Fejlesztett valóság mobiltelefonra
Tippek, trükkök - 13 éve
Az utóbbi évek technológiai újításai közül a fejlesztett valóság, az AR (augmented reality) volt az, amelyiktől talán a legtöbbet várták az oktatás megújításában. Bár a gigantikus áttörés még nem jött el és az AR dúsított tankönyvek inkább számítanak kuriózumnak mintsem bevett gyakorlatnak, tagadhatatlan, hogy a technikának nagy lehetőségei lehetnének. A dolog lényege, hogy a kamera által látott képre valamilyen plusz tartalmat vihetünk rá, így az eszköz (mobiletelefon, webkamera) egyfajta varázsszemüvegként mutatja meg a dolgokat. A dolog széleskörű elterjedésének egyik gátja talán az, hogy az AR elkészítéséhez elég komoly számítástechnikai ismeret, programozási kapacitás kell.
Vagy legalábbis kellett, ugyanis végre megjelentek olyan eszközök, amikkel nagyon könnyen készíthetünk ilyen alkalmazásokat. Az első ilyen a helyfüggő (GPS alapú) fejlesztett valóságok elkészítését teszi lehetővé. Még indig nem egyszerű a dolog, de kis kitartással bárki elkészíthet egy olyan térképe, ami a mobiltelefon képernyőjére vetít rá információkat. Ehhez legelőször a Hoppala nevű oldalra kell regisztrálnunk (IDE KATTINTVA).
Földrajzból és történelemből is érdekes kérdés, hogy miként alakult a világ országainak népessége az elmúlt fél évszázadban. A klasszikus módszer, amivel egy ország népességét bemutatjuk a korfa, ezen az egyes korkategóriák népessége jelenik meg, külön a nőké és a férfiaké. Érdekes lehet az is, ha ilyeneket egy könyvben nézegetünk, de még izgalmasabb, ha interaktívan jelennek meg.
A Google World Wonders oldala (
Amióta megjelent az internet és a digitális fényképezés, már nem az az egyszerű tanár problémája, hogy hol talál képeket, hanem az, hogy hol talál jó képeket. Hol találhat az ember biztosan releváns, érdekes képeket, ráadásul olyat, amit fel is használhat nyugodtan? Az USA Kongresszusi Könyvtára ilyen, de szerencsére nem kell Washingtonba utazni ahhoz, hogy a képgyűjteményében válogassunk.
rtunk már a talán nem a legszerencsésebb nevű Immigropoly nevű játékról (méghozzá
Az idézetek, szólások, közmondások izgalmas dolgok. Nem csak a magyar tanításban játszhatnak szerpet, egy-egy jó idézettel könnyen feldobahtunk egy órát, prezentációt, tananyagot. Történelemből is érdekes lehet utánamenni annak, hogy honnan ered egy mondás, ki lehet a forrása, mire is utalhat.
A British Library interaktív anyagai (
A 85 éves Magyar Rádió érdekes oldalt állított össze (
Társadalomismeretből lehet hasznos a most ajánlott oldal, ahol egy interaktív migrációs térképet találunk (
A tudománytörténet gyakran lehetőséget ad arra, hogy a természettudományokat olya diákokhoz is közel hozzuk, akik valamiért azt gondolják magukról, hogy ők sosem szerethetik ezeket a tárgyakat. Érdekes módon találkozik itt egymással a történelem és a természettudomány. Nem csak a biológia vagy fizika órán lehet ez persze érdekes, hiszen a modern történelemtanításban is egyre nagyobb teret kap az eseménytörténet mellet az életmód- és eszmetörténet is. Mindebben segíthet a New England Journal of Medicine, az egyik legrangosabb orvosi tudományos lap cikke (




