A problémamegoldás tanulható 1.
Tananyagböngésző - 16 éve
Ezen a szinten a tanár az, aki a feladatok megoldása során végigvezeti a gyermekeket az egyes lépéseken. A feladatokhoz kapcsolódó fogalmak az 1. év folyamán fokozatosan kerülnek bevezetésre, és a folyamat a foglalkozások végén áttekintésre kerül. A tanár dönti el, hogy mikor alkalmas az időpont a folyamat nevesítéséhez.
Az Interaktív CD sorozat első darabja nemcsak elsősöknek!
Miért?
Mert a sorozatban az évfolyam jelölése egyben az egymásra épülés szintjeit is jelzi, s csak ajánlás az, hogy már első évfolyamon is foglalkozzanak a gyerekek problémamegoldással. Tehát a sorozat 1. darabját akár második vagy harmadik évfolyamon is el lehet kezdeni. Sőt, ha a gyerekeknek nem volt rá alkalmuk hamarabb megismerkedni a problémamegoldó feladatokkal, akkor ajánlott, akár magasabb évfolyamokon is, fokozatosan végig haladni az egyszerűbb feladatokon, akár az 1. Interaktív CD-vel kezdve. Az Interaktív CD kétféle változatban kapható. Egygépes felhasználás - a szoftver csak CD-ről indítható, illetve telepíthető változatban, hálózati telepítéssel - a szoftver, iskolai felhasználók esetében, a hálózat gépeire korlátlanul telepíthető.
Éppen egy órámra készültem, és több országról próbáltam érdekes adatokat gyűjteni. Régi kedvencem az Information is beautiful nevű oldal (
Ma a 'Művészet' témakörbe kezdünk bele az egyik angolos csoportommal. Nagyon sokat gondolkoztam, vajon hogyen is lehetne bevezetni az órát, valami viccessel kezdeni, ami azért szól is valamiről, beszélnek is róla, és szervesen kapscolódik az anyaghoz. Gondolkodás közben kedvenc weboldalaimat lapozgattam, mikoris beleakadtam az NCS-Tech oldalán JacksonPollock játékába (
Újabb konferencia - újabb TanárBlog esemény! A Sulinetwork idei konferenciáján (december 2-4) ismét részt veszünk mi is (mármint a TanárBlog) . Idén - úgy tudjuk - még több workshop, még több előadás, még több tudás, még kevesebb protokoll várható. Találkozzunk mi is, illetve ajánljuk mindenki figyelmébe a rengeteg workshop-ot, amit a kollégák tartanak. Természetesen nem csak ott leszünk, és előadunk, hanem élőben közvetítünk a 2 nap történéseiről. Aki nem tud eljönni Debrecenbe, a TanárBlog-ra látogatva is részese lehet az IKT forgatagnak! A lapozás után pedig következzék a felhívás (ez esemény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött, szóval érdemes gyorsan jelentkezni, nehogy lemaradjatok)!
A Fling the teacher sorozatban egy tanárt kell kilőni egy katapult segítségével. Mindehhez nem kell mást tennünk, mint helyesen válaszolni néhány nyelvtani kérdésre - természetesen mindeg más témában. A mostani feladat témája a Segédigék! A feladathoz csatolt linkre kell kattintani, és így lehet letölteni a játékot. Kellemes kilövést kívánunk! Természetesen hamarosan további játékokkal jelentkezünk!
A Tradukka (
Egy érdekes flash animációt ajánlunk most - így Karácsony környékén. Igazából semmi karácsonyi aktualitása nincsen, csak jól néz ki, és azt gondoltuk, hogy ilyenkor talán szívesebben nézeget mindenki érdekes, ám haszontalan dolgokat bejgliemésztés közben. Egy interaktív naplementét tekinthetünk meg
A Home című dokumentumfilmet 2009-ben készítette Yann Arthus-Bertrand. Érdekessége, hogy a föld különböző részein készült légi felvételek láthatóak végig, miközben a Föld jövőjét vázolják fel. A YouTube-on megtekinthető teljes terjedelmében a másfél órás film, méghozzá
Kétségtelen, hogy a legfontosabb esemény a magyar IKT életében a héten az
Mindig öröm, ha interktív táblát használó pedagógusok, vagy hallgatók kérdése jut el hozzánk. Ha tudunk, megpróbálunk segíteni, mint ahogy az alábbi kérdés kapcsán is (a kérdés után lapozva videót is lehet találni a válaszhoz!). Szóval a kérdés: Az a tervem, hogy a táblánál megkezdett mondatokat a többiek fejezzék be, és írják fel a táblára az egyes mondatok befejezését. Az így (félig géppel, félig az elektronikus tollal) írott mondatokat ezután szeretném más sorrendbe rakni, hogy egy adott szempont szerint csoportosíthassam őket. A programot azonban nem tudom rávenni, hogy a mondat gépelt részével együtt a tollal írott is együtt mozogjon. Csak egy bonyolult megoldást sikerült találnom, amelyhez a billentyűzetet kellene használnom, de mivel az a terem sarkában van, és hátat kellene fordítanom a csoportnak, ezt nem tartom üdvözítő megoldásnak. El lehet érni valahogy máshogy, hogy a mondat két része az érintőképernyőt használva is együtt mozogjon, vagy inkább kerüljem meg a problémát? (Meg tudom kerülni, csak gondoltam, látványosabb lenne a fent leírt megoldás.)





