A világ modern csodái
Internet a tanórán - 14 éve
Nagyon szeretem a világ modern csodái (vagy modern világ csodái?) oldalát, ahol évente lehet jelölni, szavazni városokra vagy éppen természeti csodákra (ITT TALÁLHATÓ az oldal). Az idei első fázis -a jelölésé - már elérhető, március 7-étől pedig lehet az első körben beszavazott városok közül választani majd. Én órán fogom használni, ne csak beszélgessünk a modern csodákról, hanem vegyünk részt a játékban is. Feladtam diákoknak azt is, hogy válasszanak 2 várost (rengeteg van), és lobbizzanak a csoportban egy picit mellettük. Ehhez persze meg kell nézni, hogy hol van a város, miért szép, miben különleges. Nagyon jól működött már B1+ szinten is, főleg azért, mert lehetőségük volt otthon felkészülni, és egy wikipédia szócikket már megértettek.
Noha a globális problémák a különféle tantárgyaknál általában csak az olvasmányok között szerepelnek, kevesen vitatják, hogy fontos lenne, hogy szó essen róluk az iskolában is. Természetesen az igazán jó az lenne, ha a globális problémákról nem csak magukban beszélhatnének a diákok, hanem más iskolák diákjaival együtt és megtapasztalhatnák, hogy ezek a kérdések valóban mindenkit érintenek.
Hihetetlennek tűnik a cím, pedig az utoldó szóig pont így igaz. Sokat és sokan gondolkodtak azon, hogy milyen haszna lehet a közösségi oldalaknak, illetve a videómegosztóknak a közéletben. Érdekesség, hogy a legnagyobb botrányok az angol futball világában leginkább twitter bejegyzésekből fakadnak. Egyre gyakoribb a BBC-n is, hogy egy cikk agy játékos tweet-jéről és annak fogadtatásáról ír. Most egy sokkal izgalmasabb dolgot ajánlunk - a washingtoni Fehér Ház YouTube csatornáján mindenki feltehet kérdéseket magának az amerikai elnöknek, aki január 30-án eg sajtótájékoztatón sok kérdésre válaszol. A legjobb kérdések beküldőit meghívják egy Google + csevegésre, magával az elnökkel. Kérdezni bármilyen nyelven lehet, Google fordítóval azonnal angolítják. A határidő január 28., szóval sietni kell, de a Fehér Ház YouTube csatornája egyébként is trtogat érdekességeket (
Nemrég írtunk arról a kísérletről, mely során diákoktól azt kértem, hogy hetente osszanak meg egymással egy-egy olyan érdekes oldal, ami hasznos lehet a többieknek is, és az angolhoz kapcsolódik. Valóban igaz, hogy ha hagyjuk, hogy saját maguktól írjanak a gyerekek, egészen meglepően jó dolgokat tudnak hozni. Ma a Kids react című YouTube csatornát ajánljuk (
Sokat lehet azon töprengeni, hogy a nagy technológiai váltás milyen folyamatokat indít majd be az oktatásban. Mi lesz az osztálytermekkel, a tanár-diák viszonnyal, mi lesz a tankönyvekkel? Fontos elméleti kérdések ezek, de vannak olyan kollégák is, akik nem csak gondolkodnak róla, hanem egyszerűen megcsinláják. Gergelyi Katalin, a tavalyi PIL Fórum egyik díjazottja például interaktív irodalomkönyvet készített diákjainak (
A mai poszt nem kifejezetten IKT, bár tartozik egy letölthető feladatlap hozzá. Nemrégiben 'csoportok' volt a téma, és arról kezdtünk beszélgetni a gyerekekkel, hogy vajon az amerikai filmekben látható középiskolás 'típusok' mennyire igazak itthon. Aztán elkezdtem utánaolvasni a dolognak egy picit, és készítettem egy gyűjteményt. Ezt most mellékelem csatolmányban. Az óra így zajlott: kerestem 6-7 képet, amin ezek a típusok voltak láthatóak (pl. számítógépes 'nerd', pompomlány stb.), és megkérdeztem, hogy mit gondolnak, milyenek lehetnek ezek a diákok. Ezután mindenki kapott 1-2 kártyát a típusok leírásával, és körbejártak a teremben, mindenki elmesélte a másiknak, hogy ő mit tud (a kártyák alapján). Ezután párban megpróbálták az összes típust felidézni, akiről hallottak (nem volt szabad jegyzetelni, de mondtam nekik, hogy nagyon figyeljenek). Végül a párok egymást tesztelték. Ha a csoport nyitott, arról szoktunk még beszélgetni, hogy vajon ezek a kategóriák mennyire jellemzőek a magyar iskolákra.
A szexuális nevelés, szexuális felvilágosítás mindig nehéz ügy. Főleg, ha egy harminc fős osztálynak kell megtenni. Van aki nem mer kérdezni, van aki túlságosan is mer. Sokan inkább vihognak, mert kínos számukra a dolog. Nehéz eltalálni, hogy kinek mit kellene elmondani, hiszen van, akinek nem sok újdonsággal szolgálhatunk míg másoknak csak azzal. Ilyenkor minden segítség jól jöhet. Ilyen segítő próbálkozás az A-HA program weboldala is (
Vannak olyan alkalmazások, amiknek a világon semmi értelmük nincsen, mégis viccesek és jól használhatóak a tanításban. Ha sikerül a diákok figyelmét valamivel megfogni, elkapni, akkor érdemes ezeket használni, még akkor is, ha egy szigorú tudós kétségbe vonná a hasznát vagy értelmét. Pedig akkor sosem tudná meg, hogy mi köze az erdei mormotának és a rákevő makákónak a reformkorhoz!




