Magyaros ötletek a TanáBlogon!
Letölthető anyagok - 14 éve
Új rovattal jelentkezik a TanárBlog! Talán észrevetted már, kedves olvasó, hogy Termtudos és Angolos alportált indítottunk, ahol ezekhez a tantárgyakhoz kapcsolódó rövidebb anyagokat, videókat, óravázlatokat, ötleteket igyekszünk megosztani. Ezek nem jelennek meg a főoldalon, sem a Facebook oldalunkon, ezért kicsit nehezebben hozzáférhetőek, ugyanakkor szinte naponta frissülnek, szóval érdemes elmenteni a címeket! Most tovább bővül a kínálatunk, hiszen az Anyanyelv-pedagógia című folyóirattal közösen elindítottuk a 'Magyaros ötletek' című alportálunkat is (ITT TALÁLHATÓ), ahol - nem meglepő módon - magyaros ötletek találhatóak, indulásként rögtön öt darab, letölthető segédanyaggal, SMART Notebook fájlokkal, rengeteg érdekességgel. És ez még csak a kezdet! Nézzetek be, szemezgessetek az anyagok közül!
A helyesírás tanításában és tanulásában hasznos segítőtársaink a vizuális eszközök. Egy
Minden iskolatípusban különféle technikákkal célszerű tanítani a szabályokkal alátámasztható és a szabályokkal nem magyarázható helyesírási ismereteket. Az utóbbiak közé tartozik például az ly és a j írása vagy a magánhangzók és a mássalhangzók időtartamának jelölése a szótőben. Ennek elsajátításában segítenek a különféle játékos helyesírási memorizáló gyakorlatok. A
A tanítóverseket régóta alkalmazzák az iskolai nevelésben. Nemcsak a memorizálást és az ismeretelsajátítást segítik, hanem az élményszerű tanulást is. Egy olyan
Van-e összefüggés a nyelvjárási háttér és a helyesírási hibák között? Erre a kérdésre próbál választ adni egy kutatás. A vizsgálat nyelvjárási területen élő, 3–12. osztályos diákok fogalmazásait elemzi helyesírási szempontból. A
Csákberényiné Tóth Klára és Hajdu Tünde két eltérő státusú település első osztályos tanulóinak szövegalkotási képességét vizsgálta. Az eredmények azt támasztják alá, hogy a családi háttér és a környezet nagyban befolyásolja az iskolába lépő gyermekek szóbeli szövegalkotását. A
Nagyon hasznos oldal lehet az angol kisgyerekeknek a Tanítsd olvasni a szörnyedet című (
Nagyon izgalmas képriportot találtunk a Guardian oldalán (
Az 'Oktatás' volt a témánk és felmerült, hogy az internet hogyan is változtatta meg a közoktatás arculatát. Erre futottam bele az 




