Na végre, ez a pillanat is eljött! Képregények AI-val
Tippek, trükkök - 3 napja
Nagy fájdalma volt sokunknak, hogy valahogy a képgenerátorok nem értették meg, hogy szeretnénk egy olyan történetet elmesélni, ahol ugyanazok a szereplők. Amikr egy párt kértem tőle, gyakran a második képkockán már teljesen más párt kaptam, de legalábbis a ruhájuk más volt. Sokszor azonban teljesen értelmezhetetlen lett a végeredmény - és nem lehetet azt mondani a diákoknak, hogy 'na az ott egy pár végig, ne foglalkozz vele, hogy máshogy néz ki, vagy éppen a harmadik kockán már egyneműek a párok, foglalkozz a történettel'. Ennek most talán vége, hiszen eljött az a pillanat, amikor ez már kiválóan működik. Mutatjuk, hogy és mit kell tenni ahhoz, hogy kiváló képregényeket készítsünk.
Érdekes, és első ránézésre jól működő oldalba akadtunk bele, a neve Unrav.oi, és
Rengeteg képgenerátor elérhető, mégis, az iksolai használatra kevésbé alkalmasak gyakra - többek között a regisztrációs folyamat, a GDPR rendelkezések (már ha komolyan vesszük őket) miatti nehézkesség, és még sorolhatnám. Milyen jó lenne, gondolhatjuk, ha egyetlen kattintással eljuthatnánk egy olyan képgenerátorhoz, amely reklámok nélkül, azonnal a képgenerálást teszi lehetővé. Nos, ma egy ilyen alkalmazást mutatunk. Természetesen azt tudomásul kell vennünk, hogy az ingyenesség, a regisztráció nélküli használat, és az összes kényelmi funkció némi minőségi kompromisszumot igényel. Ha nagyon fontos, hogy teljesen nyomdaminőségben készítsünk képeket, lehet, hogy érdemes egy regisztrációval bajlódni. Ha nem, akkor a lapozás után már mutatjuk is, hogy milyen alkalmazást vehetünk igénybe diákjainkkal.
A nagy nyelvi modellek mellett egyre nagyobb teret kapnak a kisebb, egy-egy feladatra specializálódott eszközök. A TanárBlogon folyamatosan teszünk közzé mostantól ilyen alkalmazásokat, amelyek különböző pedagógiai helyzetekben tudnak segítségünkre lenni. Ma egy lakberendező alkalmazást mutatunk, ahol nagyon könnyen lehet egész jó minőségű lakás- vagy házbelső terveket készíteni.
A nyelvtanulásban fontos egy bizonyos ponton az, hogy megtanuljunk embereket leírni - valamiért nyelvvizsgán is gyakran elvárás, hogy a 'harmincas szőke, göndör hajú nő' és társai elhangozzanak a képleírás feladat egy pontján. Nincs is ezzel baj, ha például személyleírást kell adnunk a táskánkkal elszaladt tolvajról, akkor magabiztosan tudjuk majd segíteni a nyomozó szervek munkáját. Ezen felül különösen felértékelődhet a kritikai hozzáállás az AI világában. Sok diákunk mondja, hogy 'engem nem lehet átverni'. Erre remek oldalt mutatunk most, ahol kedvünkre generálhatunk nem létező, de nagyon létezőnek látszó embereket!
Remek, angolos játékot ajánlunk ma. A lényege annyi, hogy képeket kapunk, és ezeket a lehető legpontosabban le kell írnunk (angolul). Az általunk megírt promptok alapján aztán az alkalmazás elkészíti a képet. Az eredményünket aztán összevethetjük az eredetivel, illetve maga az alkalmazás javítja, és jelzi, hogy mennyire volt jó a válasz. Ami még izgalmasabb: folyamatosan javítja a munkánkat, és tippeket ad arra, hogyan lehetne még javítani a leírásunkat. Remek játék arra, hogy a promptolást megtanítsuk a diákjainkat - ráadásul játékosan.
Remek kis játékot ajánlunk ma, amely ráadásul vicces is, és remek időtöltés - akár ahhoz is, hogy bevezessük a diákokat a mesterséges intelligencia világában. Külön izgalmas, hogy versenyt is lehet indítani, mert pontokat kapunk a helyesen felismert képekért. A játék egyszerű; nem kell mást tennünk, mint 4 képből kiválasztani, hogy melyiket generálta AI. Összesen 4 életünk van, és a pontokat végül vicces megosztani. A lapozás után mutatjuk a linket.
Ma egy egyszerű, de (legalábbis nekem) elég gyakran nagyon hasznos alkalmazást ajánlunk, amely bármely képről eltávolítja a hátteret - így például dokumentumokba, akár interaktív táblás tananyagba sokkal egyszerűbben, szebben, esztétikusabban lehet képeket beilleszteni. Ha két-három kép hátterét kitöröljük, remek kollázsokat is készíthetünk. Ami külön jó hír. Az alkalmazás (jelenleg) ingyenes, és elég megbízhatóan működik.
Rengeteg képgenerátor található már, és az egyik jobb mint a másik - szó szerint! Van amelyik sokkal jobb, mint a többi. Ebben már próbáltunk 




