Kortárs irodalom
Internet a tanórás - 13 éve
Bár az új NAT jelentősen csökkenti a kortárs irodalom súlyát a készülő tantervekben és a kötelezően felsorolt szerzők között csak elvétve akad olyan, aki még él, de olyan se sok, aki az elmúlt húsz évben halt volna meg, mlégiscsak fontos lehet, hogy a diákok ismerjék azt az irodalmat is, ami ma keletkezik. A kortárs irodalom megismerését segítheti a KIA vagyik a Kortárs Irodalmi Adatbázis (ITT TALÁLHATÓ).
Az adatbázisban több mint 200 serző található meg, rövid életrajzzal, bibliográfiával, lefordított műveinek listájával és a műveikről szóló kritikák listájával is. Ugyan az adatbázis láthatóan nem sokat bővült az elmúlt években, még így is nagyon értékes forrás és tájékozódási pont lehet az érdeklődő diákoknak és a tanároknak egyaránt.
Nagyon sokat gondolkoztunk azon, amikor a PIL Akadémiát elindítottuk, hogy vajon mi az, ami 'átmegy', elindíthat-e a PIL Akadémia bármilyen változást a közoktatás mindennapjaiban. Talán mostanra kimondhatjuk: igen, talán működhet ez a rendszer. És erre több száz érdekes, értékes óravázlat a bizonyíték. Be kell vallanom, én is rengeteget tanultam a beszélgetésekből, közös gondolkodásból, no meg abból, hogy közel 100 intézmény mindennapjaiba nyertünk betekintést. Amiért ezt most itt leírom, az egy fantasztikus kísérlet, amelyet Toró Csilla kezdett el, és amely talán kicsit a PIL Akadémiának is volt köszönhető. És nem csupán megcsinálta, hanem le is írta részletesen a folyamatot, amely segítségével sikerült közelebb hoznia a fizika tantárgyat a gyerekekhez. A teljes, rendkívül izgalmas leírást csatolmányban tesszük közzé. Innovatív tanároknak, és érdeklődő, talán még picit bátortalan pedagógusoknak kötelező olvasmány!!
A számítógépes játékok használata az órán (vagy azon kívül) rendkívül népszerű, de legalább annyira ellentmondásos téma. Mi most nem az ellentmondásokra szeretnénk rámutatni, hanem a népszerűségét erősíteni, ezért ajánljuk a Harry Quantum nevű online nyomozós játékot (angolul tanulóknak). A játék
2012 júniusától lesz látható a One Week Job című dokumentumfilm (angolul). A főszereplő egy éven át hetente vált munkahelyet, és mindenhol megpróbálja megállni a helyét. Az egész estés film még nem készült el, de a weboldalán webizódok formájában az 52 foglalkozásból kb. 20 elérhető ingyenesen. Természetesen küzd egy kis hitelességi deficittel a film, hiszen az nem egészen csak döntés kérdése, hogy valaki harcművészetek mestere legyen (ellentétben mondjuk a fesztiválokról jelentkező riporterrel), de azért érdekes lehet párat végignézni, vagy csak feladni házi feladatként, hogy mindenki egyet válasszon és nézze meg. Az oldal egyébként
Most az evolúció és a genetika tanításához ajánlunk pár érdekes weboldlat. Ahogyan korábban is, most is egy delicious csomag keretében tekinthető meg a válogatás (
Az IKT használattal kapcsolatos (többnyire érzelmi alapú) fenntartások között gyakran szerepel az, hogy mennyire természetellenes, elidegenítő a számítógépek használata. Aki így gondolja, azt biztosan megbotránkoztatja mejd, ha arról számolok be, miként használtuk a számítógépeket egy erdei iskolában. Minden évben eltöltünk egy hetet a diákjainkkal valahol Magyarország hegyei között. Ezek az erdei iskolák (természettudományos terepgyakorlatok) a tantervünk fontos részét képezik, itt van helye annak, hogy sokféle terepi vizsgálatot elvégezzenek a diákok és megismerkedjenek a temészettudományos vizsgálódás módszertanával is.
Egyre több olyan program van, amivel körülnézhetünk az égen, vagy éppen a csillagok között. Ilyen a nagyszerű Worldwide Telescope (
Többször írtunk már olyan oldalakról, amelyek oktatási (vagy szórakoztatási) céllal gyűjtenek össze dokumentumfilmeket. Természetesen minden ilyen oldal pontosan annyit ér, mint amilyen hatékonyan vadássza le a leghasznosabb filmeket. A legújabb kedvencem a Documentaryz nevű oldal (
Egészen nagyszerű oldal a Fizkapu (
Az elsősegély oktatása azon dolgok közé tartozik, aminek a fontosságában mindenki egyetéert, de valahogy soha nem jut rá idő (ilyen még az állampolgári ismeret vagy a pénzügyi alapismeret is). Természetesen egy interneten elérhető tananyag nem helyettesítheti az alapos pedagógus képzést (olyat például 




