Emberi jogok
Letölthető anyagok - 14 éve
A történelem, társadalomismeret tanításában az állampolgári ismeretek, az emberi jogok nem kapnak túl nagy szerepet. Gyakran a tananyag végén találhatók csak meg és az időszűkében levő tanár kihagyja ezt a témát. Máskor maguk a diákok mondják azt, hogy inkább olyasmival foglalkoznának, ami biztosan benne lesz az érettségiben. Pedig ha egy kicsit belegondolunk, beláthatjuk, hogy nagyon fontos témáról van szó. Olyan témáról, amit érdemes színesen és korszerűen feldolgozni, akár osztályfőnöki órán is.
A Fiatalok az emberi jogokért oldal (IDE KATTINTVA) ehhez ad bőséges segítséget. Az oldalon találunk harminc videót, amik az egyes emberi jogokat illusztrálják, ezen túl megtalálható az emberi jogok bővebb kifejtése, az emberi jogi harcosok arcképcsarnoka, foglalkozások iskolák számára, hírek az emberi jogokról és még sok egyéb is. Ami pedig a legjobb hír, hogy a teljes oktatócsomagot (könyvvel, DVD-vel) tanároknak ingyenesen el is küldik ha azt az oldalon megrendelik. Érdemes.
Ebben a tananyagban nem az IKT használathoz adunk gyakorlati tanácsokat, hanem azt járjuk körbe, hogy mit is jelent az oktatésban megfelelni a 21. század elvárásainak. Természetesen azért most sem lesz kézzelfogható tanácsok nélkül az, aki átolvassa a dokumentumot, a mellékelt anaygok között megtalálhatja egy nemzetközi kutatás eredményeit részletesen és olyan Excel fájlokat is, amikkel saját maga értékelheti tanári munkáját, mennyiben felel meg az új kor elvárásainak.
Korábban már írtunk többször is a Photosynth nevű programról (
Konferencia nyelvtanároknak és leendő nyelvtanároknak – CÉLTUDATOS NYELVTANÍTÁS címmel! A
Bárcsak lenne egy olyan hely, ahol rengeteg, órán használható, vicces, érdekes, elgondolkodtató kép van összegyűjtve. Ne nekem kelljen mindent megkereseni mindig! - sóhajtok fel szinte naponta, hiszen a képek elengedhetetlen kellékei a nyelvtanításnak, és az sem újdonság, hogy az érdektelen képek érdektelen beszélgetést eredményeznek. Mindez azonban egy csapásra megváltozott (mondhatnánk kisebb túlzással), mert elkezdtem gyűjteni a fotós blogokat, gyűjtő oldalakat. A Photo of the day a mai kiszemeltem a PDN oldalán (
Meglepő ereje lehet a kortársak elismerő szavainak, érdemes erre akár építeni is. Tizenöt fős csoportommal csináltam meg a következő gyakorlatot, ami a diákoknak csak fél óráját vette el, a hatása mégis évekig kitartott. Létrehoztam annyi Titanpadet (
A Facebook-on tette ki az egyik tanítványom legfrissebb prédánkat. Nagyon egyszerű, és nagyon vicces, mégis használható nyelvórán (is). Nincs másról szó, mint egyetlen (viszonylag nagy) képről, ami telis tele van linkekkel (
Érdekes vállakozás a Lumisonic (
Saját magam számára is félelmetes kísérletbe kezdtem, most már egy ideje tart, ezért arra gondoltam, hogy megosztom másokkal is éppen aktuális aggodalmaimat, esetleges sikerélményeimet, hátha másnak is eszébe jut róla (hozzá) valami. Az ötlet nem új, de eddig nem mertem a gyakorlatban ennyire 'radikálisan' alkalmazni. Oktatásügyi világnagyságotól mást sem hallunk, mint hogy a mai oktatási rendszer elavult és nem képes a diákokat arra készíteni, amire igazán szükségük lenne. Összegyűjtöttem néhány hívószót, és úgy döntöttem, megnézem mi lesz, ha ezt a mindenapokba is átültetjük. Ilyenekre gondolok, mint 21. századi készségek, nem tanítás, hanem tanulás, diáközpontú oktatás, kifordított osztályterem (flipped classroom), egyéni tanulási útvonalak a diákok számára. A lapozás után az egyéni tanulási útvonalakról szólok, mert úgy látom, lehetséges és működik.




