Matematika és számítógép
Vezércikk - 12 éve
Furcsa kettősség, hogy miközben a csapból is az folyik, hogy mennyire meg kell újulnia az oktatásnak, valójában nagyon kevés dolog változik. Az alapok, hogy mit és hogyan csinálunk az osztályteremben ugyanazok, a technika csak színezi a munkát. A Mathematica szoftver és a Wolfram Alpha kereső egyik alkotója, Conrad Wolfram azonban olyan elképzelésekkel állt elő a matematika tanításáról, amik valóban jelentős változást jelenthetnek. Röviden arról van szó, hogy szabadítsuk fel matematikát a számolás rabigájából és ehhez a számítógépeket használjuk fel. Oldalán a Computer-Based Math nevű (IDE KATTINTVA) részltesen is kifejti mire gondol és példákat is hoz. A dolog alapjait, mi is összefoglaljuk a lentiekben.
A tipográfia nagyon érdekes és fontos dolog, bár többnyire kevés figyelmet kap az oktatásban. Steve Jobs saját bevallása szerint azért is volt sikeres, mert nagyon szerette a tipográfiát és ezért ragaszkodott hozzá, hogy a számítógépeik tipográfiailag helyesen jelenítsék meg a szöveget, ezért is lett az Apple annyira népszerű a tördelők körében. A PaintFont nevű oldal (
Az LSK Classboard Studio Akadémia folyamatosan bővülő anyagaival segít abban, hogy a Classboard interaktív tábla, illetve a hozzá tartozó Classboard Studio szoftver kezesbárányként segítse minden pedagógus munkáját.
A tananyag rövid videók segítségével mutatja be - tematikusan - a legelső lépésektől a már bonyolultabb trükkökig mindazt, amire a Classboard Studio képes. A tananyagot folyamatosan frissítjük, érdemes visszanézni gyakran az oldalra.
A természettudományok egyik, ha nem a központi fogalma az energia. Sokat használjuk a közbeszédben is, többnyire olyan módon, ami nem felel meg a fizikai meghatározásnak. ezért is fontos, hogy a diákok minél jobban megértsék ezt a fogalmat, minél pontosabb képük alakuljon ki róla, mert az lenne a legfontosabb, hogy ezek felülírják a laikus elképzeléseket. A most bemutatott foglalkozás ebben segíthet.
Kaptunk egy levelet Kisantal Tibortól, amit most szeretettel közreadunk: Íme:
"Nemrég jelent meg a könyvem "Inkscape - vektorgrafika mindenkinek" címmel. 76 kidolgozott feladatot tartalmaz, amelyek önálló tanulásra vagy szakköri munkára is alkalmasak. A könyv második része bevezetés a grafikai tervezésbe. Évek óta tanítom általános iskolás diákjaimat ingyenes, professzionális szemléletű grafikai programok használatára. Rajtuk kívül ezeket a feladatokat kipróbáltam művészeti szakközépiskolás fiatalokon is. A könyv írásával a célom az volt, hogy segítséget adjak azoknak a tanároknak a kezébe, akik izgalmas, modern eszközökkel szeretnék megszerettetni a rajzolást a diákjaikkal. Gondoltam azokra is, akik bizonytalanul mozognak a grafika világában. Remélem segítséget kapnak ahhoz, hogy átlássák a vizuális kommunikáció alapfogásait. Informatikus körökben nagyon jó visszhangja volt a könyvnek, de szeretném, ha eljutna azokhoz, akiknek írtam: a kollégáimhoz, informatika- és rajztanárokhoz." Eddig a levél, a könyvhöz készült rövid, kedvcsináló filmet
A Sceince on Stage verseny sok természettudományokat tanító tanárnak lehet ismerős,
Érdekes cikket publikált egy Alexis Wiggins nevű tanár. Az eredeti
Jelenleg zajlik Európa legnagyobb természettudományok (meg matematika és informatika) tanításával foglalkozó konferenciája a Scientix Brüsszelben. Itt mutatkozik be több olyan projekt, ami európai finanszírozással fut és a természettudományok tanításához kapcsolódik. Most a Tanárblog olvasói is megismerkedhetnek velük! A legtöbb projekt anyag elérhető a
Tovább folytatódik itt a TanárBlogon az LSK Classboard Studio Akadémia. A második részben (amely
Építettünk egy nyomtatót, nem is akármilyet, hanem 3D-set. Október közepén volt szerencsém részt venni harmadmagammal egy workshopon Ausztriában ahol 3 nap alatt elemekből összeraktunk egy saját 3D nyomtatót. Mielőtt részletesebben leírnám, hogyan is dolgoztunk pár szó arról, hogy mi is a 3D nyomtató és mi szüksége lehet rá egy iskolának.




