Egy kísérlet eredménye
Termtudos ötletek - 10 éve
olyan sokat mondogatja mindenki, hogy milyen fontos az iskola digitalizálása és mennyire fontos része az oktatásnak az IKT, hogy ezt hajlamosak vagyunk készpénznek venni. Érdekes módon azonban nincs nagyon sok olyan kutatás, ami adatokkal támasztaná ezt az állítást. A vizsgálatok egy része nagyon nagy mintákat hasonlít össze (jellemzően országokat), ahol leginkább csak azt lehet nézni, hogy van-e IKT vagy nincs, de azt már kevésbé, hogy azt mire és miként használják. Más vizsgálatoknál sem egyértelmű, hogy az IKT használat a tanulásnak melyik rétegét, melyik szeletét fejleszthetné. Mivel pár éve úgy adódott, hogy két ugyanolyan képességű osztályban egymást követően kellett a mozgásokat tanítanom, úgy éreztem, esetleg magam is megpróbálkozhatnék valamilyen kutatással. Az ebből született cikk a minap jelent meg a Scientix Observatory-ban (IDE KATTINTVA).
Eratoszthenész a görög földrajztudós a Krisztus előtti 3. században megmérte, hogy mekkora a Föld és ehhez csak egy botra volt szüksége. Mérése egyszerre fontos földrajzi és matematikai szempontból is, Azzal, hogy azonos hosszúságokon, de különböző szélességeken fekvő pontokon mérjük meg pontosan a nap beesési szögét, azzal kiszámolhatjuk a Föld kerületét. Ehhez persze kell egy másik pont is, ahol mérhetünk kellő távolságban, ezzel szolgál az Eratosthenes projekt (
Emlegettük már, hogy egy
A rendszertan kevés diák kedvenc tananyagrésze, többnyire a bemagolandó adatokat látják benne a biológia iránt érdeklődők is. Pedig a rendszertanban megjelenhet a biológia alapvető rendezőelve, az evolúció is és remek képet adhat arról, hogy milyen törvények alakították és alakítják ma is az élőlényeket. Ahhoz azonban, hogy a diákok meglássák, a rendszerben a törzsfejlődési hátteret, fontos lenne, hogy egyszerre lássák a nagy képet és a részleteket is. Ebben lehet hasznunkra a OneZoom nevű oldal
Amikor 21. századi pedagógiáról van szó gyakran előkerül, hogy mennyire jó lenne, ha a diákok valós problémákkal foglalkozhatnának. Amilyen jól hangzik az elv, annyira nehéz lehet gyakran olyan problémát találni, ami megfelel az adott tananyagnak, életkornak és valóban valós adatokkal dolgozik. Az Imaginary oldalon (
Ha csillagászatot tanítunk, egy kis kikapcsolódásra remek lehet a Naprendszert zenéltető oldal, a Solarbeat (
Ingyenes és sokrétű program az Avogadro, amivel molekulákat rajzolhatunk (
Zsíros László Róbert a tudományos népszerűsítés egyszemélyes intézménye. Évekkel ezelőtt kezdte el izgalmas, otthon is elvégezhető kísérleteiről készített videóit publikálni a Szertáron, amik a szórakoztató tálalásnak (is) köszönhetően nagy népszerűségre tettek szert. Megint igazolódott, hogy az embereket, diákokat érdekli a tudomány, ha jól van prezentálva a számukra. Nem csoda, hogy idővel követői is akadtak (pl. a
Több int két éve vagyok már részese a Scientix programnak, amiben mindenféle természettudományos projektet fognak egybe az EU-ban. A sokféle izgalmas projekt közül az egyik kedvencem, amivel mindig találkoztam a 




