Az alábbiakban egy rövid, érdekes és teljes mértékben önszerveződő nemzetközi projektet szeretnék bemutatni. Nyolcadikos diákjaimmal Ausztráliáról tanultunk, a legkisebb kontinens egyik legérdekesebb része az élővilága, de hogyan lehetne azt igazán aktívan bemutatni? Szerencsére idén nyáron Seattle-ben találkoztam egy tasmániai tanárnővel, akinek vázoltam az ötletemet és ő meg is adta egy kollégája elérhetőségét, akit szintén érdekelhet a dolog. Így aztán együttműködésbe kezdett az Alternatív Közgazdasági Gimnázium és a Taroona High. Az együttműködés lépései a következők voltak:

1. elsőként egy online űrlapba több tasmániai élőlény rövid jellemzését írták meg az ausztrál gyerekek. Röviden bemutatták az élőlényt, pár sort írtak arról, hogy hol él, milyen igényei vannak és egy-két érdekességet is hozzáfűztek.

Az év első napján szóltunk a 'first world problems' (azaz a fejlett világ gondjai') nevű híres internetes mémről. A cikk ITT TALÁLHATÓ. Arra gondoltam, hogy ezt órán is lehetne használni, de sajnos nem volt időm (lehetőségem sem egyébként), hogy az iskolai gépekre fénykép szerkesztő szoftvereket telepít(tes)sek. Az ötletem annyi, hogy gyűjtsenek a diákok tipikusan magyar 'problémákat', és ezeket angolul csináljuk meg, és töltsük fel valahová. Az ötlet nagyon tetszett a gyerekeknek, volt is sok ötletük, és mindezt szerettem volna online csinálni, lehetőleg null letöltéssel, könnyen megtanulhatóan, és nem utolsósorban úgy, hogy az órát ne akassza a technikai megvalósítás. A lapozás után a részletek, illetve talán a legegyszerűbb olyan alkalmazás, ahol képekre írhatunk egytelen perc alatt. És ha még ez sem lenne elég, óravázlatot is adunk!

Nagyon népszerű lett a 'first world problems' nevű mém. Ebben 'tipikus', a fejlett világban élő emberek panaszait hallhatjuk, illetve készíthetünk mi is ilyeneket (pl. 'nem tettek fahéjat a kávémra'). Mindez attól lesz vicces, hogy nagyon szenvedő emberek képeit teszik hozzá. Idén, újévi fogadalmak helyett ilyeneket fogunk írni a gyerekekkel. Természetesen az újévi fogadalmakat a Future Me segítségével küldünk magunknak az év végére (ITT ÍRTUNK ERRŐL). Visszatérve a 'first world problems'-re, nagyon vicces, helyenként még tanulságos is lehet akár mindaz, amit mi problémaként él(het)ünk meg. Természetesen némileg demagóg az ilyen játék, de ez legyen a legkevesebb :)) A lapozás után néhány mutatunk néhány vicces gondot.

A TanárBlog pár hete ajánlotta a storify nevű oldalt (ITT TETTE - a szerk.) arra, hogy történeteket fűzzünk össze. Pont valami ilyesmire volt szükségem: angol szakon tanuló, médiás hallgatóimmal egy közös újságot szerettünk volna szerkeszteni. A kurzus címe ’Mindennapi tudomány a médiában’, ennek fő eleme egy 700 szavas cikk, amelyet mindenki egyénileg ír meg. Amikor a diákok leadták az első változatot, hirtelen felvillant bennem, milyen jó is lenne, ha mindenki a csoportban (és esetleg mások is) hozzáférne a többiek cikkéhez és csinálnánk egy saját tudományos ismeretterjesztő lapot. A Storify alkalmasnak látszott a feladatra és így kipróbálás után mondhatom, az is. Először létrehoztunk egy közös felületet, közös jelszóval, aztán mindenki feltöltötte a saját cikkét. Az elején akadt némi nehézség, pl. a képek beillesztése, illetve, hogy nem túl sokféle szerkesztési lehetőség közül lehet választani (de ennek talán megvan az az előnye, hogy viszonylag egységesek lesznek a cikkek). Külön pozitívum, hogy az általam olyan fontosnak tartott forrásokat be lehet emelni a cikk végén, csakúgy mint videókat vagy tweeteket. Bár én most magas szinten próbáltam ki és hosszú, tudományos cikkeket írtak a diákok, bátran merem ajánlani középiskolásoknak is. IDE KATTINTVA pedig megtekinthető a végeredmény.

Egyre jobban tetszik az Eyejot (ITT , no meg ITT TALÁLHATÓ a részletes leírás róla, ITT PEDIG egy előző projekt bemutatása), ahol videóleveleket küldhetünk. Folyamatosan próbálgatom, hogy milyen alkalmazások használhatóak hatékonyan, és egyre-másra jól vizsgázik az Eyejot. Legutóbb a Survivor című valóságshow-ról beszélgettünk, illetve arról, hogy mi mindent mondanak el az emberek ilyenkor magukról, hogyan próbálják 'eladni' magukat. A főbb témákat meghatároztuk (pl. mik a jó, esetleg rossz tulajdonságai a jelentkezőknek), majd hétvégére feladtam házi feladatnak, hogy mindenki készítsen el egy 1 perces bemutatkozó videót, és küldje el nekem. Az Eyejot-hoz nem kell más, csak egy webkamera (sok gépbe eleve be van építve, de a gyerekeknek egyébként is gyakran kell), és már indulhat is a felvétel. Kiszámoltam: egy ilyen filmen átlagosan 2-3szor annyit mondanak, mint amennyit egyébként írnának. És mivel videófelvételt kellett csinálni, sokan azért így is leírták - nehogy beégjenek :) Rengeteg izgalmas videó készült, a lapozás után megnézhető az egyik (mivel az Eyejot videók könnyedén beágyazhatóak!!), érdemes kattintani!

