Nem szoktunk ilyet tenni, de most a lapozás után olyan oldalakról lesz szó, amit jóérzésű ember nem bír elviselni. Szólunk előre. Az egész egy kellemesnek induló tavaszi napon kezdődött, amikor egy tanítványom a facebook oldalán az osztályban található táblára felírtak pár internetes címet, és azt írták mellé, hogy "Osztályunk szponzorai". Na, gondoltam, ez valami vicces dolog lehet, beírtam a címeket a böngészőbe. Lehet, hogy csak én nem voltam felkészülve arra, ami fogadott, de a mai napig élénken él bennem a kép. Arról, hogy mi minden található a sötét oldalon (és nyilván mindez a jéghegy csúcsa) egy rövid beszámoló található a lapozás után.

Tisztelt Főszerkesztő Asszony!

Szeretném megköszönni megtisztelő felkérésüket, hogy a Magyar Televízió műsora számára egy rövidfilmet forgatnának arról, hogy milyen is az iskola diákszemmel. Mint írta, szeretnének a DiákBlog és a Budapest on the Go! nevű fejlesztésekről beszélgetni diákokkal, vágóképeket csinálni, diák-tanár interakcióról tanórákon felvételeket készíteni.

Megtisztelő, valóban az, hogy ezeket az ötleteket egy televíziós műsor keretében bemutatásra méltónak találja. Az is rendkívül szimpatikus, hogy a diákok véleményére kíváncsiak, és mi, tanárok, inkább csak vágóképek lennénk, a szükséges háttér mindahhoz, amit a diákok elérnek. Mégis, azt gondolom, hogy jelenleg ezt a felkérést nem fogadhatom el. Ennek (ahogyan a klasszikus viccben is a harangozás elmaradásának) több oka van. Először is nem tudnék hiteles IKT-s órát bemutatni, valóban csak vágóképnek lennének jók azok a 7-8 éves számítógépek, amelyekkel dolgoznunk kell – vagyis csak kellene. Nyelvtanárként abban a kivételes helyzetben vagyok, hogy ha nincsenek ilyen eszközök, hát megvagyunk nélkülük. Használjuk az informatikát órán kívül. Otthon. Ki-ki a saját gépe előtt ülve. Megosztunk, feltöltünk, kommunikálunk, együttműködünk, még egy virtuális osztálytermünk is van. De mindehhez a tanulás helyszínén nem férhetünk hozzá. Mert a gépek már nem működnek jól.

Ki vagyunk téve rosszindulatú emberek zaklatásának mindannyian. Felnőttek és gyerekek egyaránt. Azt gondoljuk, hogy a diákjaink, gyermekeink végképp. Gondoljuk, mégpedig azért, mert nem tudjuk szülőként, tanárként pontosan megítélni. Kétségtelen tény, hogy a zaklatás nagyon komoly probléma, a kiber-zaklatás szintén. Ugyanakkor a kérdésen kicsit elgondolkozva és az adatoknak utánanézve a kép árnyaltabb talán, mint amit sok ilyen jellegű írás, szervezet sugall. Gimzanistákkal (nem reprezentatív minta!) beszélgetve azt találtuk, hogy a diákok ebben a korban sokkal tudatosabban védik a magánszférájukat, mint pár évvel ezelőtt, és az is nagyjából kiderült, hogy az ijesztgetés a legkevésbé hatékony módszer arra, hogy biztonságosabbá tegyük online életüket. Az utolsó, kutatások által is megerősített, következtetés az volt, hogy a szülőktől, tanároktól hiába is várnak segítséget.

Öten ültek az asztal körül csöndbe burkolózva. Nem néztek egymásra, mintha szándékosan kerülték volna a másik tekintetét. Hiszen mit is lehet mondani ilyenkor ...

Vége - törte meg a csendet nagy sokára Fernando. Ő egy dél-portugál egyetem középkorú, napbarnított adjunktusa volt, csupa optimizmus és energia, de most ő sem tudott urrá lenni apátiáján.

Hirtelen mindenki felnézett, szomorúan biccentettek. Maria, a varsói egyetemről kortyolt egyet a kihűlt kávéból, majd a mellette ülő magyar nőre nézet. Ágnes csendben biccentett és egy pillanatig a csészébe ömlő kávé hangja telítette be a termet. Fernando kedvetlenül kotorgatta tényérján a reggeli lazac maradványait.

