Így kísérleteznek ők
Termtudos ötletek - 11 éve
Két éve is már, hogy bemutattuk Arvind Gupta oldalát, ahol egyszerűen elkészíthető fizikai játékokat mutat be (ITT TALÁLHATÓ), nagyon sokféle, fillérekből elkészíthető és izgalmas szerkezet elkészítéséhez találunk segítséget itt. Marsi Zoltán kollégám is innen vette az inspirációt, miközben a mágnesességről tanított a diákjainak. A diákok csoportjainak az volt a feladata, hogy készítsenek el egyet-egyet az itt található mágneses szerkezetek közül, majd azok működését mutassák be a többieknek és magyarázzák el nekik, mit látnak. A bemutatókat videóra is vették, hogy később ebből is tanulhassanak. A videók IDE KATTINTVA tekinthetők meg vagy akár itt a TanárBlogon is.
A hang hullám, hangzik el gyakran a fizikaórán, de nem könnyű elképzelni, hogy ez valójában mit is jelent. Nigel Stanford azonban készített egy olyan videoklipet, amin ez a tény mindennél jobban látható. Sokféle módon jelennek meg benne olyxan kísérletek, amik a hang hullám voltát bizonyítják, a végén pedig még egy Tesla-tekercs és a Faraday-ruha együttműködését is megcsodálhatjuk. A videó a szerző oldalán is
Sokszor és sokat beszélünk arról, hogy milyen is lehetne egy jó közszolgálati médium. Hogyan szolgálhatná a nemzet felemelkedését, próbálhatna meg nem politikai (na jó, nem kizárólag politikai) igények kiszolgálására berendezkedett szervezetként egyre kevésbé népszerű élni életét. És ilyenkor gyakran hozzuk fel a BBC-t, hogy no lám, bezzeg ők. Ha valaki rendszeresen többet időzik a BBC oldalán (vagy nézi az adásait), ennek virtuálisan kézzel fogható bizonyítékait is találja. Kedvencem a
Újabb szolgáltatással próbálunk a TanárBlogot követő lelkes olvasóinak kedveskedni. Ezúttal a TanárBlog Pedagógiai Svédasztal és a Microsoft PIL Akadémia (most már Microsoft Innovatív Pedagógus Program - azaz MIPP) során felvett webináriumokat lehet visszahallgatni, visszanézni. Vannak többéves anyagok is, de a legfrissebbek is elérhetőek most az oldalon (a link lapozás után azonnal megtalálható) Természetesen a MIPP ennél többet ad sokkal, hiszen már tananyagok is elkészültek, illetve rendszeresen jelentkezünk hírlevéllel, segítünk személyes mentorálás keretében bárkinek, vagy éppen jelenléti képzéseket tartunk olyan iskolákban, intézményekben, ahol legalább egy MIPP-es kolléga található. Hol vannak a részletek, a link a webináriumokhoz, a jelentkezési lap és a többi valóban lényeges információ? Jól sejted, nyájas olvasó, ehhez lapoznod kell a 'Bővebben' utánra. Cserébe ez csak egy mozdulat és mindenhez hozzáférhettek :)
A mai ajánlatunk egy videókészítő oldal, vagyis pontosabban egy olyan oldal (egyébként Zaption a neve és
Milyen egy mérföldnyi pí? Hogyan lehet stabil házasságokat szervezni egy faluban? Hogyan nyerjünk autót Rózsa Gyuritól? A Berkeley Egyetem Matematikai Intézete által készített oldal a Numberphile (
Sok-sok videót végtermékként felmutató projekttel találkoztam eddig, ahol a tipikus legutolsó lépés az volt, hogy 'akkor az elkészült videót töltsük fel a Youtube-ra'. Én pedig azon kezdtem el gondolkodni, hogy vajon tudjuk-e, hogy a feltöltött videóval mi mindent lehet még csinálni? A gondolkodást kattintás követte, íme a lista. Például kivágni belőle részeket - azaz, ha a végén lett 15 másodperc nem kívánt tartalom, akkor nem kell videóvágót telepíteni, fel lehet tölteni a videót a Youtube-ra, aztán ott lecsippenteni az extra részt. De a képet is manipulálhatjuk, akár teljesen pixelessé tehetjük, hogy nehéz legyen felismerni, hogy mi is történik pontosan - ez nyelvórán egy kincsesbánya lehet -, nem is beszélve arról, hogy a feltöltött videókat nagyon egyszerűen tudjuk feliratozni - és ez még korántsem minden. Hogy mindez pontosan hogyan történik, hosszadalmas lenne leírni, ezért hát készítettünk róla egy videót, amely
A Sceince on Stage verseny sok természettudományokat tanító tanárnak lehet ismerős,
Új, nem kis vállalkozésba kezdtünk. Most már egy ideje használjuk, próbálgatjuk az LSK új interaktív tábláját, a Classboard-ot. Sok érdekességet találtunk benne, amelyekről néha meg is emlékezünk, viszont most már elérkezettnek láttuk az időt, hogy a fentebb említett érdekességeket rendszerbe foglaljuk. Így született meg az LSK Classboard Akadémia ötlete. A terv az, hogy összesen kb. 40 rövid videó segítségével a legelső lépésektől kezdve segítünk a tábla használatát mindenkinek önállóan megtanulni. Az első 'tananyag' már el is készült, 




