Videók magyar felirattal
Internet a tanórás - 16 éve
A DotSub (ITT TALÁLHATÓ) nagyszerű kezdeményezés. Az interneten lelt vagy akár a saját magunk által feltöltött videókat lehet itt feliratozni. A videók lejátszásánál kiválaszthatjuk, hogy milyen nyelven szeretnénk olvasni hozzá a feliratot.
A korábban már említett TED konferencia sok videóján kívül bőségesen találhatunk még itt olyan filmeket, amiket remekül használhatunk az órán és még nyelvtudás sem kell hozzájuk.
A Q-BLOCK (
A kémiatanárok körében ma is folyik a vita arról, hogy mennyire kell a kémiai kísérleteknek a mindennapokohoz kötődnie. Az egyik elképzelés szerint, minél hétköznapibb anyagokból dolgozunk, annál nagyobb lesz a tanultak relevanciája a diákok számára. A másik tábor a veszélyeket hangsúlyozza, ha ugyanis a mindennapi anyagokkal pancsolnak a kémia órán, könnyen kezdhetnek otthon is veszélyes házi kísérletekbe, olyasmibe, ami nem ellenőrzött, nem laboratóriumi körülmények között nagyon veszélyes lehet.
A nemzeti összterméket, a GDP-t nagyon sok kritika érte és éri most is, mondván, hogy annak alapján nagyon torz képet kapunk csak egy-egy ország valódi fejlettségéről. A pusztán gazdasági szempontokat figyelembe vevő mutató nem vesz figyelembe számtalan, az életminőséget nagyban meghatározó tényezőt, és nem törődik a javak eloszlásának milyenségével sem.
Ma egy egyszerű, kedves, ám jól használható oldalt ajánlunk minden kedves angolos kolléga figyelmébe (elsősorban haladóbbaknak). A
Nem éppen tudomány, de nagyon érdekes lehet, hogy milyen hullámokat vetnek a weben az oktatáspolitika lépései. Az internet adta lehetőségeknek köszönhetően mindenki hozzászólhat, elmondhatja a véleményét. Izgalmas lehet elolvasni, mit írnak egyes véleményvezérek, sőt akár hozzátenni a saját gondolatainkat is.
A
Furcsa, kissé talán abszurd, de azért informatív oldalt ajánlunk mindenki figyelmébe. A
Új webkettes üzleti vállalkozást szeretne? Szeretne hozzá valami vicces, érdekes, nagyon webkettes, 'ütős' nevet is? Semmi nem jut eszébe? Nem baj, itt a
Nem tudunk betelni a BBC anyagaival. Szerencsére nem is kell, mert mindig akad valami érdekes újdonság, amiről édemes írni (vagy nem is újdonság, csak egyszerűen csak most vettük észre). Nos, ma a 




