Robotverseny
Hírek - 11 éve
Sokféleképpen lehet megpróbálkozni a reál tárgyak, reál szakok népszerűségének növelésével, hazánk az óraszámemelés és a kötelező érettségi tűnik a megoldásnak, máshol mással is próbálkoznak. Ilyen cél szolgál például a First Lego League a felsősöknek, középiskolásoknak szervezett robotépítő verseny. A versenyben LEGO robotokat kell építeni, amik egy adott pályán hajtanak végre feladatokat. Ezen túl minden csapatnak egy saját innovációs ötlettel is elő kell állnia és azt is értékelik, hogy milyen a csoporton belüli együttműködés.A sikerhez szükség van a jó konstrukcióra és az ügyes programozásra is. Iskolánk csapatával idén eljutottunk az európai döntőbe, amit Münchenben rendeztek. A két nap összefoglalása három percben:
Pár éve voltak nagyon népszerűek a chat programok, mindenki (főleg a diákjaink) az MSN-nen, esetleg az ICQ-n lógtak, ma már aFacebook esetleg a Google Hagnouts vette át ezt a szerepet. Ekkoriban több tanár is próbálkozott azzal, hogy valamiképpen bevigye a chatelést a tanításba. Voltak projektek, ahol idegen nyelven chateltek a diákok, esetleg olyanok, ahol különféle irodalmi szereplők bőrébe bújva tették ezt. Az viszont biztos, hogy a matematikaórán nem gyakran került elő a chat. Ezen segíthet a Jasymchat nevű szolgáltatás, ami kifejezetten a matematikai csevegésre készült (
Lassan Dunát lehetne rekeszteni a különféle prezentációkészítő alkalmazásokból, de úgy látszik mindig van olyan ötlet, amivel érdemes még előállni. Az Emaze oldalon (
Időről-időre meglepődhetünk azon, hogy a diákok milyen kreatívan képesek mindenféle eszközt használni. Nincs erre jobb bizonyíték, mint a 12 éves Kiss Dániel pályázata a <19 szabadfogású számítógép versenyen (
A jövő héten rendezik világszerte a programozás óráját (
A sokféle programnyelv közül, amivel a diákokat megismertethetjük az egyik legbarátságosabb a Python, könnyen olvasható kód, ami sok munkát elvégez helyettünk. ennek a nyelvnek a tanítását segíti a Trinket nevű oldal (
Kaptunk egy levelet Kisantal Tibortól, amit most szeretettel közreadunk: Íme:
"Nemrég jelent meg a könyvem "Inkscape - vektorgrafika mindenkinek" címmel. 76 kidolgozott feladatot tartalmaz, amelyek önálló tanulásra vagy szakköri munkára is alkalmasak. A könyv második része bevezetés a grafikai tervezésbe. Évek óta tanítom általános iskolás diákjaimat ingyenes, professzionális szemléletű grafikai programok használatára. Rajtuk kívül ezeket a feladatokat kipróbáltam művészeti szakközépiskolás fiatalokon is. A könyv írásával a célom az volt, hogy segítséget adjak azoknak a tanároknak a kezébe, akik izgalmas, modern eszközökkel szeretnék megszerettetni a rajzolást a diákjaikkal. Gondoltam azokra is, akik bizonytalanul mozognak a grafika világában. Remélem segítséget kapnak ahhoz, hogy átlássák a vizuális kommunikáció alapfogásait. Informatikus körökben nagyon jó visszhangja volt a könyvnek, de szeretném, ha eljutna azokhoz, akiknek írtam: a kollégáimhoz, informatika- és rajztanárokhoz." Eddig a levél, a könyvhöz készült rövid, kedvcsináló filmet
Itt a TanárBlogon időről időre ajánlunk olyan oldalakat, olyan alkalmazásokat, amik a programozás alapjait segítenek elsajátítatni mindenkinek. Ezek kapcsán többnyire elindul egy vita arról, hogy kell-e egyáltalán ezt tanítanunk vagy nem. Az egyik álláspont szerint a kódolás csak az emelt szintű informatika része, sokkal fontosabb lenne, hogy a diákok rendelkezzenek stabil felhasználói ismeretekkel, ismerjék az internet veszélyeit, legyenek képesek felelősen közlekedni a kibertérben és készítsenek szép PowerPointokat. A másik vélemény szerint senkinek nem lenne szabad elvégeznie az iskoláit úgy, hogy nem ismerkedett meg a programozás alapjaival, nem tudja, mi az a kódolás és milyen alapelvek mentén működik. Ehhez a vitához szeretném hozzátenni a magam meglátásait.




