Megint gépfegyver lesz belőle?
Vezércikk - 10 éve
Van egy klasszikus vicc Szergejről, aki a szamovár gyárban dolgozik, és nagyon szeretne magának otthonra is egyet. Panaszkodik is a főnökének, aki azt tanácsolja, hogy vigye haza az alkatrészeket és rakjon össze otthon magának egyet. Mire a válasz: „Próbáltam már, de mindig gépfegyver lesz belőle!” Mintha így állnánk a tantervek, a tananyag átgondolásával is. A mostani tiltakozásokban mindig elhangzik, hogy a diákok túlterheltek, hogy az anyag sok, teljesíthetetlen, értelmetlen. Úgy tűnik azonban, hiába gyürkőznének neki újra meg újra, ez a mennyiség a legjobb esetben sem csökkenne. Mint a pokolba vezető út, itt is jó szándékkel van kikövezve az ösvény, de ahhoz, hogy letérjünk róla nagyot (és az ismeretlenbe) kellene lépni.
Ha az ember tejet vesz, rá van nyomtatva, hogy meddig jó, meddig használható fel. Huszonöt évvel ezelőtt még a zacskóra, alig olvashatóan és a boltosoknak fontos feladata volt, hogy a két nappal korábbi tejeket bekeverjék a frissek közé, de aki nagyon akarta láthatta a szavatosságot. A kínai boltban a tornacipő garanciája fél év, haelszakad, a kereskedőnek a törvény szerint kötelező javítania vagy cserélnie. Egy turmixgép szavatossága egy év, egy autóé három vagy öt. A svájci bicskára végtelen garanciát adnak, ha bármikor elromlana (de ez egy valódi svájcival persze nem történhet meg), cserélik, vagy visszafizetik az árát. De mi a szavatossága annak a tudásnak, amit az iskola ad? Meddig áll el? Talán érdemes egy kicsit elgondolkodni rajta.
Egyfolytában a folyosón ültek az egyik terem előtt a diákok, ezzel nap mint nap szembesülni egyre idegesítőbb volt. Nem csak azért, mert egyre nehezebb volt közlekedni, hanem azért is, mert januárt írtunk, így az is elég esélyes volt, hogyfelfánka és megbetegszenek. Szeptember óta próbáltam különféle eszközökkel rávenni a diákokat, hogy ne üljenek a földre, tetettem ki székeket is, de csak tovább fetrengtek a termek előtt. Végső elkeseredésemben úgy döntöttem, hogy létrehozok egy nyilvános Facebook eseményt, azzal a névvel, hogy
Megjelent az Origón egy cikk az oktatás bajairól (
Az év végén sokan visszatekintenek, összegeznek, listákat készítenek, így tett a rangos Nature magazin is, ami többek között közölte a legnehezebben kiirtható tudományos mítoszok listáját is (
Érdekes cikk jelent meg a TeachThought oldalán arról, hogy mi az a 'pedagógiai minimum', amit mindenkinek hoznia kell. Röviden bemutatjuk mindazt, amit ezek szerint már minden tanárnak feladata lenne, és csinálnia kellene.




