Beszélő arcképcsarnok
Internet a tanórán - 14 éve
Pár napja írtunk a Blabberize alkalmazásról (ITT), amivel vicces beszélő képeket készíthetünk. Most bemutatunk egy olyan foglalkozást, amiben ezt használtuk. Hetedikesekkel tanultunk csillagászatot, ebben az anyagrészben komoly hangsúlyt kap a tudománytörténet, nem csak azért, mert az emberi gondolkodás egyik csúcsteljesítményéről van szó, hanem azért is, mert nagyon jól követhető általa, hogy miként formálódik a tudományos gondolkodás.
A diákok csoportokban kapták azt a feladatot, hogy készítsék el egy-egy híres csillagász bemutatkozását rövid szövegben. A következő órán, amíg a csoport az egyes világképek makettjén dolgozott a csoport egy-egy tagja a gépteremben felmondta a szöveget a Blabberize-ra az előre elkészített képek alá, így készült el a híres csillagászok beszélő arcképcsarnoka, amit a csoport blogjában publikáltunk is.
Nagyon hasznos és jópofa szolgáltatás a Thinglink (
A 22frames nevű oldal (
Sokat gondolkodtam azon, hogy mennyire is lehet egyszerű egy feladat, ha számítógépteremben vagyunk. Azt hiszem, megtaláltam a legeslegegyszerűbb feladatot, ami ráadásul működik is. Az órán a 'sport' volt a témánk, és egy kellemes, multi point szerveres teremben voltunk (hogy ez mi, arról
Tíz éve nagy durranásnak számítottak azok a vicces flash animációk, amiken többnyire valamilyen híres ember beszélt, de úgy, hogy csak a száját mozgatták kifejezetten primitív animációval. Az eredmény vicces volt. Most már azonban nem kell semmiféle komoly animációs vagy számítástechnikai ismeret ahhoz, hogy az ember maga is csináljon ilyet. A Blabberize oldalán (
Ha szavakat tanítok, ebben az esetben az 'arc' részeit kezdőknek, általában megpróbálom valami értelmes tevékenységnek álcázni a tanulást. Persze, lehet érdekes az is, ha egy papíron ott egy arc, és be vannak jelölve a részei. Viszont most kipróbáltam az Anaface nevű alkalmazást (
Szavakat tanulni nehéz - ezt gondolta a Memrise nevű oldal alapítója is (
A Timerime (




