Csaták a világtörténelemben
Internet a tanórán - 10 éve
A történelem tanításában csak ritkán van arra lehetőség, hogy igazán nagy, igazán átfogó képet adhassunk. A nodegoat nevű adatelemző alkalmazással most erre nyílik lehetőségünk. Az oldalon (többek között) egy olyan interaktív térképet is találunk, ami bemutatja a Wikipediában szereplő összes csatát (IDE KATTINTVA). Az oldalon szűkíthetjük az idősávot és természetesen nagyíthatunk is. Az egyes pontokra kattintva megkapjuk azt is, hogy melyik wikpedia bejegyzésre utalnak.
Nagyon sokszor írtuk már le, hogy egy kép felér ezer szóval, de tény, hogy a képek nagyon sokat segíthetnek a tanításban. Akár azért, hogy a saját frontális előadásainkat színesítsük, akár azért, hogy a diákok keressék, használják fel őket, de akár azért is, mert elkészíthetünk vele egy
A PBS oldalán találtuk a 60-Second Presidents Activities című oldalt (
Az Image detective oldalán (amely
Nagyszerű projekt lehet, ha a diákoknak társasjátékot kell készítenie. Nálunk több tantárgyból van ilyen projektfeladat, történelemből például a Nagy Felfedezések korából készítenek játékot, biológiából Utazás az emberi testben címmel vagy az evolúció szabályait bemutatandó, matematikából a valószínűségszámítás esetében kell új játékot kitalálniuk. A lényeg, hogy a játék tükrözze a megtanultakat, lehetőség szerint modellezze a megtanult mechanizmusokat is. A kevésbé ötletes megoldások kvíz-jellegűek, de születnek igazi gyöngyszemek is. Most arra is lehetőség van, hogy ezek a játékok ne csak az osztálynak készüljenek, hanem egy országos pályázaton mérettessenek meg. A Magyar Társasjátékos Egyesület írt ki ugyanis pályázatot printjátékokra (
Október 31. nem csak az egyre népszerűbb Halloween, hanem az egyre kevésbé népszerű Reformáció napjának ünnepe is. a esetleg bármilyen formában előkerül az órán a reformáció, érdekes lehet a Reformáció városai nevű oldal (
Nagyon nehéz jól megragadni az összetett történelmi eseményeket, főleg, ha a minél több oldalról és minél több nézőpontból szeretnénk megmutatni. Milyenek voltak a mindennapok egy háború alatt, hogyan élték meg akik részt vettek benne és mi alakította a sorsukat? Nehéz minden kérdésre választ adni. A Fríz Ellenállási Múzeum olyan érdekes módszert választott a második világháború bemutatására, amit akár mi is elleshetünk. Weboldaluk a Világháború 100 tárgyban azt teszi, amit a címe is ígér: 100 tárgyon kersztül mutatja be a háború hollandiai történetét, eseményeit, mindennapjait (
A fotók a valóságot tükrözik - gondolhatjuk. A történelem ránk cáfol azonban. és sokszor kiderült már, hogy nem feltétlenül igaz minden, amit a fényképeken látható. Az Altered images nevű oldal (
A helytörténet azért érdekes része a történelemnek, mert ezzel igazán közel hozató a múlt a diákokhoz. Hogyan nézett ki a hely, ahol lakom 50 vagy 100 évvel ezelőtt? Mi volt más, mi nem változott? A régi fényképek sokat segíthetnek ebben a munkában. Az 