Különféle komoly pedagógiai vizsgálatok szerint a tanulás hatékonysága nagyon függ attól, milyen tevékenységet végzünk. A vizsgálatok szerint sokat tanulhatunk, ha nem csak halljuk az adott dolgot, hanem olvashatjuk is, még többet, ha csinálhatjuk, de a legjobban úgy tanulhatunk meg bármit is, ha tanítjuk. Ezt ismerte fel Bram Faerns, egy belga tanár, akivel idén nyáron ismerkedtem meg Seattle-ben. Bram projektje, amit kifejezetten kicsikkel, 10-12 éves diákokkal csinált végig.

Az utóbbi évek IKT világának talán legnagyobb durranása a Khan Akadémia volt. Salman Khan az ösztönös pedagógiai zseni eredetileg csak a saját szórakozására készítette a YouTube-ra rövid kis oktatóvideóit, amik egészen fantasztikus népszerűségre tettek szert. Bram ötlete az volt, hogy hasonló kis oktatóvideókat készíttetett, a gyerekekkel. a 10-12 évesek ebben a 8-9 éveseknek magyarázzák el, hogyan kell összeadni, felismerni a főneveket stb.

Sokat beszéltünk, írtunk már itt az ún. 21. századi képességekről, vagyis arról, hogy (egyes kutatások szerint) mit és hogyan is kellene tanítani az iskolában, hogy minél felkészültebben léphessenek tovább a diákok. Itt szó van együttműködésről, az IKT értelmes használatáról, döntéshozásról, valamint arról, hogy valódi helyzetekben, valódi adatokkal tudjanak a diákok dolgozni, nem preparált, 'iskolás' környezetben. És mindezért szeretném MINDEN angol szakos kollégámnak ajánlani a Karinthy Frigyes Gimnázium által idén már másodszor megrendezett DEBUT névre angol nyelvű országos vitaversenyt. Mindkét évben indultunk csapatokkal, és mindkét alkalommal nagy élmény volt a gyerekeknek. Részletek a lapozás után, a DEBUT honlapja ITT TALÁLHATÓ - bár verseny legközelebb csak 2012-ben lesz :( - érdemes lapozgatni.

Nemrég írtunk arról, hogy a Delicious linkmegosztó oldalon milyen érdekes projektet lehet csinálni (ITT A CIKK). Nos, most, hogy két kör Delicious projekt lefutott, gondoltam, érdekes lehet röviden összefoglalni, hogy mennyire jött be a dolog, illetve mire érdemes figyelni annak, aki ilyenre vetemedne a későbbiekben. A lapozás után tapasztalatok, érdekességek, tanácsok, módszertan!

Nagyon sok módja van annak, hogy dokumentumokat, képeket osszunk meg, feltölthetjük valahová, aztán átadhatjuk a linket, elküldhetjük e-mailben vagy akár publikussá is tehetjük. Új módszert fejléesztett ki a TagMyDoc szolgáltatás (IDE KATTINTVA). ha regisztrálunk az oldalon, akkor ide is feltölthetjük a képeinket, dokuemntumainkat (1 gigabyte tárhelyet kapunk) majd ennek a linkjét megoszthatjuk másokkal. Ez idáig még nem lenne nagy durranás, amiben ez az alkalmazás újat hoz, az a QR-kódok elhelyezése a dokumentumokon.

A QR-kódot már emlegettük itt a TanárBlogon, ezek azok a fekete-fehér kockákból álló képek, amik egyre gyakrabban tűnnek fel plakátokon, újságokban. A QR tartalmazhat valamilyen webcímet vagy szöveget, esetleg földrajzi koordinátát. A QR-kódok egyik iskolai felhasználását mutattuk be EBBEN A CIKKBEN. Az ilyen kódok leolvasásához okostelefonra van szükség, vagy egy laptop-webkamera kombinációra. A TagMyDoc nem tesz mást, mint a feltöltött dokumentumon elhelyez egy QR-kódot, ami az online változatra mutat. Ezt az egyszerű ötletet nagyon sokféleképpen használhatjuk fel.

A modern pedagógiában egyre többen hangoztatják, hogy fontos lenne a valós életből vett problémákat tanítani, az is slágertéma, hogy mennyire mesterséges a tudás tantárgyakra osztása, hiszen az életben azok a dolgok, amikkel foglalkoznunk kell a legritkább esetben szűkülnek csak le egy akadémiai diszciplínára. A korábban emlegetett 21. századi tanulási képességek (ITT OLVASHAT RÓLUK) is komoly hangsúlyt helyeznek erre. Nem könnyű azonban olyan ötleteket, feladatokat találni, amik megfelelnek ezeknek az elvárásoknak.

Ezért is volt nagy öröm, amikor az amúgy is nagyszerű nrich maths oldalon ráakadtam a virtuális vérkép programra (IDE KATTINTVA). Semmi bonyolult dologról nincs szó, látunk egy mikroszkópos lemezt, rajta a sejtekkel és meg kell számolnunk mennyit látunk, majd a minta dimenzióinak ismeretében ki kell számolnunk az egységnyi térfogatra és a teljes mintára eső sejtszámot. Számításainkat ellenőrizhetjük is. Legfeljebb tíz perc az egész, de van benne matematika (térfogat számítás) és biológia egyaránt, ráadásul a probléma valóban olyan, ami a mindennapi életben is előfordul.