Fontosak vagyunk (tényleg)
Hírek - 11 éve
Folytatom a korábban megkezdett beszámolót a Microsoft Global Educator Exchange konferenciájáról. A második nap rövid programbemutatókkal folytatódott, amit tanárok tartottak tanároknak. Nekem a MineCraftról, az Office Mixről és a Skype-ról szólót volt szerencsém meghallgatni. Az ilyen bemutatók igazi csapdáját itt sem sikerült elkerülni, ami elhangzik az a hallgatóság egy részének túl komplex, mert nem ismeri a programot, másoknak túl egyszerű. Jelen esetben inkább a kezdőket célozták meg, ami miatt én nem sok újdonságot hallottam. Azért az vicces volt, amikor ötven tanár Mystery Skype-ot játszott egy iowai osztállyal és ők nyertek. Mindenesetre ez a három óra még nem győzött meg arról, hogy annyira fontosak vagyunk.
Idén is (talán az utolsó alkalommal) lesz Sulinetwork konferencia. Ezúttal Székesfehérváron április 17 és 19 között. Az ingyenes eseményre regisztrálni
Sokat írtunk már az Ofice Mixről, arról a Powerpoint kiegészítőről, amivel teljes e-learning rendszert építhetünk (
Egy felhívást kaptunk, közzé is tesszük, mert érdekesnek tűnik (vagyis őszintén szólva TUDJUK, hogy érdekes). A helyzet az, hogy az USA nagykövetségének RELO nevű regionális irodája egy hatalmas nyelvtanítást segítő app versenyt, konferenciát tart. HA jól tudjuk, összesen 17 ország pályázik 3-3 fős csapatokkal, és a rendelkezésre álló 5 nap alatt egy életképes app tervét kell összehozni. Ezt aztán az utolsó napon elő (és el) kell adni egy szakmai zsűrinek, a legjobb pályázat megvalósításához pedig a nyertes kap pénzt, paripát. A jelentkezés határideje 2015. március 30., szóval érdemes gyorsan jelentkezni még. További részletek és a jelentkezési lap az IATEFL holnapján,
Mozgalmat indítunk! Régóta gondolkodunk már azon, hogy miként lehetne kitárni az iskola kapuját, hogyan lehetne behozni jobban az életet az iskolába. Úgy látom, hogy a technikai eljutott arra a szintre, amikor ezt már valóban lehetővé teszi. A Skype a mindennapok része, a széles sáv nem luxus ma már. használjuk hát fel a videótelefont arra, hogy szakértőket hívjunk be az iskolába. Ehhez nem kell más, csak egy adatbázis olyan szakértőkkel, akik alkalmasint (nem hiszem, hogy évente egy-két alkalomnál többről lenne szó) hajlandók 20 percen diákokkal beszélni a saját szakmájukról, a saját szakterületükről. Gyűjtsük össze együtt!
Sokféleképpen lehet megpróbálkozni a reál tárgyak, reál szakok népszerűségének növelésével, hazánk az óraszámemelés és a kötelező érettségi tűnik a megoldásnak, máshol mással is próbálkoznak. Ilyen cél szolgál például a First Lego League a felsősöknek, középiskolásoknak szervezett robotépítő verseny. A versenyben LEGO robotokat kell építeni, amik egy adott pályán hajtanak végre feladatokat. Ezen túl minden csapatnak egy saját innovációs ötlettel is elő kell állnia és azt is értékelik, hogy milyen a csoporton belüli együttműködés.A sikerhez szükség van a jó konstrukcióra és az ügyes programozásra is. Iskolánk csapatával idén eljutottunk az európai döntőbe, amit Münchenben rendeztek. A két nap összefoglalása három percben:
Itt van, osszuk, használjuk, töltsük le. hiszen most már minden diák (akinek van oktatási azonosítója - ezt egyébként a diákigazolványon is megtalálhatjuk) most teljesen ingyen, akár öt eszközre is letöltheti a Microsoft Office 365-öt. Azaz a teljes Office elérhetővé válik, beleértve a Lync-et is többek között. Kár lenne valóban kihagyni, ráadásul a regisztrációs folyamat megejtően egyszerűnek látszik, valóban mintha az lenne a cél, hogy egyszerűen és gyorsan célt érhessünk. A regisztrációs oldal (ahonnan tölteni is lehet)
Nagyszabású konferencia készül március 20-án és 21-én Budapesten az ELTE-n természettudományokat tanító tanároknak. Az ingyenes esemény egyes napjaira külön is lehet regisztrálni. A konferencia ingyenes, sőt még ebédet is adnak! Részletek
Méretes sáskaként eszi a lelkünket, sarokba szorított anyatigrisként pihen meg az agyunkon az innováció kényszere itt, a TanárBlogon. Sok kezdeményezésünk hosszú ideje sikeres, jónéhány pedig elhalt az évek során, de ettől még lankadatlan törekvéssel próbálkozunk. A legújabb ötletünk a napi kis színes, ahol a világban IKT (vagy nem) terén a holnapi órán használható érdekességeket gyűjtünk csokorba. A lapozás után szó lesz kisgyerekeknek szánt sörösövegről, arról, hogy a WHO szerint mennyit kellene naponta fülhallgatóban töltenünk, de szólunk arról is, hogy tanároknak mi a legújabb mentálhigiénés tipp, vagy hogy Hillary Clinton hogyan blamálta magát IKT terén. Szóval van kis színes.




