, az átalakításnál a módosítás és az átértelmezés. Gyakran egy piramisnak ábrázolják ezeket, aminek az alján a helyettesítés, a tetején az átértelmezés áll, ez azonban nem mindig célravezető kép, talán többet segít, ha egy spektrumon képzeljük el a technika szerepét a helyettesítés infravörösétől az átértelmezés ultraibolyájáig. Így talán elkerülhető az is, hogy automatikusan értékítéletet társítsunk az egyes típusokhoz (minél magasabban van, annál jobb), hanem úgy gondolkodjunk, hogy a különféle alkalmazási szinteknek megvan a szerepe, ahogyan a különféle fényeknek is.

Itt az ősz, újabb cikk jelent meg arról, hogy a számítógépek valójában hátráltatják az oktatást, ezúttal a Családinet oldalon (ITT OLVASHATÓ), lényege, hogy egy ausztrál iskola elhagyta a digitális eszközök használatát, mert azt tapasztalta, hogy a könyvekre és füzetekre visszatérve a gyerekek sokkal jobban teljesítenek. Itt a bizonyíték, talán ideje lenne, ha bezárnánk ezt az oldalt is, meg az összes oktatási technikai fejlesztésekre szánt valami másra fordítanánk, hiszen a tények makacs dolgok. De mielőtt ezt megtennénk, nézzük meg alaposabban, miről is van szó.

Mi ez?

A diákok fejlődését, eredményeit jelenleg az iskolai rendszerek a tantárgyak keretein belül képesek hatékonyan visszajelezni, itt is jellemzően az osztályzás az értékelés elsődleges formája. Ennek egyik hátránya, hogy a képességek fejlődését, attitűdök alakulását kevésbé tudjuk követni, illetve az egyes diákok más tantárgyakból elért eredményeinek rendszerszintű kommunikációja sem megoldott (esetleges, hogy mely eredményekről jut el információ a teljes tantestülethez. Ha meg is jelenik a hír, általában kiemelkedő teljesítmények érik csak el az iskolai levelezőlista ingerküszöbét). A képességmátrix arra tesz kísérletet, hogy a képességek fejlődését, és az iskola alapvető értékeinek megjelenését kimutassa a szorgos pedagógiai hétköznapokban. RÉSZLETEK A LAPOZÁS UTÁN!!

Mindenkit megnyugtatott az illetékes államtitkár a Magyar Nemzet hasábjain, a magyar oktatási rendszer nagyszerű és csak politikai okokból támadják tuddjukkik. Az alapos riporter nem engedi, hogy a politikus könnyedén csak elmondja, amit szeretne, kemény kérdésekkel szorongatja meg. Hiába nyugtat meg az államtitkár hogy 2018-ben nőtt az érettségizők száma (1 százalékponttal, de még így is 78 százaléka a 2011-esnek), az újságíró rákérdez, hogy mi a helyzet a minőségi mutatókkal. Kiderül, hogy itt sincs gond aggodalomra, mivel az utóbbi években a Cambridge-i Egyetemen a magyar felvételizők érik el az egyik legjobb eredményt és a diákjaink sorra aratnak a technikai, robotikai és informatikai megméretéseken is. És ez az, amiről érdemes lenne egy kicsit beszélni, vajon az oktatás minőségét mennyiben jellemzik a kiemelkedő eredmények, a bajnoki címek és a díjak.

Fantasztikus ez a kép (IDE KATTINTVA nagyobb változatban). 1890-ben készült Stockholmban és a telefontornyot ábrázolja. Nekem erről a tanterveink jutottak eszembe. Kifejtem, hogy miért: a telefon megjelenésekor a technika nem volt túl bonyolult, minden egyes lakást vezeték kötött össze a központtal, ahol a telefonos kisasszonyok kapcsolták össze a beszélni kívánó feleket. Kezdetben légvezetékek voltak, miért is lett volna szükség bármi másra? Ahogy viszont nőtt az előfizetések száma, nőttek a vezetékek is. 1890-ben már több mint 5000 előfizető volt a svéd fővárosban, tehát több mint 5000 vezetéknek kellett befutnia a központba. A vezetékekkel folyamatosan gond volt, nem bírták az időjárást, leszakadtak, balesetet okoztak. 1913-ban már meg is szűntek a légvezetékek, feltalálták a törzskábelek használatát, a telefonközpontot és a föld alatt vezették a kábeleket.

Rettenetes veszélynek vannak kitéve a gyerekeink! Már szinte minden fiatal kütyüfüggővé válik a telefonoktól és a számítógépes játékoktól! A digitális heroin szedi áldozatait! Egyes iskolák pedig maguk adják a gyerekek kezébe a kütyü-drogot, ahelyett, hogy a gyerekeket tiltanák tőle. Sok tanár számol be arról, hogy a diákokat lehetetlen tanítani, mivel az óra alatt is a telefonjukon lógnak!

Vajon hogyan lehet, hogy cigarettát és pálinkát nem vehetnek tizennyolc éves korukig, míg a nagy telefontársaságok kifejezetten gyerekeknek szánt csomagokkal csábítják az ártatlan fiatalokat? Helyesnek tartanánk, ha lenne a gyerekeket megcélzó Miki egeres cigi és csokis pálinka? Nem lenne helyesebb ezt a romboló anyagot is a drogokhoz hasonlóan korlátozni? Vagy legalább az oktatási intézményekből kitiltani?