Mitől lesz egy tananyag, egy tanóra interaktív? Megint felmerült ez a kérdés, most éppen az OFI kísérleti tankönyveinek digitális tananyagaival kapcsolatban (itt olvashatóan), de nem először. Amióta megjelent a számítógép használata az oktatásban, azóta folyik a vita arról, hogy mitől is lesz valami interaktív. Sorra készültek az interaktív oktatóanyagok, de mindig volt,aki kritizálta őket. Az interaktív táblák megjelenésével tovább fokozódott a vita: interaktív-e ez az eszköz vagy csak a frontális tanítása kiszolgálója. Mi okozhatja ezeket a vitákat és mi lehet a megoldásuk?

Furcsa kettősség, hogy miközben a csapból is az folyik, hogy mennyire meg kell újulnia az oktatásnak, valójában nagyon kevés dolog változik. Az alapok, hogy mit és hogyan csinálunk az osztályteremben ugyanazok, a technika csak színezi a munkát. A Mathematica szoftver és a Wolfram Alpha kereső egyik alkotója, Conrad Wolfram azonban olyan elképzelésekkel állt elő a matematika tanításáról, amik valóban jelentős változást jelenthetnek. Röviden arról van szó, hogy szabadítsuk fel matematikát a számolás rabigájából és ehhez a számítógépeket használjuk fel. Oldalán a Computer-Based Math nevű (IDE KATTINTVA) részltesen is kifejti mire gondol és példákat is hoz. A dolog alapjait, mi is összefoglaljuk a lentiekben.

Érdekes cikket publikált egy Alexis Wiggins nevű tanár. Az eredeti ITT OLVASHATÓ, a lényegét röviden összefoglaljuk azért. Szóval oktatási szakértőként azt találták ki, hogy egy egész napon át kísérjen egy 10. és egy 12. osztályos diákot végig a nap során. A tapaztalatai őszintén megdöbbentették, és bár az ötlet jónak tűnik, a nagy megvilágosodás részemről elmaradt - mindezt bárki láthatja, aki nyitott szemmel tanít (szerintem). Szóval két diákot követett, és megdöbbent három dolgon, amit a lapozás után némi részletességgel ismertetünk.

Építettünk egy nyomtatót, nem is akármilyet, hanem 3D-set. Október közepén volt szerencsém részt venni harmadmagammal egy workshopon Ausztriában ahol 3 nap alatt elemekből összeraktunk egy saját 3D nyomtatót. Mielőtt részletesebben leírnám, hogyan is dolgoztunk pár szó arról, hogy mi is a 3D nyomtató és mi szüksége lehet rá egy iskolának.

Bevallom, azt gondoltam, hogy ennyi év tanári tapasztalata után legalább részben én irányítom, illetve átlátom az osztálytermi folyamatokat. Annyira biztos voltam ebben, illetve abban, hogy nagyon figyelek mindig mindenre, hogy a minap egy kihívást intéztem a diákjaim felé: fogadjunk, hogy nem tudnak úgy sms-t küldeni az órán nekem, hogy azt én ne vegyem észre. Nehezítésül egy 10 szóból álló angol mondatot kellett elküldeniük, amelyet az óra elején írtam fel a táblára, elkerülendő, hogy még a szünetben valamit előre beírjanak, majd az órán csak egy 'Elküld'-öt nyomjanak. Hogy mi lett a vége? Nos, olyasmi, emire nem számítottam. Őszintén.

Itt a TanárBlogon időről időre ajánlunk olyan oldalakat, olyan alkalmazásokat, amik a programozás alapjait segítenek elsajátítatni mindenkinek. Ezek kapcsán többnyire elindul egy vita arról, hogy kell-e egyáltalán ezt tanítanunk vagy nem. Az egyik álláspont szerint a kódolás csak az emelt szintű informatika része, sokkal fontosabb lenne, hogy a diákok rendelkezzenek stabil felhasználói ismeretekkel, ismerjék az internet veszélyeit, legyenek képesek felelősen közlekedni a kibertérben és készítsenek szép PowerPointokat. A másik vélemény szerint senkinek nem lenne szabad elvégeznie az iskoláit úgy, hogy nem ismerkedett meg a programozás alapjaival, nem tudja, mi az a kódolás és milyen alapelvek mentén működik. Ehhez a vitához szeretném hozzátenni a magam meglátásait.