Az erdőben wi-fivel
Internet a tanórán - 14 éve
Az IKT használattal kapcsolatos (többnyire érzelmi alapú) fenntartások között gyakran szerepel az, hogy mennyire természetellenes, elidegenítő a számítógépek használata. Aki így gondolja, azt biztosan megbotránkoztatja mejd, ha arról számolok be, miként használtuk a számítógépeket egy erdei iskolában. Minden évben eltöltünk egy hetet a diákjainkkal valahol Magyarország hegyei között. Ezek az erdei iskolák (természettudományos terepgyakorlatok) a tantervünk fontos részét képezik, itt van helye annak, hogy sokféle terepi vizsgálatot elvégezzenek a diákok és megismerkedjenek a temészettudományos vizsgálódás módszertanával is.
Idén először sikerült olyan helyre mennünk, ahol a tábor területén volt wi-fi elérés (IDE). tapasztalatból mondhatom, hogy ez fantasztikus lehetőségeket nyitott meg a számunkra. Ami pedig az esetlegesen aggódókat is megnyugtathatja, még a természetvédelmet is szolgálta, hogy számítógépekkel dolgozhattunk. Íme, néhány olyan projekt, aminél kapóra jött, hogy van vezeték nélküli internetelérés a tábor területén:
Így szólt hozzám egy kollégám,a mikor meghallottta, hogy a diákok az iskolánkban elindították a
Mivel az elmúlt hét a környezet, a természet témaköréhez kapcsolódott iskolánkban, ezért kerestem egy olyan egyszerűen használható programot, amit a gyerekek még nem ismertek és sokoldalúan használható. Rövid keresgélést követően akadtam rá a
Itt van a ballagások szezonja, kezdik a középiskolások és júniusban még az óvodások is elballagnak majd. Se vége, se hossza ilyenkor a különféle emlékező beszédeknek, mindenki elmondja, hogy miért volt különleges számára az elmúlt három vagy négy, esteleg hat vagy nyolc év. Azonban tudjuk jól, hogy egy kép ezer szóval is felér, érdemes tehát nem csak szövegben, hanem képekkel is megmutatni, hogy milyen volt az együtt töltött idő.
Egy beszélgetés során a Harvard egyetem egyik professzora azt játszotta, hogy a 2036-os évfolyamot köszönti, és elmeséli nekik, hogy mennyiben volt más a világ 25 éve. A fontosabb különbségek: voltak könyvek, a diákok fizikailag is jelen voltak a campuson, voltak tanórák, ahol szintén találkoztak egymással a diákok és a tanár, a könyvtárban nagy, nehéz 'könyvek' voltak, amelyeket a szerencsétlen diákok a hátukon cipeltek stb. Egyre inkább az az érzésem, hogy mindez valóban itt toporog az ajtóban, és mintha a fejlesztések is elindultak volna ebbe az irányba. nem elég már az, hogy érdekes, vicces anyagokat készítünk, egyre komolyabb ingyenes tananyagbázisok vannak már, amelyek láthatóan teljes évfolyamok anyagát fedik le úgy, hogy otthon is lehessen tanulni belőle - kvázi tanár nélkül. Most két matematikát tanító oldalt választottam ki, az egyik
Egyfelől a PIL Akadémián hallott
Annyit mondogatjuk, hogy az IKT eszközök milyen nagy lehetőségeket adnak az újfajta tanulási módok alkalmazására, hogy lassan már magunk is elhisszük! Tény, hogy minden korábbinál könnyebbé vált akár a filmkészítés vagy éppen a hangfelvétel készítése és megvágása is. ezek pedig nagyon jól jöhetnek, ha történelem tanítást akarjuk egy kicsit felfrissíteni. Az utóbbi évtizedekben a történelem tudományában a politika történet és az eseménykronológia mellett és helyett egyre nagyobb szerepet kapott az életmódtörténet, a kis emberek életére koncentráló mikrotörténelem. Ennek egyik érdekes eszköze a szemtanúk interjúin alapuló oral history módszer. Hazánkban is folyik több ilyen projekt, van amelyik az '56-os eseményekkel, van amelyik a holocausttal kapcsolatban.
Az elmúlt 2 évben egyre fontosabb szerepet játszik a TED Talks oldala az én mindennapjaimban. Azon vettem észre magam, hogy egyre szívesebben dolgozom fel a rövidebb előadásokat és használom őket az órán. Szoktam gyűjteményeket is készíteni, majd megosztani a diákjaimmal. És működik! Gondolkodtam is azon, hogy vajon a TED-esek tudják-e, hogy milyen félelmetes oktatási potenciál van az anyagaikban. Nos, mint kiderült: tudják! Sőt, nem csak odaadják a nyersanyagot, hanem eszközt is készítettek a tanároknak hogy interaktívan felhasználhassák őket. Később még foglalkozunk a
A Be the beat oldalán (




