Oral history a tanításban
Internet a tanórán - 14 éve
Annyit mondogatjuk, hogy az IKT eszközök milyen nagy lehetőségeket adnak az újfajta tanulási módok alkalmazására, hogy lassan már magunk is elhisszük! Tény, hogy minden korábbinál könnyebbé vált akár a filmkészítés vagy éppen a hangfelvétel készítése és megvágása is. ezek pedig nagyon jól jöhetnek, ha történelem tanítást akarjuk egy kicsit felfrissíteni. Az utóbbi évtizedekben a történelem tudományában a politika történet és az eseménykronológia mellett és helyett egyre nagyobb szerepet kapott az életmódtörténet, a kis emberek életére koncentráló mikrotörténelem. Ennek egyik érdekes eszköze a szemtanúk interjúin alapuló oral history módszer. Hazánkban is folyik több ilyen projekt, van amelyik az '56-os eseményekkel, van amelyik a holocausttal kapcsolatban.
Eyg kamera, de akár egy jobb mobiltelefon segítségével diákjaink is könnyen készíthetnek ilyen projekteket. Lehet ez pusztán a szülők kikérdezése az úttörő élményeikről, vagy akár valami bonyolultabb, nagyobb elmélyülést igénylő feladat is. Jó példa erre, amit Heinl Péter és tanítványai végeztek el Magyarmecskén, ahol egy elhurcolt zsidó lány sorsát tárták fel ezzel a módszerrel. (A projektről az MTV is tudósítást készített: IDE KATTINTVA). Akit azonban kicsit részletesebben érdekel, hogy miként használható ez a módszer a tanításban, az lapozza fel a Forrás folyóirat 2011/07-08 számát és olvassa el Sági Norberta és Rigó Róbert írását erről (szerencsére a cikk IDE KATTINTVA elérhető).
Martin Luther Kingnek volt egy álma, nekem nagyon sok van. Ezek között szép számmal találhatók olyanok, amik különféle természettudományos szimulációkkal kapcsolatosak. Olyan dolgokkal, amiket nagyon jól meg lehetne csinálni és használni a tanításban. Például milyen jó lenne egy olyan szimuláció, amiben valóban lehetne keresztezéseket végezni valamilyen tulajdon öröklődésének kiderítésére. Nem olyan szimulációról beszélek, ahol az interaktivitás kimerül a Tovább gomb böködésében, hanem olyanról, ami hasonlatos a valódi tudományos kutatáshoz és kísérletezéshez, amiben lehet hibázni és tervezni és gondolkodni kell, de kellő szabadságot is ad.
Idősebbek néha könnyes szemmel tudnak visszaemlékezni a politikai aktivizmus időszakára, hogy milyen nagyszerűen össze lehetett jönni egy béketüntetésen az ellenkező nem képviselőjével. Mennyire meggyőző volt a make love not war jelsző. Általában azt is hozzáteszik, hogy persze akkor még minden más volt és bezzeg a mai gyerekek csak a Facebookon lógnak.
Nagyon szeretem a világ modern csodái (vagy modern világ csodái?) oldalát, ahol évente lehet jelölni, szavazni városokra vagy éppen természeti csodákra (
Noha a globális problémák a különféle tantárgyaknál általában csak az olvasmányok között szerepelnek, kevesen vitatják, hogy fontos lenne, hogy szó essen róluk az iskolában is. Természetesen az igazán jó az lenne, ha a globális problémákról nem csak magukban beszélhatnének a diákok, hanem más iskolák diákjaival együtt és megtapasztalhatnák, hogy ezek a kérdések valóban mindenkit érintenek.
Hihetetlennek tűnik a cím, pedig az utoldó szóig pont így igaz. Sokat és sokan gondolkodtak azon, hogy milyen haszna lehet a közösségi oldalaknak, illetve a videómegosztóknak a közéletben. Érdekesség, hogy a legnagyobb botrányok az angol futball világában leginkább twitter bejegyzésekből fakadnak. Egyre gyakoribb a BBC-n is, hogy egy cikk agy játékos tweet-jéről és annak fogadtatásáról ír. Most egy sokkal izgalmasabb dolgot ajánlunk - a washingtoni Fehér Ház YouTube csatornáján mindenki feltehet kérdéseket magának az amerikai elnöknek, aki január 30-án eg sajtótájékoztatón sok kérdésre válaszol. A legjobb kérdések beküldőit meghívják egy Google + csevegésre, magával az elnökkel. Kérdezni bármilyen nyelven lehet, Google fordítóval azonnal angolítják. A határidő január 28., szóval sietni kell, de a Fehér Ház YouTube csatornája egyébként is trtogat érdekességeket (
Közismert, hogy a ma már teljesen meghonosodott blog kifejezés a webes naplóból (web blog) ered. De hol vannak ma már ezek a valódi naplóktól? Itt a TanárBlogon sem lekünk finom rezdüléseit osztjuk meg a világgal, hanem szakmai tartalmat, szakmai segítséget kívánunk kínálni. A valaha olyan népszerű én-blogok ideje lejárt (és nem is biztos, hogy ezen nagyon bánkódnunk kell).
Érdekes oldalra hívták fel a figyelmem a minap.
Az év első napján szóltunk a 'first world problems' (azaz a fejlett világ gondjai') nevű híres internetes mémről. A cikk 




